Nagy védelmi hiba miatt kapott ki a Mezőkövesd Pakson

BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)
Vágólapra másolva!
2019.12.14. 16:45
null
A gól előtti pillanat: Szappanos Péter kapus és Silye Erik a földön, Windecker József előtt az üres kapu tátong (Fotó: Makovics Kornél)
A Paks Windecker korai góljával 1–0-ra legyőzte a vendég Mezőkövesdet a labdarúgó NB I 16. fordulójában. A hazaiak játékosa jókora védelmi hibát értékesített, így a borsodi gárda először maradt idegenbeli meccsen pont nélkül a bajnokságban. A Paks egy héten belül a tabellán második Fehérvárt és a harmadik Mezőkövesdet is legyőzte, és először nyert meg egymás után két bajnokit ebben a bajnoki kiírásban.

 

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ

Paks–Mezőkövesd 1–0 (Windecker 11.)
Paks, Városi Stadion, 1110 néző. Vezette: Pintér Cs.

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Amikor egy kiesés ellen küzdő csapat egy dobogós együttessel találkozik, általában kevés reménye lehet. A Paks azonban ezúttal három ténybe is belekapaszkodhatott. Az egyik: legutóbb a Mol Fehérvárt győzte le 2–0-ra, márpedig aki meg tudja verni a második helyezettet idegenben, az elbánhat a harmadikkal is, kiváltképp hazai pályán. A másik: a paksiak a Mezőkövesd elleni első meccsüket 2–0-ra megnyerték az idényben, ráadásul a borsodi együttes pályáján, és sokáig az egyetlen csapat volt az övék a mezőnyben, amely erre képes volt. A harmadik: a Mezőkövesd még sosem tudott nyerni Pakson az élvonalban, két döntetlenje mellett két veresége van.

A várakozásoknak megfelelően a mérkőzés azonban mezőkövesdi helyzetekkel – vagy inkább helyzetecskékkel – kezdődött. Az első tíz percben jórészt a hazaiak térfelén folyt a játék. Azt lehetett érezni, hogy csak idő kérdése, mikor érik góllá Kuttor Attila csapatának mezőnyfölénye.

Aztán váratlanul új folyást adott a mérkőzésnek a 11. percben a semmiből megszülető paksi gól, amelyet ritkán látható szerencsétlenkedés előzött meg a mezőkövesdiek részéről. Szappanos Péter kapus és Silye Erik nem értette meg egymást, a kommunikációs csatorna eldugulását pedig góllal büntette a szemfüles Windecker József. És a vérszemet kapó hazaiak két perccel később majdnem megduplázták az előnyüket, amikor Könyves Norbert lövését kellett védenie Szappanosnak.

A vezető gól tudatában a zöld-fehérek átengedték a területet a vendégeknek, nagyon jól szervezték viszont a védekezésüket. A Mezőkövesd hiába birtokolta jelentősen többet a labdát, a 37. percig helyzeteket sem tudott kialakítani, miközben önmagához képest meglehetősen ötlettelenül futballozott.

A 37. percben Nagy Dániel ugyan könnyen egyenlíthetett volna, de közelről Rácz Gergő kapusba lőtt. Görcsösen igyekezett bejuttatni a labdát a vendégcsapat a paksi védelem mögé, de alig-alig járt sikerrel. Nem volt ritmusa a mérkőzésnek, rengeteg apró szabálytalanság akadályozta a folyamatos játékot, felszabadító élményként érkezett a szünet.

A fordulás utáni első percekben aztán egy akción belül háromszor is védenie kellett a mezőkövesdi kapusnak, a legszebb momentum az volt, amikor Böde Dániel a földön fekve lőtt ballal kapura, de azt is védte Szappanos.

Az ember azt várta volna, hogy az idő előrehaladtával magasabb fokozatba kapcsol a harmadik helyen álló mezőkövesdi együttes, ám továbbra sem találta a játékát, nem futballozott veszélyesen, a Paks pedig időnként ígéretes kontratámadásokat vitt végig. Egyre idegesebben futballozott a Mezőkövesd, ahogy fogyott az idő. A mérkőzéseket máskor általában méltóságteljes nyugalommal szemlélő Kuttor Attila is feltűnően sokszor pörölt a játékvezetőkkel.

A meglehetősen alacsony színvonalú mérkőzésen üde színfoltot jelentett a 81. perc eseménysora, amikor előbb Böde csavart kapura, és a labdája csak néhány centiméterrel kerülte el a jobb felső sarkot, majd az ellentámadásból egyenlíthetett volna Budu Zivzivadze, de ígéretes helyzetben csúnyán mellé lőtt.

Mivel gólt nem láthattunk a hajrában sem, a Paks a Mol Fehérvár után egy újabb dobogós csapattól szerezte meg mindhárom bajnoki pontot (1–0), a Mezőkövesd viszont kisebb hullámvölgyben van, hiszen legutóbbi három meccsén csak egyetlen pontot szerzett, azt is az utolsó percben, az emberhátrányban játszó Puskás Akadémia (1–1) ellen.


NB I, 2019–2020, 16. FORDULÓ
DECEMBER 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Paks–Mezőkövesd 1–0
Paks, Városi StadionPintér Csaba
1110
Kisvárda–Mol Fehérvár 0–2 Kisvárda, Várkerti StadionBerke Balázs
2350
Puskás Akadémia–ZTE 0–1
Felcsút, Pancho Aréna
Iványi Zoltán1018
Kaposvári Rákóczi–DVSC 4–1

Kaposvár, Rákóczi Stadion

Bognár Tamás
1169
Budapest Honvéd–Újpest 0–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
2937
DECEMBER 15., VASÁRNAP
18.00: DVTK–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Miskolc, DVTK Stadion
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 10 3 1 28–14 +14 33
2. Mol Fehérvár FC 16 10 2 4 31–17 +14 32
3. Mezőkövesd Zsóry FC 16 8 4 4 20–13 +7 28
4. Puskás Akadémia FC 16 7 4 5 26–20 +6 25
5. Újpest FC 16 7 3 6 23–22 +1 24
6. Budapest Honvéd 16 7 3 6 19–20 –1 24
7. Kisvárda 16 6 2 8 18–22 –4 20
8. Debreceni VSC 15 6 1 8 25–30 –5 19
9. Diósgyőri VTK 15 6 1 8 16–23 –7 19
10. Paksi FC 16 5 2 9 20–29 –9 17
11. Zalaegerszegi TE FC 16 4 5 7 23–22 +1 17
12. Kaposvári Rákóczi FC 16 3 13 15–32 –17 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik