NB I: pocsék jóslat – az MTK túl későn kezdett el félni a kieséstől

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.06.08. 10:51
null
Jöjjenek a fiatalok? Az MTK Budapest roppant gyenge szereplését, a kiesést az ifjú Vogyicska Bálint is megsiratta (Fotó: Tumbász Hédi)
A télen arról írtunk, hogy a kék-fehérek kicsit akaratosabb játékkal a dobogóra is felkerülhetnek, nagy tévedés volt, mint ahogyan az is, hogy a csapatot felrázza az edzőváltás

 

Tíz csapat előtte, egy mögötte. Az MTK Budapest kiesett az NB I-ből. Rendhagyó módon magunktól, a decemberben megjelent, a csapat őszét analizáló cikkünkből idézünk.

Nézzük, mit írtunk fél éve: „Öten előtte, hatan mögötte. Éppen középen: az MTK két pontra van a dobogótól és tizenegyre a kiesést jelentő 11. pozíciótól – utóbbit csak azért illik megemlíteni, mert mégis az újoncról van szó. Az MTK nagy fölénnyel nyerte meg az NB II 2017–2018-as idényét, igazolva, hogy a kiesés csak egy évre szóló, fájdalmas kitérő volt, a csapatnak az élvonalban a helye. Nem kérdés, hogy az MTK-nak tavasszal nem kell tartania a kieséstől... Nyolcszor győzött, hétszer kikapott, ez azt jelzi, ha az újabb búcsútól nem is kell félnie, élcsapatnak sem nevezhetjük, eredményei alapján inkább középkategóriásnak tekinthető.”


Jó nagy tévedés, ugye?

Magamat, de talán mondhatom, a kollégákkal együtt itt, a szerkesztőségben minket is elaltatott az MTK őszi produkciója, a jóslattal csúnyán mellélőttünk. A kieséstől tartani kellett volna, a Hidegkuti-stadionban is későn, túlságosan is későn kezdtek el félni attól, ami végül bekövetkezett. Bár a cikkben megbújik egy megjegyzés, mely szerint „...ha a szezont igazságosan három hatmeccses szakaszra bontjuk, egy lefelé vezető úton látjuk a csapatot” – vagyis a hullámvölgy kezdeti jelei az ősz végén már láthatók voltak – de ki hitte, hogy ekkora a baj?

„A dobogó sem elérhetetlen” – zárult az összegzés a télen, ám az MTK enyhén szólva sem támasztotta alá az előrejelzést.

A téli szünetben a 19 éves Schäfer András az olasz élvonalban szereplő Genoába szerződése volt a téma, és noha magától értetődik, egyetlen játékos eladása nem okozhat ekkora zavart, bizonyos, hogy sok futás, rengeteg megnyert párharc, megannyi fontos labdaszerzés tűnt el a középpályáról, Kanta József és Bognár István mögül kikopott az a munka, amely a mai modern futballban nélkülözhetetlen.
Két törökországi edzőtáborozást követően a tavaszi nyitányon a szintén középcsapatnak számító Paks győzött a Hidegkuti-stadionban, és ez máris jelezte, szenvedős tavasz elé néznek a kék-fehérek.

A Mol Vidi és a Ferencváros bántóan simán verte meg saját pályáján az együttest, már az első félidőben három-három gólt szerezve. A hatodik 2019-ben lejátszott bajnoki, az FTC elleni 1–3 után Feczkó Tamás helyett Lucsánszky Tamást nevezték ki vezetőedzőnek. Feczkó Tamással 24 bajnoki után (kilenc győzelem és négy döntetlen mellett tizenegy vereség) a hetedik helyen tanyázott a csapat, hat pontra a kieséstől, vagyis ekkor úgy állt: az öt, mögötte lévő csapatból három még megelőzheti. Végül négy előzte meg

Az edzőváltást azzal indokolták, hogy a döntést megelőző hét fordulóban csak egyszer győzött a csapat, ötször kikapott, vagyis az általunk decemberben jelzett lejtmenet folytatódott, sőt felgyorsult. Ám a váltás utáni adatok sokkolták a kék-fehéreket: noha a DVTK-t legyőzte az MTK, Lucsánszky Tamással a kispadon kilenc mérkőzésből nyolcat elveszített a csapat, s kiesett.

A téli cikkünk után óvatosabban jósolnánk, és ugyan most is azt gondoljuk, az MTK-nak a hagyománya, múltja alapján az élvonalban a helye, a klub előtt két út áll. Vagy valóban fiatalít, a tehetségeket a felnőttfutballhoz szoktatva vág neki az NB II-nek nem az eredményt, nem az azonnali feljutást hajszolva, vagy rögtön visszatérne az NB I-be, ezért ennek figyelembevételével alakítja ki a keretét – persze a két célt egyszerre elérni az ideális, de... Saját nevelésű fiatalokat beépíteni és közben bajnokságot nyerni a másodosztályban sem egyszerű.

A JÁTÉKOSOK RANGSORHELYEZÉSE*
46. Gera Dániel 5.476
56. Vass Ádám 5.414
65. Torghelle Sándor 5.333
68. Kanta József 5.320
88. Bognár István 5.182
90. Katona Máté 5.174
94. Jevhen Szelin 5.154
99. Lencse László 5.136
100. Balogh Béla 5.130
Pintér Ádám 5.130
118. Gengeliczki Gergő 4.947
*a legalább 17 értékelhető bajnokin pályára lépők

A KAPUS HELYEZÉSE
9. Artem Kicsak 5.391

HÁZI GÓLLÖVŐLISTA
7 gólos: Torghelle Sándor
6 gólos: Gera Dániel, Kanta József, Lencse László
5 gólos: Bognár István
2 gólos: Baki Ákos, Farkas II Balázs, Myke Bouard Ramos
1 gólos: Ulysse Diallo, Katona Máté, Kulcsár Tamás, Schäfer András, Jevhen Szelin, Vass Patrik

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC3323 5 572–27+4574
2. Mol Vidi FC3318 7 853–37+1661
3. Debreceni VSC3314 91044–39 +551
4. Budapest Honvéd3313101046–38 +849
5. Újpest FC331212 938–28+1048
6. Mezőkövesd Zsóry FC3312 81345–40 +544
7. Puskás Akadémia FC3311 71536–45 –940
8. Paksi FC33 9121233–46–1339
9. Kisvárda3310 81536–48–1238
10. Diósgyőri VTK3310 81536–57–2138
11. MTK Budapest3310 41942–56–1434
12. Szombathelyi Haladás33 8 61931–51–2030
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik