Hiába Szakály Péter jubileumi bombagólja, a Haladás ünnepelhetett a végén

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2017.12.02. 15:23
null
A látszat csal, a meccs végén a kék mezes PAFC játékosai kerültek a padlóra (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 18. fordulójában a Haladás 3–1-re győzni tudott a Puskás Akadémia otthonában úgy, hogy a találkozó 3. percében a hazaiak Szakály Péter bombagóljával még vezettek. A Haladás azonban Myke Bouard Ramos duplájával és Stef Wils találatával a maga javára fordította a mérkőzést, és megszerezte első idegenbeli győzelmét a szezonban.

 

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ

Puskás Akadémia–Haladás 1–3 (Szakály P. 3., ill. Ramos 14., 94. – az elsőt 11-esből, Wils 60.)
Felcsút, Pancho Aréna, 712 néző. V: Vad II

Ha van mérkőzés, amelyet az őszi idényből biztosan nem felejtenek el a Haladás szurkolói, akkor az jó eséllyel a 7. fordulóhoz köthető. Király Gáborék a Puskás Akadémiát fogadták Sopronban, és jól futballozva, Kovács Lóránt góljával az első játékrész hajrájában még vezettek a rivális ellen. A szünetre már 1–1-es állással mentek a felek, a folytatás viszont rémálommal ért fel a Hali számára.

A találkozó ugyanis 5–1-es vendéggyőzelemmel zárult, nem sokkal később pedig a vezetők megköszönték Mészöly Géza vezetőedző munkáját. Azóta a szakembert váltó Pacsi Bálint sincs már a Haladás NB I-es csapatánál, arról pedig még korai volna nyilatkozni, hogy a korábbi szlovák szövetségi kapitány, Michal Hipp jó választás volt-e a kispadra.

A Haladás az irányításával legutóbb hatalmas bravúrral 2–1-re legyőzte a Ferencvárost, ám ezúttal idegenbeli találkozó várt rá, ami nem sok jót ígért. Bármennyire hihetetlen, de a Hali vendégként hét mérkőzésen csak egyetlen pontot szerzett (október 21-én a DVSC-vel játszott 1–1-et), éppen ezért a Pancho Arénában sem számított esélyesnek, még úgy sem, hogy a hazai együttes nem számíthatott az eltiltását töltő házi gólkirályára, Josip Knezevicre.

Rémálomszerűen indult a Haladás szempontjából a mérkőzés, alaposan bekezdett a Puskás Akadémia: a 300. élvonalbeli meccsét játszó Szakály Péter átlövésből olyan gólt szerzett, amelyet a világ bármelyik stadionjában felállva tapsoltak volna meg – Király Gábornak esélye sem volt a bomba hatástalanítására.

A korai vezetés adta lélektani előnnyel nem tudott mit kezdeni a házigazda, Pintér Attila joggal dühöngött a kispadnál, amikor Vanczák Vilmos feleslegesen szabálytalankodott a tizenhatoson belül Schimmer Szabolccsal szemben, Myke Bouard Ramos pedig gólra váltotta a büntetőt.

Az már az első pillanattól látszott, gondban van a Haladás védelme a hazai beadásoknál, a játékrész közepén Szakály Péter fejesénél a léc segítette ki a vendégeket. Michal Hipp meglepőt húzott, amikor az első félidőben a megsérülő Bosnjak Predrag helyére a támadó David Williamset cserélte be, persze az ausztrál labdarúgó nem a védősorba érkezett, oda Halmosi Péter húzódott vissza a középpályáról.

Ahogy arra számítani lehetett, a második félidőben is a Puskás Akadémia futballozott mezőnyfölényben, mégis a Haladás járt közelebb a gólszerzéshez: egy mintaszerű kontratámadást David Williams fejezett be, Hegedüs Lajosnak minden tudására szükség volt, hogy hárítson. Pintér Attila Ulysse Diallo becserélésével próbálta hatékonyabbá tenni együttesét, mégis a Haladás jutott előnyhöz.

Tény, Stef Wils góljánál a hazaiak nem osztották jól el egymás között az embereket, ugyanakkor azt is tegyük hozzá, a találatot olyan szabadrúgás előzte meg, amelyet a játékvezető tévesen fújt be... Az idő előrehaladtával egyre inkább úgy tűnt, a Haladás másodszor is pontot szerezhet idegenben, mi több, meglehet vendégként az első sikere, és mert a Puskás Akadémiában nem volt elég átütőerő, ráadásul Ramos a hosszabbításban betalált, ez így is lett. 1–3

Újabb bravúr ez a szombathelyi együttestől!

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 18 11 5 2 41–21 +20 38
2. Ferencvárosi TC 18 11 5 2 36–17 +19 38
3. Debreceni VSC 18 9 4 5 32–20 +12 31
4. Újpest FC 18 6 8 4 25–23 +2 26
5. Budapest Honvéd 18 7 4 7 30–30 0 25
6. Paksi FC 18 6 6 6 27–29 –2 24
7. Diósgyőri VTK 18 6 4 8 29–28 +1 22
8. Vasas FC 18 6 3 9 24–35 –11 21
9. Puskás Akadémia FC 18 5 5 8 24–30 –6 20
10. Balmazújváros 18 4 6 8 24–28 –4 18
11. Szombathelyi Haladás 18 5 2 11 18–33 –15 17
12. Mezőkövesd Zsóry FC 18 3 6 9 20–36 –16 15
NB I, 2017–2018, 18. FORDULÓ
DECEMBER 2., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
DVSC–Honvéd 1–0
Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor
2521
Paks–Vasas 3–1
Paks, Városi Stadion
Solymosi Péter
842
Újpest–Balmazújváros 2–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
zárt kapuk mögött
Mezőkövesd–DVTK 0–0
Mezőkövesd, Városi StadionSzabó Zsolt
3254
PAFC–Haladás 1–3
Felcsút, Pancho ArénaVad II István712
FTC–Videoton 3–1 Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
9384
TABELLA •NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik