Marko Nikolicsnak még nagy tervei vannak a Videotonnal (Fotó: Török Attila)

 

„Kiváló a környezet, épülnek a stadionok, az edzőpályák, a klubok jó anyagi helyzetben vannak, így minden mérkőzés nagyon nehéz, vagyis hatalmas tett megnyerni a bajnokságot – mondta Nikolics.Ennek a jelentőségét csak növeli, hogy szerintem mi vagyunk az első magyar csapat, amelyik úgy lett bajnok, hogy egyszer sem játszott hazai pályán, hiszen mi itthon is Felcsúton vendégeskedtünk.”

A szerb szakember kiemelte: szerinte az is sokat számított, hogy nekik a munka, a futball volt az első.

„Nem akartunk állandóan a médiában szerepelni. Ha volt valami mondandónk, akkor azt persze nem tartottuk magunkban, de alapvetően a futballra koncentráltunk. Nem arról írtak velünk kapcsolatban, hogy kinek éppen ki a barátnője.”

Természetesen arról is megkérdezték, mik igazak azokból a hírekből, hogy kereste őt korábbi csapata, a Partizan Beograd, illetve hogy meghosszabbítja szerződését a Videotonnal.

„Egyik sem igaz. De az biztos, hogy én hosszú távú projektbe fogtam bele Székesfehérváron. Hívtak csapatok Európából, de milyen ember lennék, ha elmennék, és nem folytatnám, amit elkezdtem? Nagy terveink vannak még. Ez nem egy út vége, hanem a kezdete.”

Szóba került a nemzetközi kupaszereplés is, a Videoton bajnokként a nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet.

„Álmodozunk a csoportkörről, amihez sok mindennek össze kellene jönnie. Az is biztos, hogy egy-két posztra igazolni kell, hogy mélyítsük a keretet. Szerintem már tavaly nyáron sem szerepeltünk rosszul az Európa-liga selejtezőjében, reméljük, idén merészebb álmainkat is sikerült megvalósítanunk.”

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ

VIDEOTON–BP. HONVÉD 2–0 (Sz. Scsepovics 27., Nikolov 80.)
Felcsút, Pancho Aréna, 3700 néző. Vezette: Andó-Szabó

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 32 20 8 4 64–26 +38  68
2. Ferencvárosi TC 32 18 11 3 66–28 +38  65
3. Újpest FC 32 11 13 8 39–37 +2  46
4. Debreceni VSC 32 12 8 12 52–45 +7  44
5. Budapest Honvéd 32 12 8 12 47–52 –5  44
6. Paksi FC 32 11 9 12 43–47 –4  42
7. Puskás Akadémia FC 32 10 10 12 40–46 –6  40
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 9 10 13 35–51 –16  37
9. Szombathelyi Haladás 32 10 5 17 34–50 –16  35
10. Balmazújváros 32 8 11 13 36–43 –7  35
11. Vasas FC 32 9 7 16 37–58 –21  34
12. Diósgyőri VTK 32 9 6 17 42–52 –10  33

NB I, 2017–2018, 32. FORDULÓ
MÁJUS 27., VASÁRNAP
HELYSZÍN 
JÁTÉKVEZETŐ 
Vasas–Haladás 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionIványi Zoltán 
Paks–Balmazújváros 0–1Paks, Városi Stadion
Solymosi Péter
DVSC–Puskás Akadémia 1–1
Debrecen, Nagyerdei StadionBognár Tamás 
Mezőkövesd–Újpest 0–1
Mezőkövesd, Városi Stadion
Kassai Viktor 
Ferencváros–Diósgyőri VTK 4–0
Budapest, Groupama ArénaBerke Balázs 
Videoton FC–Budapest Honvéd 2–0Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
TABELLA •  GÓLLÖVŐLISTA 

AZ UTOLSÓ FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (június 2.)
19.00: DVTK–Videoton
19.00: Balmazújváros–Ferencváros
19.00: Budapest Honvéd–Vasas
19.00: Haladás–Mezőkövesd
19.00: Újpest–DVSC
19.00: Puskás Akadémia–Paks