NB I: Nekem ez olyan, mintha bajnokságot nyertünk volna – Szolnoki Roland

Vágólapra másolva!
2020.06.28. 09:19
Története legnagyobb sikerét elérve bajnoki bronzérmet szerzett a Puskás Akadémia a labdarúgó NB I-ben. Az Európa-liga indulást is eredményező helyezésről, annak megünnepléséről, illetve a felcsúti csapat idényéről beszélgettünk két saját nevelésű játékossal, Szolnoki Rolanddal és Nagy Zsolttal. 

Szolnoki Roland: Nekem ez olyan, mintha bajnokságot nyertünk volna

Története legnagyobb sikerét elérve bajnoki bronzérmet szerzett a Puskás Akadémia a labdarúgó NB I-ben. Az Európa-liga indulást is eredményező helyezésről, a...



 

„Nekem ez olyan, mintha bajnokságot nyertünk volna mondta Szolnoki Roland, a Puskás Akadémia csapatkapitánya. – Történelmi siker, rekordpontszám, harmadik hely – nagyon büszke vagyok mindenkire. Ez az eredmény azt mutatja, hogy egész évben keményen dolgoztunk.

Nagy Zsolt góllal vette ki a részét az utolsó fordulóban, a Honvéd elleni, bajnoki bronzérmet érő 2–1-es győzelemből, s nem is tagadta,az ünneplés során belekortyolgatott a pezsgőbe.

„Azért még emlékszem az ünneplés pillanataira – mondta nevetve az évadban a válogatottban is bemutatkozó védő, majd így folytatta: – Kirázott a hideg, amikor lefújták a meccset. Hogyan folytatódik az este? Nem titok, ünneplünk tovább. Aztán mindenki megy haza, a két hét pihenőt a családdal töltjük, hogy felfrissülve kezdhessük újra a munkát.

Lesz mire készülni, hiszen az Európa-liga selejtezőjében is érdekelt lesz a felcsúti csapat. Videónkban arról is kérdeztük a játékosokat, hogyan látják az esélyeiket a nemzetközi kupaporondon. Továbbá értékelték az idényt, és Hornyák Zsolt vezetőedzőről is ejtettek néhány szót.

A LEGFONTOSABB TÉNYEK

– Bajnok,így a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat aFerencváros.
– A második helyen végzett,ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat aMol Fehérvár.
– A harmadik helyen végzett,
ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat aPuskás Akadémia FC.
– Kupagyőztes,
ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat aBudapest Honvéd.
– Kiesők:
Debreceni VSC(11.),Kaposvári Rákóczi(12.).
– Feljutók: MTK Budapest, Budafoki MTE.
– Gólkirály:Radó András,13 góllal.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC3323 7 358–24+3476
2. Mol Fehérvár FC3318 9 656–29+2763
3. Puskás Akadémia FC331412 752–41+1154
4. Mezőkövesd Zsóry FC3314 81142–31+1150
5. Budapest Honvéd3312 81336–44 –844
6. Újpest FC3312 71445–45 043
7. Zalaegerszegi TE FC3311101251–44 +743
8. Kisvárda3312 61542–43 –142
9. Diósgyőri VTK3312 51640–52–1241
10. Paksi FC3311 81446–53 –741
11. Debreceni VSC3311 61648–57 –939
12. Kaposvári Rákóczi FC33 4 22727–80–5314



A BRONZÉREMRŐL DÖNTŐ MÉRKŐZÉSEK

LABDARÚGÓ NB I


33. FORDULÓ

Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 2–1
ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Ferencváros–Mezőkövesd1–0

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik