Kihasználta emberelőnyét a Puskás Akadémia, a Várda bánta

Vágólapra másolva!
2020.02.15. 16:51
null
Szolnoki Roland (jobbra) furcsa és fontos gólt szerzett (Fotó: Balogh László)
A Puskás Akadémia 3–1-re megverte odahaza az első félidő derekán emberhátrányba kerülő Kisvárdát a labdarúgó NB I 21. fordulójában.

 

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–Kisvárda 3–1 (Szolnoki 35., Vanecek 64., Urblík 72., ill. Gosztonyi 81.)
Felcsút, Pancho Aréna, 821 néző. Vezette: Bogár
Kiállítva: Ene (21., Kisvárda)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nagyon úgy tűnik, a Puskás Akadémia mérkőzésein az egyik csapat rendre nem tizenegy emberrel fejezi be a mérkőzést.

Hornyák Zsolt együttese ebben az idényben többször is emberhátrányba került már (Kamen Hadzsievet például kétszer is kiállították), az elmúlt héten viszont a Paks otthonában úgy nyert 2–0-ra, hogy már az első játékrész hajrájától kettős emberelőnyben futballozhatott. Az emberelőny a Kisvárda elleni hazai bajnokin is jött, ráadásul meglehetősen hamar, már a 21. percben. A vendégek edzője, Bódog Tamás elképedve látta, hogy csapata támadója Fernando Viana ziccerben nem tud a kapuba lőni – pontosabban Hegedüs Lajos hárított bravúrral –, aztán az ellentámadásnál Luciano Slagveer meglódult, belépett Cornel Ene elé, a vendégek védője tagadhatatlanul hozzáért, a holland légiós elesett, és már villant is a piros lap.

A Kisvárda majdnem duplán bűnhődött, hiszen a megítélt szabadrúgást Gyurcsó Ádám pazar rúgótechnikával lőtte a léc és a jobb oldali kapufa találkozására, s bár a vendégegyüttes ezt a lehetőséget még megúszta, nem sokkal később már valóban a Puskás Akadémiánál volt az előny: a hazaiak csapatkapitánya, Szolnoki Roland a tizenhatos oldalvonaláról középre akarta ívelni a labdát, amely lecsúszott a lábáról, és a dermedten álló Dombó Dávid feje fölött a kapu jobb sarkában kötött ki. A vendégek mestere, Bódog Tamás természetesen azonnal változtatott, amikor csapata tíz emberrel maradt a játéktéren: a támadó Viana helyére Rubus Tamást küldte be, természetesen nem támadóként, hanem a védelem tengelyébe állította be. Nem jelentett meglepetést, hogy a játékrész hátralévő részében a Puskás Akadémia irányított, több lehetősége is volt előnye megduplázására, Dombó azonban (a gól előtti hibáját javítandó) Slagveer és Gyurcsó helyzeténél is bravúrral hárított.

Talán van, aki emlékezik rá, hogy amikor Bódog Tamás 2017 tavaszán először vállalt munkát az NB I-ben, a Diósgyőr kispadján is győzelemmel indított (csapata 3–1-re verte meg az Újpestet), és a Kisvárda vezetőedzőjeként is emlékezetes mérkőzéssel debütált: az 5–3-as győzelemből Tischler Patrik csereként beállva, három góllal vette ki a részét. A szakember a DVTK kispadján az első három bajnokin veretlen maradt, mi több, hét pontot szerzett, a Kisvárdától azonban emberhátrányban futballozva, bravúrra lett volna szükség, hogy pontot szerezzen a Pancho Arénában.

A kérdés azonban az volt, hogy a hazaiak képesek lesznek-e olyan türelmes, pontos játékra, amely helyzeteket, esetleg újabb gólokat hozhat. A Kisvárda ugyanis visszaállt a saját térfelére, számára elsősorban egy-egy rögzített játékhelyzet kínálhatott esélyt az egyenlítésre. A vendégegyüttes az 51. percben akár eltüntethette volna hátrányát, hiszen George Grozav szabadrúgásból a kapufát találta el, ezt a játékhelyzetet azonban a felcsútiak megúszták, és elsősorban Gyurcsó révén több veszélyes támadást is vezettek. A válogatott szélső a játékrész közepén pazarul adott középre David Vanecek a hálóba fejelte a labdát, és ettől kezdve nehéz volt elhinni, hogy a Kisvárda felállhat a padlóról. A hajrában – már a harmadik felcsúti gólt követően – a vendégek ugyan még szépítettek, a PAFC azonban október 19-e után (akkor a Paksot múlta felül 4–2-re) ismét három pontot szerzett pályaválasztóként. 3–1

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 21. FORDULÓ
FEBRUÁR 15., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Debreceni VSC–Mezőkövesd 1–3
Debrecen, Nagyerdei StadionBognár Tamás
3020
Zalaegerszegi TE FC–Újpest FC 2–1
Zalaegerszeg, ZTE ArénaIványi Zoltán
3089
Kaposvári Rákóczi FC–Budapest Honvéd 0–1
Kaposvár, Rákóczi StadionAndó-Szabó Sándor
1013
Puskás Akadémia FC–Kisvárda 3–1
Felcsút, Pancho ArénaBogár Gergő
821
Diósgyőri VTK–Paksi FC 2–0
Miskolc, DVTK StadionVad II István
3245
Ferencváros–Mol Fehérvár FC 1–0
Budapest, Groupama Aréna
Berke Balázs
15 271
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 14 4 1 36–15 +21 46
2. Mol Fehérvár FC 21 12 4 5 35–20 +15 40
3. Mezőkövesd Zsóry FC 21 11 5 5 29–19 +10 38
4. Puskás Akadémia FC 21 9 7 5 34–24 +10 34
5. Budapest Honvéd 21 9 5 7 23–22 +1 32
6. Diósgyőri VTK 21 9 2 10 26–29 –3 29
7. Debreceni VSC 20 8 3 9 33–35 –2 27
8. Újpest FC 20 7 4 9 26–31 –5 25
9. Kisvárda 21 7 3 11 26–32 –6 24
10. Paksi FC 21 7 2 12 25–37 –12 23
11. Zalaegerszegi TE FC 21 5 6 10 27–31 –4 21
12. Kaposvári Rákóczi FC 21 3 1 17 19–44 –25 10


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik