Az Újpest elleni győzelemmel avatta fel új arénáját a Vidi

Vágólapra másolva!
2018.11.21. 18:51
null
Filip Pajovics kapus mindent megtett, de Juhász Roland fejesénél ő sem tudott segíteni (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I hatodik fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Mol Vidi FC 1–0-ra legyőzte az Újpestet. A győztes találat Juhász Roland nevéhez fűződik – a fehérvári alakulat győzelemmel avatta fel a vadonatúj Mol Aréna Sóstót.

LABDARÚGÓ NB I
A 6. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Mol Vidi FC–Újpest FC 1–0
(Juhász 58.)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 11 251 néző. Vezette: Andó-Szabó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

„Ha tudnám, hány szerelmet bír még el a rakpart...”

Másfél óra volt még hátra a kezdésig, amikor a fiatalok egyik kedvenc zenekara, a Wellhello szórakoztatta azokat, akik akkor már ott voltak a vadonatúj arénában. No, igen... Nem csak a zenekar frontembere, a fehérvári illetőségű Fluor Tomi érezte magát otthon: az 1985-ben UEFA-kupa-döntőben pályára lépők többsége is eljött, Disztl Péter, Horváth Gábor, Vadász Imre kissé párás tekintettel nézte klubja új stadionját, a korábbi szövetségi kapitányok közül Bozsik Péter, Csank János, Garami József és Gellei Imre is jelen volt az aréna avatóján, rengetegen érezték úgy, hogy ezen az ünnepi estén itt kell lenniük.

Gyönyörű...

Mint ahogy lenyűgöző volt a teljesen elsötétített létesítményben fellépő táncosok előadása, akik kis világítótestekkel tették látványossá a produkciót, aztán jött a lézershow (csak bámultunk), hogy végül következzék a lényeg: kivonult a két csapat a pályára, a szögletzászlónál összegyűlt általános iskolásokat követve az egész stadion elénekelte a Himnuszt, majd Karsai László és Kovács József (utóbbi a Videotonban és Újpesten is játszott) végezte el a kezdőrúgást – egyszóval, a szervezők kitettek magukért, fantasztikus műsor előzte meg a mérkőzést.

Pontosan hét óra volt, és elkezdődött az új, Mol Aréna Sóstóra keresztelt stadionban rendezett első bajnoki. A vendégdrukkerek a visszatérő Litauszki Róbertet éltették (az őt kiszorító Kire Risztevszki két válogatott meccs után tért vissza, ezért pihent), a hazai oldalon Huszti Szabolcs hátfájás, az amúgy szintén nem teljesen egészséges Fiola Attila eltiltás miatt hiányzott, így bekerült a kezdőbe Berecz Zsombor.

Az már az első percekben látszott, hogy a hazai együttes öt középpályással a pálya centrumában próbál létszámfölényes helyzeteket kialakítani, s bár ez a felállás labdabirtoklási fölényt eredményezett, valóban nagy helyzet az első negyedórában az Újpest előtt adódott: négy vendégjátékos is fedezetlenül maradt, mégis Obinna Nwobodo próbált lőni, aki háttal állt a kapunak. Litauszki Róbert lábáról a kapufára pattant a labda, de ez sem kialakított helyzet volt – ha volt a lila-fehéreknek elég idejük visszarendeződni, néha hat, vonalban helyezkedő ember zárta le a kapu felé vezető utakat. A félidő végén Juhász Roland három lövést blokkolt, önmagát nem kímélve, ez is azt jelezte, hogy az Újpest nem csak a védekezésre összpontosított.

Kellett a pihenő a Mol Vidi FC-nek: a második játékrészt sokkal agresszívebben, dinamikusabban kezdte a házigazda, és kisvártatva meg is született az új stadion első bajnoki gólja. A Vidi szurkolói aligha bánták volna, ha Loic Nego, Stopira vagy bárki más szerzi ezt a történelmi gólt, mégis sorsszerű, hogy a klubhoz 2013 elején csatlakozó csapatkapitány, a 95-szörös válogatott Juhász Roland juttatta a kapuba a labdát. Más kérdés, hogy nem derült ki, melyik újpestire bízta őt Nebojsa Vignjevics, mert a védőhöz hasonlóan magas Mijusko Bozsovics messze volt tőle, a sokkal alacsonyabb Dzenan Burekovicnak pedig esélye nem volt fejpárbajt nyernie a rutinos labdarúgó ellen, s ezt tudta is, hiszen fel sem ugrott. Ilyen ajándékot legfeljebb karácsonykor szokott kapni Juhász Roland, bolond lett volna nem elfogadni.

Az Újpest megpróbált gyorsítani a tempón, a Vidi megnyugodott, visszaállt, s a labdaszerzéseket követően gyors megindulásokkal, kontraakciókkal próbált veszélyt teremteni. Az Újpest több szöglettel jelentkezett, a vendégek egyre több időt töltöttek a hazai kapu közelében, Alassane Diallo lövését már a hosszabbításban a léc mentette, de az egyenlítés nem jött össze.

A Mol Vidi FC győzelemmel avatta fel új otthonát.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Juhász Roland győztes gólja


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 9 3 2 27–11 +16 30
2. Budapest Honvéd 14 8 3 3 18–8 +10 27
3. Mol Vidi FC 14 7 4 3 25–13 +12 25
4. MTK Budapest 14 7 3 4 21–20 +1 24
5. Mezőkövesd Zsóry FC 14 6 4 4 22–17 +5 22
6. Újpest FC 14 6 4 4 16–11 +5 22
7. Debreceni VSC 14 5 6 3 20–18 +2 21
8. Paksi FC 14 5 5 4 19–18 +1 20
9. Puskás Akadémia FC 14 4 2 8 16–22 –6 14
10. Diósgyőri VTK 14 2 3 9 11–24 –13 9
11. Kisvárda 14 2 3 9 13–32 –19 9
12. Szombathelyi Haladás 14 2 2 10 12–26 –14 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik