NB I: Nincs olyan vágyam, hogy kiálljak a nyilvánosság elé – Kuttor

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.01.10. 08:03
null
A legkeményebb munkanapnak tartja a bajnoki fordulót Kuttor Attila (Fotó: Meder István)
Ünnepnek, egyben a legkeményebb munkanapnak tartja a bajnoki fordulót Kuttor Attila, a harmadik helyen telelő Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője, aki szeretne a háttérben maradva bizonyítani.

 

– Ha a tizenkét csapat anyagi lehetőségeit, játékoskeretét és infrastrukturális hátterét nézzük, reális a Mezőkövesd harmadik helyezése jelenleg az élvonalban?
– Ha a csapatok futballját nézzük, megérdemelten telelünk a dobogó alsó fokán, ha az anyagi háttérről beszélünk, más a helyzet – felelte a Nemzeti Sportnak Kuttor Attila, a Mezőkövesd Zsóry 49 esztendős vezetőedzője. – A játékoskeretek erősségét nem akarom összehasonlítani, mert a többi csapat labdarúgóit személyesen nem ismerem, nem dolgozom velük nap mint nap.

– Mi kell ahhoz, hogy az utolsó forduló után is a harmadik helyen álljanak?
– Kiegyensúlyozott teljesítmény, ami sok apró részletből áll össze. Az edzésmunka, a pihenés, az étkezés, a háttér, az utazás, a szállás, a taktika, a technika, az erőnléti felkészítés mind fontos része a kirakósnak. Nincs egyetlen olyan szegmens, amelyre azt mondhatjuk, hogy na, most megtaláltuk a siker kulcsát!

– Az őszi szereplésükre sokan felkapták a fejüket. Olvasta, mit írnak a csapatáról, nézte, miről beszélnek a Mezőkövesd kapcsán a televízióban és az interneten?
– Hozzám is eljutottak a Mezőkövesdről szóló hírek és vélemények. Természetesen jólesik, ha elismerik a munkánkat, utólag is köszönöm, ha bárki szimpatikusnak véli azt az utat, amelyen járunk.

– Azért is kérdeztem, mert az ősz remek lehetőség lett volna, hogy reflektorfénybe kerüljön, ehelyett végig ügyelt rá, hogy a háttérben maradjon. Az önmenedzselés korában az ilyen viselkedés elüt a többségétől.
– Őszintén szólva jobban szeretem, ha mások beszélnek az eredményeinkről, mintha én értekeznék róluk. Sohasem forgatták ki a szavaimat, nincs rossz tapasztalatom, de hosszú játékos-pályafutásom során eleget szerepeltem, eleget írtak rólam, nincs olyan vágyam, hogy kiálljak a nyilvánosság elé. Örülök a pozitív visszajelzéseknek, de nem akarom fényezni magam.

– Pedig minél többet forog a neve, annál nagyobb az esélye, hogy idővel még nagyobb klubhoz csábítsák.
– Tudom, hogy meg kellene felelnem bizonyos képnek, annak idején tanították is, hogyan kellene a médiában felépíteni magam, de más utat választottam. Az a klubvezető, aki esetleg edzőt keres, ne a nyilatkozataim alapján találjon szimpatikusnak, hanem azért, amit a szakma gondol rólam. Nem a médián keresztül szeretnék bizonyítani.

– Hallotta, amikor Tóth László szakmai igazgató arról beszélt, hogy egyszer majd ön irányítja a magyar válogatottat?
– Sokat köszönhetek neki, annak idején ő adott lehetőséget, úgy gondolta, készen állok rá, hogy élvonalbeli csapatot irányítsak. Immár évek óta együtt dolgozunk, ez a kijelentés azt hiszem, a bizalom jele volt tőle.

– Egyetért vele?
– Sok mindent tervez az ember, de nem az tölti ki a napjaimat, hogy a helyezésünkről vagy a jövőmről gondolkodjak. Az esetleges külföldi lehetőségen sem kattog az agyam, majd az élet eldönti, lesz-e rá lehetőségem. A jelenben akarom a legtöbbet kihozni magamból és a csapatomból, szeretném élvezni, amit csinálunk.

– Három fordulóval az őszi szezon vége előtt azt kérték, egyetlen játékosukat se keressünk nyilatkozatok miatt. Miért döntöttek így?
– A Ferencvárosnál nyilván hozzászoktak ahhoz, hogy naponta nyilatkoznak a labdarúgók, de nekünk furcsa volt a megnövekedett médiaérdeklődés. Úgy éreztük, az újdonság zavarólag hathat a játékosokra, de utólag visszagondolva talán nem a megfelelő döntést hoztuk. A fejlődéshez hozzátartozik, hogy megtanuljuk kezelni az ilyen helyzeteket, a jövőben próbálunk megfelelni az igényeknek.

– NB I-es trénerként az edzések, a meccsek és a családja mellett mikor jut idő önmaga fejlesztésére?
– A fejlődés folyamatos, nem tudnám összehasonlítani a mostani önmagamat a két évvel ezelőttivel. Amikor a keretünk erősödik, a labdarúgók egymást sarkallják jobb teljesítményre. Ehhez hasonló, ha edzőként kreatív és újdonságokra fogékony kollégákkal veszem magam körül, mi is a legjobbat hozzuk ki egymásból.

– A megjelenését mennyire tartja fontosnak? A legnagyobb melegben is fekete nadrágban, ingben és elegáns öltönyben nézi a meccset.
– Régi motorosnak számítok, akkoriban azt mondtuk, a meccs ünnepnap – ezt azzal egészíteném ki, hogy valóban ünnep, de egyben a legkeményebb munkanap is. Idővel én is változtam, megbízott edzőként még úgy voltam vele, a melegítős szakvezetők közé tartozom majd, de aztán inkább az elegánsabb vonal mellett döntöttem, szeretem a feketét, ezt a színt mindig kedveltem. Hétköznap nem járok öltönyben, akkor inkább a kényelmesebb, sportosabb ruhákat részesítem előnyben – persze örülök, ha az öltöny vagy az ing jól áll.

A MEZŐKÖVESD ZSÓRY TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

A felkészülés kezdete:
január 3.
Edzőtábor:január 5–12., Antalya (Törökország)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 8., szerda: Mezőkövesd–Besiktas JK (török I. o.) 0–2
Két további mérkőzés az edzőtáborban, majd…
Január 18., szombat:
Mezőkövesd–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovák I. o.)
Január 18., szombat: Mezőkövesd–Dorogi FC (NB II)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Guzmics Richárd (Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Dino Besirovic
(bosnyák, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:Óvári Zsolt (DVTK, próbajáték), Ternován Patrik (DVTK, próbajáték)
Távozók: Bertus Lajos (Paks)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dombó Dávid (Kisvárda), Molnár Gábor (DVTK, Paks), Sajbán Miklós, Sajbán Máté (Paks, DVSC)

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC15113129–14+1536
2. Mol Fehérvár FC16102431–17+1432
3. Mezőkövesd Zsóry FC1684420–13 +728
4. Puskás Akadémia FC1674526–20 +625
5. Újpest FC1673623–22 +124
6. Budapest Honvéd1673619–20 –124
7. Kisvárda1662818–22 –420
8. Debreceni VSC1561825–30 –519
9. Diósgyőri VTK1661916–24 –819
10. Paksi FC1652920–29 –917
11. Zalaegerszegi TE FC1645723–22 +117
12. Kaposvári Rákóczi FC1631315–32–17 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik