NB I: súlyos sérülést szenvedett az MTK támadója

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.09.02. 12:06
null
Myke Bouard Ramos súlyos sérülést szenvedett (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-es MTK Budapest a hivatalos honlapján tudatta, hogy súlyos sérülést szenvedett Myke Bouard Ramos.

A 27 éves támadó a közlemény szerint a gárda keddi edzésén egy balszerencsés mozdulatot követően a földön maradt, s az azóta elvégzett vizsgálatok megállapították, hogy elszakadt a térdében az elülső keresztszalag.

Myke Bouard Ramost meg is kell műteni, ami után hónapokig harcképtelen lesz.

Fontos volt, hogy a lehető leggyorsabban lépjünk az ügyben, az esti vizsgálat aztán elülső keresztszalag-szakadást állapított meg. Ma még sor kerül egy felülvizsgálati konzíliumra Dr. Béres György professzor bevonásával. A konzílium eredményének a birtokában a játékos elő van készítve a műtétre, erre a napokban sor kerül a Tatai Kastélypark Klinikán. Felépülése előreláthatólag több hónapot vesz igénybe” – mondta el Dr. Dreissiger Imre, az MTK orvosa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik