NB I: négy játékos távozik a Honvédtól, Cipf hosszabbított

Vágólapra másolva!
2019.01.02. 15:21
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy felbontotta Hidi Patrik szerződését, továbbá azt is, hogy hosszabbított Cipf Dominikkal.

A fővárosi egyesület Hidi kapcsán arról ír, hogy a felek közös megegyezéssel bontották fel a megállapodást. Hidi Patrik mellett szintén közös megegyezéssel távozik a klubtól Deák István, Holdampf Gergő és Király Ákos is.Deák István, Holdampf Gergő és Király Ákos is.

A 28 esztendős Hidi tagja volt a Honvéd 2016–2017-es idényben bajnoki címet nyert csapatának, ezt követően egy évre légiósnak állt, ám 2018 szeptemberében visszatért a fővárosiakhoz.

A piros-feketék továbbá bejelentették, hogy három évvel meghosszabbította szerződését a gárdával Cipf Dominik, illetve hogy átadólistára került Pölöskei Zsolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik