Kettővel vezetett, egy pontot szerzett a Kisvárda

Vágólapra másolva!
2019.02.23. 18:55
null
Cukalasz itt még az ellenfél kapujába fejelt (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a kiesés elől menekülő Kisvárda 2–0-ra vezetett Mezőkövesden, ám be kellett érnie egy ponttal.

 

NB I
22. FORDULÓ

Mezőkövesd–Kisvárda 2–2 (Cseri 23. – 11-esből, Cukalasz 63. – öngól, ill. Cukalasz 9., Kravcsenko 14.)
Mezőkövesd,
Városi Stadion, 1014 néző. Vezette:Solymosi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Tavaly október 20-án madarat lehetett volna fogatni Vári Barnabással: a kisvárdaiak harmincegy esztendős hátvédje a 11. fordulóban megrendezett, Mezőkövesd elleni találkozó 13. percében vezetéshez juttatta a csapatát.Minden szépnek és jónak tűnt, az újonc előtt felcsillant a győzelem esélye. Aztán jött a keserű ébredés: Molnár Gábor tizenhárom perc leforgása alatt romba döntötte a nyírségi reményeket, a kövesdiek középpályása a 66. és a 79. percben is betalált, megfordítva, illetve saját csapata oldalára billentve az eredményt.

Ezúttal felcsillant a visszavágás lehetősége, ugyanis mindkét labdarúgó a kezdő tizenegy tagjaként futhatott ki a pályára – sőt, a vendégeknél éppen Vári Barnabás és Gosztonyi András jelentette a magyar vonalat. Kezdetben a kisvárdaiak birtokolták többet a labdát, azt megbecsülve, sok adogatásból építkeztek, de a 9. percben érkezett a hideg zuhany! Gheorghe Grozav szöglete után Sztavrosz Cukalasz közelről fejelt a kapu bal oldalába.

A lecke fel lett adva a hazai alakulatnak, csakhogy a 14. percben kísértetiesen megismétlődött az öt perccel korábbi jelenet, azzal a különbséggel, hogy a román légiós ezúttal a bal oldalról ívelt be szögletet, a labdára Anton Kravcsenko érkezett, s hat méterről a kapu bal oldalába fejelt.

A hazaiak a kezdeti zavarodottság után nekidurálták magukat, s bár Sztefan Drazsics ígéretes helyzetből leadott lövését Felipe még hárította, a meg-megújuló hazai kísérletek huszonhárom perc elteltével eredményhez vezettek. Cseri Tamást a tizenhatoson belül Lukjancsuk Pavlo akasztotta, a büntetőrúgásból pedig a sértett a bal alsó sarokba lőtte a labdát. S hogy az izgalmak még nem értek véget, azt jelezte, hogy Drazsics újabb óriási lehetőséget szalasztott el, amikor lövés helyett nyolc méterről keresztbe passzolta labdát a kapu előtt.

A szünet után Vadnai Dániel lécen csattanó labdája jelezte, hogy a Mezőkövesd komolyan gondolja a fordítást, a Kisvárda védekezésre kényszerült. Egymást követték a hazai szögletek, a nyírségiek produkcióját olykor a rúgd, amerre állsz elve jellemezte. Felipe nem unatkozott, a brazil kapus egészen a 63. percig tartotta a frontot, ám akkor saját labdarúgója (Cukalasz) tréfálta meg... 2–2

A Mezőkövesd férfimunkát végzett, képes volt kétgólos hátrányból talpra állni. A kisvárdai csapat legnagyobb kritikája, hogy kétgólos előnyt herdált el, pedig a mérkőzés 15. perce után úgy tűnt, győztesként vonulhatnak le a pályáról.

NB I, 2018–2019, 22. FORDULÓ
FEBRUÁR 23., SZOMBAT HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
FTC–Puskás Akadémia 4–0
Budapest, Groupama ArénaFarkas Ádám
6771
Mezőkövesd–Kisvárda 2–2
Mezőkövesd, Városi Stadion Solymosi Péter
1014
Mol Vidi–Haladás 1–0
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó Karakó Ferenc
2048
Újpest–DVTK 5–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion Vad II István2767
Paks–DVSC 2–1
Paks, Városi Stadion Pintér Csaba
650
Honvéd–MTK 2–1
Gyirmót, Alcufer Stadion
Bogár Gergő
520
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC22144443–18+2546
2. Mol Vidi FC22124635–22+1340
3. Újpest FC2299428–15+1336
4. Budapest Honvéd22105726–20+635
5. Debreceni VSC2297628–25+334
6. MTK Budapest22931033–34–130
7. Paksi FC2279627–28–130
8. Mezőkövesd Zsóry FC2278732–30+229
9. Puskás Akadémia FC22731225–31–624
10. Diósgyőri VTK22661023–37–1424
11. Kisvárda22661022–37–1524
12. Szombathelyi Haladás22241615–40–2510

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik