Immár hivatalos: a Kisvárda az MTK mumusa

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2019.04.20. 16:51
null
Roppant fontos három pontot szerzett a Kisvárda (Fotó: Meder István)
Roppant fontos három pontot szerzett a pocsék tavaszt futó MTK otthonában a kiesés elől menekülő Kisvárda a labdarúgó NB I 29. fordulójában.


LABDARÚGÓ NB I

29. FORDULÓ
MTK Budapest–Kisvárda 0–1 (Horváth Z. 19.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1819 néző. V: Solymosi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Két év leforgása alatt ötször verte meg a Kisvárda Master Good az MTK Budapestet. Kétszer még a legutóbbi idényben, a másodosztályban, háromszor pedig az élvonalban mért csapást a kis csapat a patinás klubra.

Pedig a hetedik helyen álló MTK különösebb teher nélkül, a vendéggárda ugyanakkor győzelmi kényszerben futballozott. S ez a kezdés után rögvest nyilvánvalóvá is vált. A fővárosiak kényelmes tempóban terelgették a labdát, szinte semmilyen veszélyt nem jelentettek Felipe kapujára, míg a kezdőben csupán két magyar labdarúgót – Horváth Zoltánt és Gosztonyi Andrást – szerepeltető vendégek labdaszerzés után rögtön megindultak a kék-fehérek kapuja felé.

Eredményesen tették, hiszen a 20. percben egy látványos akció végén vezetést szerzett a Kisvárda. A gól szépséghibája, hogy lesállás előzte meg, ám Varga Gábor asszisztens cserben hagyta Solymosi Péter játékvezetőt, aki így a két héttel ezelőtti Újpest–Mezőkövesd meccsen elkövetett hibája után (amikor is tévesen tizenegyest ítélt a hazaiaknak) ismét kellemetlenül érezheti magát. Meg persze az MTK is, hiszen a vendégvezetés alaposan megfogta.

Nem véletlen, hogy Lucsánszky Tamás vezetőedző a szünetben kettőt is cserélt. A fásultan futballozó Lencse László helyére Vass Patrikot állította, a védekező Vass Ádámot pedig az irányító Kanta József váltotta. Tőlük remélte mindenki, hogy lendítenek valamit a csapat játékán. A cserék következtében a 4–2–3–1-es hadrend 4–1–4–1-re módosult, s ez több hazai labdabirtoklást eredményezett, no meg az első félideinél valamivel veszélyesebb MTK-futballt is.

A megkapaszkodásért küzdő Kisvárda azonban okos taktikát választott (a 4–2–3–1-es felállásban bízott), s a vezetés tudatában megpróbálta lassítani a játékot úgy, hogy nagy erőket összpontosított a középpálya közepére, de közben a szélek lezárásáról sem feledkezett meg. Nem volt nehéz dolga, mert az MTK lassan és pontatlanul játszott a második félidőben is. Sőt a hajrában előremerészkedett a Kisvárda, és bizony Horváth László bravúrjain múlt, hogy nem került nagyobb hátrányba a budapesti együttes.

A mérkőzés képe, valamint az MTK közelmúltbeli eredményei alapján megállapítható, hogy az edzőcsere egyáltalán nem segített a gárdán. A Feczkó Tamást váltó Lucsánszky Tamás irányításával öt meccsből négyet elveszített az együttes, a Kisvárda ugyanakkor újabb lépést tett a bennmaradás kivívása felé.

NB I, 2018–2019, 29. FORDULÓ
ÁPRILIS 20., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd 1–0
Felcsút, Pancho Aréna
Vad II István
1038
Újpest FC–Bp. Honvéd 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
3884
MTK–Kisvárda 0–1Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
1819
DVTK–Paksi FC 1–0
Miskolc, DVTK Stadion
Iványi Zoltán
3269
DVSC–Haladás 2–1 Debrecen, Nagyerdei StadionBogár Gergő
3600
Ferencváros–Mol Vidi FC 4–1 Budapest, Groupama Aréna Berke Balázs
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 29 21 4 4 65–21 +44 67
2. Mol Vidi FC 29 17 5 7 46–31 +15 56
3. Debreceni VSC 29 13 8 8 37–32 +5 47
4. Újpest FC 29 12 11 6 36–21 +15 47
5. Budapest Honvéd 29 11 8 10 33–29 +4 41
6. Mezőkövesd Zsóry FC 29 9 8 12 39–38 +1 35
7. MTK Budapest 29 10 4 15 39–46 –7 34
8. Puskás Akadémia FC 29 10 4 15 31–41 –10 34
9. Kisvárda 29 8 8 13 30–43 –13 32
10. Paksi FC 29 7 11 11 29–41 –12 32
11. Diósgyőri VTK 29 8 7 14 27–49 –22 31
12. Szombathelyi Haladás 29 7 4 18 27–47 –20 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik