NB I: Sokkal jobbak voltunk a Fradinál – Stieber

Vágólapra másolva!
2019.09.23. 06:50
Sokáig vezetett a Ferencváros ellen a Zalaegerszeg, de a vendégek két cserejátékosuk révén fordítani tudtak (1–2) a labdarúgó NB I 2. fordulójának most bepótolt mérkőzésén. A találkozó után a ZTE kapusával, Demjén Patrikkal és az NB I-ben először 90 percet játszó Stieber Zoltánnal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Mivel profi karrierje során végig légiós volt, a tengerentúlról hazatérő Stieber Zoltán 30 évesen játszott először 90 percet az NB I-ben.

„Jól éreztem magam a pályán, főleg az első félidőben. Meg tudtuk valósítani azt a taktikai elképzelést, amit a mester kért. Szerintem sokkal jobbak voltak a Fradinál, de nyilván a végén ez a két gól... Ez talán a rutin, ami nekünk annyira nincs meg. A teljesítmény rendben volt, de az eredménnyel nem vagyok elégedett.”

Videónkban a hangulatról is beszél a szélső, szerinte az ilyen meccsek miatt kezdenek el a fiatalok futballozni.

A zalaegerszegiek kapusa, Demjén Patrik szerint is ők voltak a jobbak.

„Bár nem nálunk volt a labda, szépen játszottunk, csak az utolsó öt-tíz percre – nem azt mondom, hogy elfogytunk – valami hiányzott ahhoz, hogy meg tudjuk nyerni a meccset. Nyilván csalódásként éljük meg, de szerdán már kupameccs, úgyhogy most már arra kell készülnünk.”

Demjén videónkban megmutatja a nyomát Franck Boli szabálytalanságának, amiért a Fradi csatára sárga lapot kapott a mérkőzés hajrájában.

Megtudtuk, honnan ered a nagy Zete–Fradi-barátság?

NB I
2. FORDULÓ (ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS)
Zalaegerszegi TE FC–Ferencváros 1–2
(Ikoba 44., ill. Leandro 88., Nguen 92.)
Zalaegerszeg,
ZTE Aréna, 10 655 néző. Vezette: Solymosi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 10., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Kaposvári Rákóczi FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–2Kaposvár, Rákóczi StadionBerke Balázs
2950
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–2Miskolc, DVTK Stadion
Farkas Ádám
6518
AUGUSZTUS 11., VASÁRNAP
Debreceni VSC–Kisvárda 4–1Debrecen, Nagyerdei StadionAndó-Szabó Sándor
4540
Paksi FC–Bp. Honvéd 3–1
Paks, Városi StadionKarakó Ferenc
2311
Puskás Akadémia FC–Mol Fehérvár FC 0–2
Felcsút, Pancho ArénaKassai Viktor
1712
Zalaegerszeg–Ferencváros 1–2
Zalaegerszeg, ZTE ArénaSolymosi Péter
10 655
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 6 6 17–3 +14 18
2. Mezőkövesd Zsóry FC 6 5 1 9–4 +5 15
3. Ferencvárosi TC 5 4 1 9–5 +4 12
4. Puskás Akadémia FC 6 3 1 2 10–6 +4 10
5. Debreceni VSC 5 3 2 12–9 +3 9
6. Kisvárda 6 3 3 8–10 –2 9
7. Újpest FC 6 2 1 3 9–12 –3 7
8. Paksi FC 6 2 1 3 6–9 –3 7
9. Diósgyőri VTK 6 2 4 5–12 –7 6
10. Zalaegerszegi TE FC 6 1 1 4 8–8 0 4
11. Budapest Honvéd 6 1 5 8–14 –6 3
12. Kaposvári Rákóczi FC 6 1 5 4–13 –9 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik