NB I: „Nehéz győzelem után utazunk a mínusz tíz fokos hidegbe”

Vágólapra másolva!
2018.11.25. 19:52
A címvédő Mol Vidi győzni tudott Debrecenben a labdarúgó NB I 15. fordulójának záró mérkőzésén. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Mol Vidi vezetőedzője, Marko Nikolics mindkét csapatnak gratulált, mert remek mérkőzést látott.Marko Nikolics mindkét csapatnak gratulált, mert remek mérkőzést látott.

„Fontos három pontot szereztünk egy elképesztően nehéz sorozatban: négy hét alatt nyolc meccs, ebből öt hazai rangadó, a BATE és a Chelsea – egyik sem éppen könnyű ellenfél. Két nehéz győzelmet szereztünk e sorozat elején, aztán szerdán már megyünk is Fehéroroszországba, ahol mínusz tíz fokos hideg vár ránk.”

A DVSC trénere, Herczeg András úgy érezte, csapata döntetlent érdemelt volna.

„Jól kezdtük a mérkőzést, voltak lehetőségeink. A Vidinek is, mert több szituációban kapkodtunk, a gólt is emiatt kaptuk. A második félidőben sokat támadtunk, irányítottunk, de nem sikerült gólt szereznünk. Nem érdemeltünk vereséget, de a Vidi igazolta, hogy nagyon jó csapat, rutinosan játszott a második félidőben. A játékosaim mindent megtettek.”

NB I
15. FORDULÓ

Debreceni VSC–Mol Vidi FC 0–1 (Nego 40.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2922 néző. V: Iványi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 15 10 3 2 29–11 +18 33
2. Mol Vidi FC 15 8 4 3 26–13 +13 28
3. Budapest Honvéd 15 8 4 3 19–9 +10 28
4. MTK Budapest 15 7 3 5 23–23 0 24
5. Mezőkövesd Zsóry FC 15 6 5 4 23–18 +5 23
6. Újpest FC 15 6 5 4 17–12 +5 23
7. Paksi FC 15 5 6 4 20–19 +1 21
7. Debreceni VSC 15 5 6 4 20–19 +1 21
9. Puskás Akadémia FC 15 5 2 8 18–22 –4 17
10. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 14–26 –12 12
11. Kisvárda 15 2 3 10 13–34 –21 9
12. Szombathelyi Haladás 15 2 2 11 12–28 –16 8

NB I, 2018–2019, 15. FORDULÓ
NOVEMBER 24., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Pintér Csaba
1556
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Solymosi Péter
1435
Ferencváros–Kisvárda 2–0Budapest,
Groupama Aréna
Vad II István
7543
Puskás Akadémia–Haladás 2–0
Felcsút,
Pancho Aréna
Szőts Gergely
700
Diósgyőri VTK–MTK Budapest 3–2 Miskolc,
DVTK Stadion
Erdős József
2070
NOVEMBER 25., VASÁRNAP
Debreceni VSC–Mol Vidi FC 0–1
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
2922
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik