NB I: Sanninót Lanzafaméról kérdeztük, nem válaszolhatott volna, de megtette

Vágólapra másolva!
2019.08.11. 21:14
null
Hahn János duplázott a Honvéd ellen (Fotó: Mártonfai Dénes)
Remek játékkal győzte le a Paksi FC a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 2. fordulójában, ezzel megszerezte első győzelmét a bajnokságban. A kispestiek továbbra is pont nélküliek. Így értékelt a két vezetőedző a találkozó után.

A Honvéd vezetőedzője, Giuseppe Sannino nagyon csalódott volt a vereség után.

„Rossz napot zártunk. Felkészültünk erre a mérkőzésre, de abból semmit nem sikerült a pályán keresztülvinni. Azzal az elgondolással jöttünk, hogy ma kezdjük el a bajnokságot, mert az előző meccsre még rányomta a bélyegét az Európa-liga. A Paks minden elismerést megérdemel. Jobb nem keresni a kifogásokat. Ez a végeredmény túl rossz ahhoz, hogy igaz legyen.”

A Nemzeti Sport arról érdeklődött, hogy vajon még erre a meccsre is a Romániában történtek nyomhatták rá a bélyeget?

„Nagyon egyszerű lenne erre a hatásra fogni, de nem hiszem, hogy így van. A múlt héten máshogy küzdöttünk, nem érdemeltünk vereséget. A mai napon azt láttuk, hogy ez megfordult. Nem hiszem, hogy ennek még érződnének a hatásai. Az öltözőbe ezeket az okokat meg kell beszélni. Vállalom a felelősséget. Korábban jobban küzdöttünk, mint szombat este.”

Ezután a Nemzeti Sport Online arról érdeklődött, hogy szükség lehet-e erősítésre, de mielőtt Davide Lanzafame nevét megemlíthettük volna, kijelentették, hogy nem szabad az olasz támadóról beszélni. A tréner azért reagált a „fel nem tett kérdésre”.

„Félig-meddig válaszolok. Ne felejtsük el, hogy milyen fontos játékosaink estek ki sérülések miatt. Én nem az igazolásokban gondolkodom, hanem abban, hogy visszanyerjük a sérültjeinket.”

A paksiak vezetőedzője, Tomiszlav Szivics természetesen sokkal jobb hangulatban volt.

„Gratulálok a csapatomnak, szép focit játszottunk hetven-hetvenöt percen keresztül, utána volt egy kis összezuhanás, ami nem lenne szabad komoly csapatnak, de teljes mértéken megérdemeltük a győzelmet. Büszke vagyok a fiúkra, készülünk a következő meccsre.”

Balogh Balázs két gólpasszt adott debütálóként a Paksban, akiről Szivics azt mondta: az egyik legjobb magyar középpályás az NB I-ben. Böde Dániel is „debütált”, hiszen először játszott visszatérése óta hazai pályán.

„Mindent sikerült a helyére tenni. Az állás adta, hogy kicsit be tudtuk tenni Bödét is, hogy öröme legyen a közönségnek. Egyébként sérült volt, nem akartam kockáztatni, de ilyen eredmény mellett belefért.”

„Kevés játékos dolgozik nálam keményebben az országban”

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Paksi FC–Budapest Honvéd 3–1
Paks, Városi Stadion, 2311néző. Vezette: Karakó Ferenc
Gólszerző: Remili (35.), Hahn (45+1., 67.), ill. Moutari (76.)
Kiállítva: Batik (87.)

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

NB I, 2019–2020, 2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 10., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Kaposvári Rákóczi FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–2Kaposvár, Rákóczi StadionBerke Balázs
2950
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–2Miskolc, DVTK Stadion
Farkas Ádám
6518
AUGUSZTUS 11., VASÁRNAP
Debreceni VSC–Kisvárda 4–1Debrecen, Nagyerdei StadionAndó-Szabó Sándor
4540
Paksi FC–Bp. Honvéd 3–1
Paks, Városi StadionKarakó Ferenc
2311
Puskás Akadémia FC–Mol Fehérvár FC 0–2
Felcsút, Pancho ArénaKassai Viktor
1712
A Zalaegerszeg–Ferencváros mérkőzést későbbre halasztották
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC226–2+46
2. Mezőkövesd Zsóry FC223–1+26
3. Debreceni VSC114–1+33
4. Paksi FC2113–2+13
5. Puskás Akadémia FC2113–3 03
Diósgyőri VTK2113–3 03
7. Újpest FC2113–4–13
8. Kisvárda2112–4–23
9. Ferencvárosi TC00–0 00
10. Zalaegerszegi TE FC110–1–10
11. Kaposvári Rákóczi FC223–6–30
12. Budapest Honvéd222–5–30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik