NB I: Rebrov mumusa? Hornyák megelőzheti Mourinhót és Sarrit is

Vágólapra másolva!
2020.05.31. 13:58
null
A Ferencváros ukrán trénerének eddig bevehetetlen a Puskás Akadémia erődje (Fotó: Török Attila)
Éjszakákon át gyötrő rémálmai talán nincsenek Szerhij Rebrovnak a Puskás Akadémia kapcsán, de a Ferencváros vezetőedzője aligha őriz szép emlékeket a felcsútiak elleni mérkőzésekről.

 

A Fradi eddig ötször játszott az ukrán szakember irányításával a PAFC ellen, s ezeken találkozókon két vereség mellett egy győzelemre és két döntetlenre futotta a rekordbajnok erejéből.

A zöld-fehéreket 2018 augusztusa óta irányító szakvezető mindeddig nyeretlen a Pancho Arénában, s az általa eleddig bevehetetlen erődben ismét olyan trénerrel vív taktikai csatát, akit edzői karrierje során még nem múlt felül.

A Transfermarkt adatbázisa csupán tizenegy olyan edzőt tart számon, aki legalább kétszer irányította csapatát Rebrov aktuális együttese ellen, s valamennyiszer elkerülte a vereséget.

A José Mourinhót, Manuel Pellegrinit, Maurizio Sarrit, Nenad Bjelicát és Rui Vitóriát felvonultató listán szerepel Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia szakvezetőjének neve is – mi több, ha vasárnap pontot rabol az éllovastól, a földkerekségen egyedülinek mondhatja magát, aki háromból háromszor elkerülte a vereséget a Ferencváros jelenlegi mesterével szemben.

NB I, 2019–2020, 26. FORDULÓ
MÁJUS 29., PÉNTEK
HELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Kaposvár–ZTE 0–6Kaposvár, Rákóczi Stadion500Erdős József
MÁJUS 30., SZOMBAT
Kisvárda–Újpest FC 1–0
Kisvárda,Várkerti Stadion820Bognár Tamás
DVTK–Mezőkövesd 1–0
Miskolc, DVTK Stadion2255Iványi Zoltán
Paks–Mol Fehérvár 0–0
Paks, Paksi FC Stadion700Bogár Gergő
MÁJUS 31., VASÁRNAP
18.55: Bp. Honvéd–DVSC
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionPintér Csaba
21.05: Puskás Akadémia–FTC
Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor

GÓLLÖVŐLISTA

Az összes mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 25 18 5 2 47–20 +27 59
2. Mol Fehérvár FC 26 15 6 5 47–23 +24 51
3. Mezőkövesd Zsóry FC 26 13 6 7 37–22 +15 45
4. Diósgyőri VTK 26 12 4 10 36–33 +3 40
5. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 +8 39
6. Kisvárda 26 10 4 12 36–36 0 34
7. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25–32 –7 34
8. Zalaegerszegi TE FC 26 8 7 11 40–37 +3 31
9. Debreceni VSC 25 9 3 13 37–46 –9 30
10. Újpest FC 26 8 5 13 31–39 –8 29
11. Paksi FC 26 8 5 13 30–42 –12 29
12. Kaposvári Rákóczi FC26312219–63–4410

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik