NB I: Pintér szerint ez a férfiak játéka; Bódog: Még nem játszottam hazai meccset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.21. 22:53
Szakály Péter találatával nyert Mezőkövesden a házigazda Diósgyőr ellen a Puskás Akadémia a labdarúgó NB I 27. fordulójának kiesési helyosztóján. A mérkőzés után így értékeltek a vezetőedzők.

A Puskás Akadémia trénere, Pintér Attila elárulta: nem számítottak könnyű mérkőzésre azután, hogy szerdán a Magyar Kupában volt jelenésük a Debrecen ellen.Pintér Attila elárulta: nem számítottak könnyű mérkőzésre azután, hogy szerdán a Magyar Kupában volt jelenésük a Debrecen ellen.

„Tudtuk, hogy mindkét csapatnak nagyon fontos a mérkőzés, de azt gondolom, hogy mindenki láthatta: a mi akaratunk érvényesült. Több lehetőségünk volt, hogy egy nullánál berúgjuk a második, harmadik és negyedik gólt. Sajnos ez nem sikerült, de a szerda után ilyen erővel, ilyen fegyelmezetten, ennyi lehetőséget kialakítva játszani mindenféleképp öröm. Ha nem lesznek hétközi fordulók, remélem, hogy több helyzetet is ki fogunk használni.”

Az első félidő hajrájában egy-egy diósgyőri és felcsúti játékos is sárga lapot kapott Ugrai Roland és Hegedűs János személyében. Pintér meglehetősen hevesen reklamált, azt is elárulta, hogy miért.

„A labdarúgás a férfiak játéka, ezért úgy gondolom, hogy jobban is lehetne engedni, legalábbis nem kell ennyi mindenért sárga lapokat osztogatni. Akkor jó egy mérkőzés, ha egy játékos szabadon, felszabadultan tud futballozni, és nem kell attól félnie, hogy csinál egy olyan taktikai faultot, amiért még sárga lapot kaphat. Nemcsak ezen a mérkőzésen, hanem máskor is sokkal jobban engedném a férfias játékot.”



A DVTK szakmai vezetője, Bódog Tamás csalódottságát fejezte ki, hogy nem tudták játékban azt megvalósítani, amit elterveztek.

„Amíg a megfelelő mozgások nincsenek meg, nehéz bármit is kialakítani. Amellett, hogy akartunk, a Puskásnak is voltak lehetőségei, amikor a második félidőben már kitámadtunk. Ami bosszantó, hogy pontrúgásból kapjuk a gólt, pontrúgásból van az ellenfélnek helyzete, nem is egy, hanem kettő. Ha koncentrált vagy és fegyelmezett, akkor a pontrúgást a legegyszerűbb kivédekezni.”

A miskolciaknak az első félidőben kapura lövésük sem volt.

„Ha az ellenfél nem hagy, akkor nem rúgsz kapura. Kapsz egy gólt, megzavarodik a csapat, és nem tudsz helyzeteket kialakítani. Pillanatnyilag ez a legnagyobb gond. Én nem tudok annyit hozzátenni, hogy eljussunk a kapura lövésekig. De amikor idejöttem, sokkal nehezebb volt a szituáció. Természetesen, mint új edző, megadtam a lendületet a csapatnak. Bízom benne, hogy ezt megint meg fogják kapni tőlem a vége fele. Vannak még mérkőzések, melyeket próbálunk megnyerni, megszerezni a három pontot. Most már muszáj nyernünk, nem csak beszélni kell róla.”

A Nemzeti Sport Online arról kérdezte Bódogot, hogy ebben mekkora segítség lehet az, hogy a Puskás Akadémia ellen lépett pályára utoljára albérletben a Diósgyőr, hiszen ezentúl az új, hazai stadionban fogadhatja vendégeit.

„Amióta itt vagyok, egy hazai meccset sem játszottam. Amiért idejöttem, amiben bíztam, az az, hogy van egy tömeg, egy közönség a csapat mögött. Ott is van persze, nincs azzal gond, csak nem az a tíz-tizenkét ezer ember, amiben bíztam. Ha átadják a stadiont, az biztos lökést ad a csapatnak. A lelkesítő tömeg hozzáad a teljesítményhez. De pillanatnyilag nem tudom megmondani, milyen érzés lesz Diósgyőrben ennyi ember előtt játszani, mivel annak idején csak ellenfélként voltam ott.”



NB I
27. FORDULÓ

Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 0–1 (Szakály P. 23.)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1262 néző. Vezette: Bognár T.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik