NB I: Réti ritka betegségben szenved, a Mol Fehérvár máris segített

Vágólapra másolva!
2020.08.24. 19:43
null
Réti Patrik itt még siófoki szerelésben (Fotó: Tumbász Hédi, 2019)
Az 1998-ban született Réti Patrik a Mol Fehérvár FC saját nevelésű labdarúgója, pontosabban már csak volt labdarúgója, ugyanis a nagy tehetségként számon tartott középpályásnak egy ritka betegség miatt véget ért a játékoskarrierje.

 

„Nagyon ritka és súlyos, ma még gyógyíthatatlan csontvelőbetegséget állapítottak meg nálam az orvosok. Ennek a betegségnek a hatása, hogy nem marad elég vörös vértest a szervezetemben, vagyis vérszegény leszek, ami gyors kimerültséggel, fáradtsággal jár. Úgy tudom, heten-nyolcan szenvednek hasonló betegségtől az országban. Emiatt sajnos nem is futballozhatok, ami viszont jó hír, hogy megfelelő kezeléssel ezzel együtt lehet élni. A súlyosabb esetekben ez a betegség leukémiával is végződhet. Az orvosok szerint nálam szerencsére ez a veszély nem áll fenn. Nagyon hálás vagyok, hogy most sokan érdeklődnek irántam. Ilyenkor fogja fel csak igazán az ember, hogy milyen fontos az egészség és a család” – idézi a molfehervarfc.hu a játékos a Kisalföldnek tett nyilatkozatát.

Réti a Puskás Akadémiában, a Gyirmótban és a Siófokban is futballozott, a jövőben a Mol Fehérvár videoelemzője lesz, a fehérvári csapat játékosai és vezetői anyagi segítséget is nyújtanak a gyógykezeléséhez. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy nem alkalmas hivatásos sportolási tevékenység elvégzésére.

Réti Patrik gyógykezelését segítendő létrehoztak egy külön bankszámlaszámot, részletek itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik