A Puskás Akadémia szerzett gólt, de az Újpest győzött Felcsúton

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.02.16. 16:52
null
Sorsdöntő pillanat után… (Fotó: Balogh László)
Az Újpest FC idegenben 1–0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia FC otthonában, köszönhetően a felcsúti Bokros Szilárd 51. percben fejelt öngóljának. A lila-fehér együttes ezzel két döntetlen után az első tavaszi győzelmét aratta, s immár hétmérkőzéses veretlenségi sorozatot tudhat magáénak.


 

Korábbi DVSC-játékosok, ha találkoznak…

Szakály Péter melegített, az oldalvonal mellett álldogáló Kabát Péter pedig szólt neki, egy pillanatra jöjjön már a felezőhöz, hogy váltsanak néhány szót. A felek mosolyából ítélve szép emlékeket idéztek fel. Az újpestiek jelenlegi sportkoordinátora, a Lokiban a 2010–2011-es idényben szereplő korábbi 16-szoros válogatott kondiját elnézve akár még kezdhetett is volna, kiváltképp úgy, hogy a vendégeknél a házi góllövőlistát hat góllal vezető Novothny Soma sárga lapos eltiltását töltötte.

Nebojsa Vignjevics vezetőedző Obinna Nwobodónak szavazott bizalmat klasszikus befejezőcsatárként, mint már egyszer az idényben, amikor nem lépett pályára a magyar támadó. Ráadásul a szakember nem számíthatott a legutóbbi két bajnokin jól teljesítő kapusra, Banai Dávidra sem, aki az újpestiek tájékoztatása szerint lázas betegséggel küszködik.

Nyugodtan írhattuk ezen sorokat, hiszen kis túlzással semmi sem történt a pályán, rengeteg technikai hiba jellemezte a játékot, a kapuk alig forogtak veszélyben. Jó úton haladtunk afelé, hogy az újpestiek az utóbbi hét bajnokijukon már a hatodik (!) döntetlenjüket érjék el.

De Bokros Szilárd tett róla, hogy ne így legyen.

A felcsúti hátvéd Dzenan Burekovic beadása után 18 méterről a saját kapujába fejelt – elképesztő, ritkán látható öngóllal szerzett vezetést az Újpest (0–1)! Ha Josip Knezevic kicsit pontosabban céloz, gyorsan elolvadhatott volna a fővárosiak előnye, ám Filip Pajovics bravúrral védett.

Sokáig úgy tűnt, Radoki János, a hazaiak vezetőedzője a legelszántabb az övéi közül, a „ketrec” elé beguruló labdára úgy startolt rá, hogy közben szerelte Giorgi Beridzét is. A hajrában meddő mezőnyfölényt harcoltak ki a hazaiak, de igazán nagy helyzetig nem jutottak, sőt Obinna a hosszabbításban óriási ziccerben rontott, így maradt a 0–1.

A felcsútiak csak egy pontra állnak a kiesést jelentő 11. helytől, úgyhogy Szakály Péternek a meccs után nem sok oka maradt a mosolygásra.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I
21. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Újpest FC 0–1 (Bokros 51. – öngól)
Felcsút,
Pancho Aréna, 1412néző. Vezette: Bognár Tamás

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 21 13 4 4 39–18 +21 43
2. Mol Vidi FC 21 11 4 6 34–22 +12 37
3. Debreceni VSC 21 9 7 5 27–23 +4 34
4. Újpest FC 21 8 9 4 23–15 +8 33
5. Budapest Honvéd 21 9 5 7 24–19 +5 32
6. MTK Budapest 21 9 3 9 32–32 0 30
7. Mezőkövesd Zsóry FC 21 7 7 7 30–28 +2 28
8. Paksi FC 21 6 9 6 25–27 –2 27
9. Puskás Akadémia FC 21 7 3 11 25–27 –2 24
10. Diósgyőri VTK 21 6 6 9 23–32 –9 24
11. Kisvárda 21 6 5 10 20–35 –15 23
12. Szombathelyi Haladás 21 2 4 15 15–39 –24 10
NB I, 2018–2019, 21. FORDULÓ
FEBRUÁR 16., SZOMBAT HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
DVSC–FTC 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion Berke Balázs7002
Puskás Akadémia–Újpest 0–1
Felcsút, Pancho Aréna Bognár Tamás
1412
DVTK–Honvéd 2–1
Miskolc, DVTK Stadion Németh Ádám
5026
Haladás–Mezőkövesd 1–2 Szombathely, Haladás Stadion Szőts Gergely
1930
Kisvárda–Paks 0–0
Kisvárda, Várkerti Sporttelep Farkas Ádám
2007
MTK–Mol Vidi 1–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Kassai Viktor
2105
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik