NB I: Mindig vicces, ha az erőnléti edző csereként beáll – Bódog

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.17. 21:45
null
Ferenczi István (balra) itt még a padon ünnepelte a gólt, a 88. percben pályára is lépett (Fotó: Micheller Szilvia)
Sokáig azt hittük, hogy a volt diósgyőri Berecz Zsombor gólja dönti el a Vasas–Diósgyőr találkozót a labdarúgó NB I 23. fordulójában Antal Botond kapus hatalmas hibája után, de a 94. percben Dusan Brkovics szép fejes góllal egyenlített. A két csapat vezetőedzője így értékelt a mérkőzés után.

A DVTK vezetőedzője, Bódog Tamás elismerte: mivel az utolsó pillanatban sikerült csapatának egyenlítenie, szerencsés pontot szereztek.

„De a mérkőzés képe alapján megérdemelten. Azt nem mondanám, hogy végig uraltuk a játékot, mert az első félidőben is volt olyan húsz percünk, amikor közünk nem volt a meccshez, és a Vasas erősebb volt. De összességében voltak helyzeteink, és ezen a pályán az akarat a végén adott egy lökést, úgyhogy a hozzáállással mindenképp elégedett tudok lenni. Természetesen voltak hibák, és több volt ebben a mérkőzésben jóval, mint ami lett belőle. Szerettünk volna három ponttal utazni, de így, hogy az utolsó percben szerzed a döntetlent érő gólt, rendben van."

A tréner ezután arra is kitért, hogy a Vasasban Ferenczi István a 88. percben csereként pályára lépett a mérkőzésen:

„Mindig vicces, ha az erőnléti edző csereként beáll, és utána még nyer is a csapata. Ha kikapsz, ilyenkor elgondolkozol, hogy milyen szintű munkát végzel. De hál istennek az erőnléti edző nem tudott hozzátenni a meccshez."

Az angyalföldiek góljánál a miskolci kapus, Antal Botond nagyot hibázott, amit Bódog nem látott tisztán, ugyanakkor megjegyezte: eleve hatalmas hiba miatt kerülhetett Berecz Zsombor tiszta lövőhelyzetbe.

„Benn áll nyolc ember a tizenhatoson belül, és senki sem lép a labda felé. Ez nagyon alapvető hiba, még ha utána hibázott is a kapusunk, bár én őszintén szólva nem láttam, hogy mi történt pontosan" – mondta Bódog.

A Vasas vezetőedzője, Michael Oenning alapigazsággal kezdte mondandóját: egy mérkőzés addig tart, amíg le nem fújja a játékvezető.

„Sajnálom, hogy így alakult, mert megjutalmazhattuk volna magunkat azért a játékért, amit a mai napon mutattunk. Nagy energiákat mozgósítottunk. Számítottunk rá, hogy harcias meccs lesz. Mind a két csapatnak megvoltak az időszakai, de úgy érzem, inkább mi irányítottunk. Nagyon jó pillanatban szereztük meg a vezető gólt, de sajnos nem tudtuk a mérkőzés végéig kihúzni. Fontos három pontot szerezhettünk volna. Akármennyire idegesítő is, el kell ezt fogadnunk. De nem fogunk ettől összeesni, hanem azokat a momentumokat fogjuk tovább vinni, melyekből tudunk építkezni. A szünet utáni Balmazújváros elleni mérkőzésen pedig bepótoljuk a most elmaradt két pontot."

Ezekre a bizonyos momentumokra kitérve megjegyezte: a játékosok csapatként működtek, a szükséges pillanatokban kisegítették egymást, miközben betegség, sérülés és eltiltás sújtotta a keretet.

„Nem gondolnám, hogy ez a két pont nagyon fog hiányozni a végelszámolásnál, vagyunk annyira stabilak, hogy megoldjuk a feladatokat. Bosszankodtam a gólon, mert sok apróság miatt jött össze. Ezek részben a rutintalanságból is fakadnak, de ezekből az esetekből tudnak tanulni a játékosok" – fogalmazott Oenning.

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

VASAS–DVTK 1–1 (Berecz 71., ill. Brkovics 94.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1000 néző. V: Bognár T.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik