Négyből négy: Pakson is nyerni tudott, és még nem vesztett pontot a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2019.08.24. 17:51
null
A Mol Fehérvár elhozta a pontokat Paksról (Fotó: Makovics Kornél/Tolnai Népújság)
A Fehérvár két góllal nyert Pakson a labdarúgó NB I 4. fordulójában. Az első félidőben Futács, a szünet után Petrjak talált be a tolnaiak hálójába. A győzelemben nagy része volt Kovácsiknak, aki több alkalommal is bravúrosan védett.

 

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ

Paksi FC–Mol Fehérvár FC 0–2
Paks, Városi Stadion, 2098 néző. Vezette: Csonka
Gólszerző: Futács (24.), Petrjak (61.)

ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Ezúttal elmaradt a nagy párbaj.

Az utóbbi években Juhász Roland és Böde Dániel többször keserítette meg egymás életét – a rutinos hátvéd és az erőcsatár szikrázó különmeccse a Ferencváros és a Fehérvár összecsapásainak állandó elemévé vált. Szombat este azonban elmaradt az újabb találkozás. Marko Nikolics némi meglepetésre csak a kispadra nevezte az együttes csapatkapitányát, így a nyáron Paksra visszatérő korábbi gólkirály őrzése többnyire Elek Ákosra hárult (a válogatott kerettag Pátkai Máté a keretből is kimaradt, a középpályás a pénteki edzésen szenvedett izomsérülést, pontos diagnózis későbbre várható).

Az első félidőben sikerült féken tartani a hazaiak első számú gólfelelősét, sőt a társait is, mert Kovácsik Ádámnak csak az első játékrész hajrájában kellett védenie – igaz, Bartha László életerős, bal felső sarok felé tartó lövésénél bravúrra volt szüksége. A kevés hazai lehetőség ugyanakkor nem azt jelentette, hogy Tomiszlav Szivics együttese alárendelt szerepet játszott a listavezető ellen. Mezőnyben egyenrangú partnere volt esélyesebb ellenfelének, ám a kapu előtt többnyire elfogyott az ötlet. Hiába sikerült olykor a védelem mögé kerülnie, a középre érkező beadások pontatlannak bizonyultak, vagy a középen érkezők nem találták el jól a labdát.

Ezzel szemben a fehérváriak azt az erényüket csillogtatták meg, amelynek az előző idényben a sikeres nemzetközi kupamenetelést köszönhették. Jól zárták le a területeket, az ellenfél kapuja előtt pedig rendkívül hatékonyan használták ki a helyzeteiket. Bár az 5. percben Anel Hadzic lövése még néhány centivel elkerülte a bal sarkot, az első félidő közepén Futács Márkó nem hibázott. A mérkőzés elején még csak az oldalhálót találta el, miután lefordult Osváth Attiláról, második próbálkozását azonban már siker koronázta, Boban Nikolov remek ütemű kiugratása után higgadtan gurított a kapuba, ennyi pedig elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a szünetre a piros-kékek vonuljanak előnnyel.

A fordulás után ismét az első gól szerzője veszélyeztetett, ám Holczer Ádám lábbal védte az éles szögből leadott lövést. Ám ami ezután következett, csak nyomokban emlékeztetett a labdarúgásra: rengeteget állt a játék, az egyik pontatlan átadás a másikat követte, a fehérváriak a hazaiak – olykor megtorlatlanul hagyott – szabálytalanságai miatt reklamáltak, míg a paksiak a vendégek időhúzását viselték nehezen. Az egyre feszültebbé váló meccsen végül a Fehérvár tudott higgadtabb maradni, gyors kényszerítő után Ivan Petrjak került helyzetbe, a szélső pedig megduplázta az előnyt.

A tolnai együttesnek fél órája maradt az egyenlítésre, a kétgólos előny megtartása azonban Marko Nikolics együttesének már rutinfeladatnak számít az NB I-ben. Ennek ellenére éppen a második gól után pörgött fel némileg a találkozó. Előbb Kovácsik tolta ki a léc alól Bartha emelését, majd Böde közeli lövésébe kapott bele, míg a túloldalon kollégája az ukrán gólszerző újabb kísérletét védte bravúrral, sőt a kipattanó után Futács lövését is hárította.

A hazaiak becsületére váljék, hogy kétgólos hátrányban sem adták fel, ám a remek formában védő Kovácsi Ádámon nem tudtak kifogni. A fehérvári kapus Hahn János közeli emelését, majd Böde léc alá tartó fejesét is védte, így nemhogy az egyenlítés, még a szépítés sem jött össze a paksiaknak. 0–2

A másik oldalon viszont sorozatban a negyedik győzelem is megszületett.

AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 4 4 13–3 +10 12
2. Mezőkövesd Zsóry FC 4 4 7–1 +6 12
3. Debreceni VSC 3 3 10–5 +5 9
4. Kisvárda 4 3 1 7–5 +2 9
5. Paksi FC 4 1 1 2 4–5 –1 4
6. Újpest FC 4 1 1 2 4–7 –3 4
7. Zalaegerszegi TE FC 3 1 2 6–4 +2 3
8. Ferencvárosi TC 1 1 1–0 +1 3
9. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–4 –1 3
10. Diósgyőri VTK 4 1 3 4–11 –7 3
11. Budapest Honvéd 4 4 5–11 –6 0
12. Kaposvári Rákóczi FC 4 4 3–11 –8 0
NB I, 2019–2020, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 24., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Kisvárda–Újpest FC 2–0
Kisvárda, Várkerti SporttelepErdős József
2851
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd 0–3
Miskolc, DVTK StadionAndó-Szabó Sándor

4853

Bp. Honvéd–Debreceni VSC 2–3Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionFarkas Ádám
2441
Paksi FC–Mol Fehérvár FC 0–2Paks, Városi Stadion Csonka Bence
2098
Kaposvár–ZTE FC 0–4
Kaposvár, Rákóczi StadionKarakó Ferenc
2410
AUGUSZTUS 25., VASÁRNAP
18.00: Puskás Akadémia–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho Aréna
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik