Két fél potya gól=egy egész Honvéd-siker

Vágólapra másolva!
2017.08.05. 20:20
null
Honvéd-gólöröm Felcsúton (Fotó: Földi Imre)
A bajnoki címvédő Bp. Honvéd 2–0-ra győzött a Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó NB I 4. fordulójának szombat esti mérkőzésén, és – egy éjszakára mindenképpen – átvette a vezetést a tabellán.

 

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 0–2 (Lanzafame 45., Eppel 60.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Noha első három mérkőzésén győzelem nélkül maradt és mindössze két gólt szerzett a Puskás Akadémia FC, Pintér Attila vezetőedző nem mondott le az egycsatáros játékról a bajnok ellen sem, és ismételten 4–1–4–1-es hadrendben küldte pályára a csapatát. A centernek nem volt könnyű a dolga ezen a napon a Honvéd védőinek gyűrűjében, a kispesti hátvédek meglehetősen keményen játszottak. Kezdőként Radó András kapta meg a posztot, de őt már a 15. percben le kellett cserélni, mert egy becsúszásnál a labdával együtt a lábát is elvitték.

Hordágyon vitték le a pályáról a támadót, aki rosszat sejtetően temette a tenyerébe az arcát – utóbb érkezett a hír, hogy elrepedt a lábszára.

A helyére beálló Ulysse Diallónak hat perccel később Bobál Dávid adott hatalmas „medvepuszit”. Sárga lapot kapott, és a 29. percben könnyen megkaphatta volna a másodikat is, ugyancsak Diallo felrúgásáért, de megúszta. Viszont Ivan Lovric is Diallo „aprításáért” kapott figyelmeztető lapot; úgy tetszett, mintha a Honvéd-védők nem akartak volna ezen a napon PAFC-centert épen hagyni a pályán…

Harminckilenc percnek kellett eltelnie, mire lábbal veszélyeztetett valamelyik együttes (Jonathan Heris szöglet után 16 méterről ballal lőtte a labdát kevéssel a léc fölé), addig csakis fejjel próbáltak betalálni a csapatok. A hazaiaktól Spandler Csaba a 18., majd az ő beadásából Diallo a 26. percben, a vendégektől Danilo a 19., Lovric a 28. percben veszélyeztetett fejjel, de mindannyiszor mellé vagy fölé ment a labda.

Aztán elsőre úgy tűnt, hogy a Honvédot vezetéshez juttató gól is fejjel esett, ám valójában senki sem ért hozzá a labdához Davide Lanzafame beívelt szabadrúgásánál. Már az első félidő utolsó percében tartottunk, 35 méterről járt a szabadrúgás, az ívelésre Djordje Kamber és Poór Patrik ment fel, de egyikük sem ért hozzá, Braniszlav Danilovics kapust pedig ez olyan váratlanul érte, hogy a labda a lába között a kapuba csorgott…

Még a szünet előtt egyenlíthetett volna a felcsúti együttes, a kispesti kapunál váratlanul feltűnő Poór azonban az elé kerülő labdát öt méterről fölé vágta.

Gróf Dávidnak az első játékrészben nem kellett védenie, a fordulás után öt perccel azonban már nagyot tornázhatott, hogy Patrick Mevoungou 18 méteres, életerős jobblábas lövését fölé tolja. A meccs ezen periódusában próbálta rákényszeríteni akaratát ellenfelére a Puskás Akadémia, ám az erőfeszítéseket nem koronázta siker, majd a második félidő első negyedórája újabb Honvéd-góllal zárult. Megvillant ugyanis a címvédő „arany párosa”: Lanzafame jobbról ballal ívelt középre, s Eppel Márton – ismét a rendkívül gyenge napot kifogó felcsúti kapus hathatós segítségével – a kapuba fejelte a labdát.

A hajrában a gólkirály eldönthette volna a mérkőzést, ám túl lazán emeléssel próbálkozott, s nem sikerült eltalálnia a kaput. Izgulnia ettől függetlenül nem kellett a Honvédnak, a hazaiak támadásaiban nem volt sok elképzelés. Gólszerzésre leginkább akkor volt lehetősége a felcsúti csapatnak, amikor úgy pattant a labda, mint a 87. percben Diallo elé, de az ő erős, lapos lövését is védte a kispestiek kapusa, aki még a hosszabbításban is hárított Josip Knezevic lövésénél.

Négy mérkőzés után továbbra is nyeretlenül, egy ponttal áll az újonc Puskás Akadémia a bajnokságban, viszont legalább túl van az előző idény első négy helyezettje elleni mérkőzéseken. A következő fordulóban a Diósgyőrrel játszik – Debrecenben…

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 4 2 2 8–4 +4 8
2. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 7–6 +1 7
3. Vasas FC 3 2 1 3–2 +1 6
4. Mezőkövesd Zsóry FC 3 2 1 5–8 –3 6
5. Ferencvárosi TC 3 1 2 8–3 +5 5
6. Balmazújváros 4 1 2 1 7–4 +3 5
7. Videoton FC 3 1 2 6–4 +2 5
8. Paksi FC 4 1 2 1 7–6 +1 5
9. Szombathelyi Haladás 4 1 3 1–7 –6 3
10. Újpest FC 3 3 6–6 0 3
11. Debreceni VSC 3 1 2 2–4 –2 1
12. Puskás Akadémia FC 4 1 3 2–8 –6 1
NB I, 2017–2018, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 5., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Balmazújváros–DVTK 4–0
Balmazújváros, Városi StadionPintér Csaba
Paks–Haladás 2–0 Paks, Városi StadionVad II István
Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 0–2Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
AUGUSZTUS 6., VASÁRNAP
18.00: DVSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport) Debrecen, Nagyerdei Stadion Szabó Zsolt
20.00: Mezőkövesd–VideotonMezőkövesd, Városi Stadion Andó-Szabó Sándor
20.00: Újpest–VasasBudapest, Szusza Stadion (zárt kapuk mögött)
Solymosi Péter
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik