NB I: „Profik vagyunk, tudunk szerdán játszani” – a forduló halasztását javasolják

Vágólapra másolva!
2018.02.28. 15:04
null
A havazás és a hideg miatt nincsenek ideális állapotban a pályák (Fotó: Koncz György)
A Nemzeti Sport Online megkeresett néhány klubot a labdarúgó NB I-ből, hogy a jelenlegi, télies időjárás mellett a hétvégén meg tudják-e rendezni a soron következő hazai találkozójukat. Értesüléseink szerint az NB I-es bizottságban téma volt a hétvégi bajnoki forduló elhalasztása, s például a Haladás csapatánál javasolták a 21. kör, illetve a Vasas elleni mérkőzésük elhalasztását, és ezt kilenc másik klub is támogatja.

 

„Úgy tudom, az MLSZ foglalkozik a 21. forduló elhalasztásának lehetőségével. Szombathelyen lehetne meccset rendezni, mert üzemel a pályafűtés, jelenleg csak az a hó van a játéktéren, amit a szél befújt, de ez nem okozna problémát. Ami miatt mégis javasoltuk a hétvégi halasztást, az az, hogy ma napközben is mínusz nyolc fok hideg volt, délután 17 órára pedig, amikor szombaton kezdődnie kellene a Vasas elleni találkozónknak, még hidegebb várható. Ezért a játékosok és a nézők egészsége érdekében úgy gondoljuk, szerencsésebb lenne a halasztás. Profik vagyunk, tudunk szerdán is meccseket játszani – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a Haladás ügyvezetője, Tóth Miklós.

A sportvezető hozzátette, az NB I-es bizottságban is szóba került az időpont-változtatás lehetősége, ám a teljes forduló elhalasztásáról aMagyar Labdarúgó-szövetségnek kell döntenie. Úgy tudjuk, több klub is kezdeményezte ezt. Kerestük az MLSZ-t is a témában, de későbbre ígértek tájékoztatást.

Értesüléseink szerint a tabellán 2. helyen álló Videoton volt az egyik kezdeményezője annak a labdarúgó NB I-ben szereplő klubok közül, hogy a teljes hétvégi fordulót halasszák el az időjárásra való tekintettel. A klub reagált is az ezzel kapcsolatos megkeresésünkre.

„Valóban van kommunikáció a hétvégi forduló elhalasztásának ügyében a klubok között. Mi azon a véleményen vagyunk, hogy nem lenne szerencsés a hétvégi forduló megrendezése, elsősorban a játékosok egészségének védelme érdekében. Ettől függetlenül úgy készülünk, hogy lesz meccs, és ha lesz, akkor a Videoton ott lesz – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Gressó Gergely, a Videoton sajtófőnöke.

Az Újpest részéről viszont azt a tájékoztatást kaptuk, hogy mivel hétvégére már enyhülés várható, szeretnék lejátszani a Mezőkövesd elleni meccsüket.

A DVTK-nál azt mondták, amíg az MLSZ másképp nem dönt, úgy készülnek, hogy lesz mérkőzés szombaton a Fradi ellen – Debrecenben.

A Balmazújváros vezetőedzője, Horváth Ferenc megkeresésünkre úgy fogalmazott, hogy ő a maga részéről a mai, 17 órára kiírt, Győri ETO elleni MK-visszavágót halasztotta volna el, a Paks elleni hétvégi bajnokit viszont szeretnék lejátszani. A kupameccs esetleges halasztásáról így a találkozó játékvezetője dönthet.

Eközben a szintén mára, 19 órára kiírt Honvéd–Siófok MK-nyolcaddöntő-visszavágó elhalasztásáról már megszületett a döntés, a mérkőzést március 7-én pótolják a tervek szerint, ahogy a tegnapról elhalasztott Sényő–MTK összecsapást is. Ezek után pedig adja magát a kérdés: ha a Siófok elleni Magyar Kupa-meccset nem tudta megrendezni a Honvéd, mi lesz a szombati, Videoton elleni bajnokival? És mi lesz a többi, szombatra tervezett találkozóval, akár az NB I-ben, akár az NB II-ben?

Úgy tudjuk, a 12 NB I-es csapatból tízen a halasztás mellett vannak; ma dönthet az MLSZ.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

DOROGI FC–DEBRECENI VSC 2–3 (0–1)
Továbbjutott: a DVSC, 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal

VÁC FC–DVTK 0–1 (0–1)
Továbbjutott: a DVTK, 3–0-s összesítéssel

Később
17.00:
Békéscsaba (NB II)–UFC Nagykanizsa (megyei I.)
Az első mérkőzésen: 3–1
17.00: Balmazújváros–ETO FC Győr (NB II)
Az első mérkőzésen: 3–2
19.00: Puskás Akadémia FC–Zalaegerszegi TE FC (NB II) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–1

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Újpest FC–Paksi FC 2–0

A pálya használhatatlansága miatt elhalasztották a Sényő (megyei I.)–MTK Budapest (NB II) mérkőzést, amelyet jövő szerdán, március 7-én, 13 órától játszanak le. A párharc első meccsét az MTK nyerte meg 4–0-ra.

NB I, 2017–2018, 21. FORDULÓ
MÁRCIUS 3., SZOMBAT
HELYSZÍN
17.00 Haladás–Vasas
Szombathely, Haladás Stadion
17.00 DVTK–Ferencváros
Debrecen, Nagyerdei Stadion
17.00 Balmazújváros–Paks
Balmazújváros, Városi Stadion
17.00 PAFC–DVSC (Tv: M4 Sport) Felcsút, Pancho Aréna
17.00 Újpest FC–Mezőkövesd
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
19.30 Bp. Honvéd–Videoton (Tv: M4 Sport)
Budapest, Bozsik József Stadion
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik