Hiába fordított a Kövesd a Debrecen ellen, nem sikerült győznie

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2018.11.03. 16:50
null
Egyik csapat sem tudott a másik fölé emelkedni (Fotó: Kovács Anikó)
A Debrecen 2–2-es döntetlent ért el a Mezőkövesd Zsóry vendégeként a labdarúgó NB I 13. fordulójában.

Öt perc nem túl sok idő. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ekkora élvonalbeli múltra tekinthetett vissza a Mezőkövesd Zsóry kapuját őrző Szappanos Péter. A 27 éves játékos szeptember 15-én, a szomszédvár Diósgyőr ellen mutatkozhatott be az első osztályban. Akkor is csupán azért, mert a 4–2-re megnyert találkozón Dombó Dávid combizomhúzódást szenvedett, és a lefújás előtt cserét kért. Öt perc alatt persze nem lehet megváltani a világot. Szappanos Péternek ugyanakkor volt néhány jó védése, a kapu elé ívelt labdákat pedig magabiztosan hárította. A magas, jó felépítésű játékosnak mégis heteket kellett várnia az újabb lehetőségre, és a kezdőcsapatba való kerülést ugyancsak kollégájának „köszönhette”. A stabil kezdőnek számító Dombó Dávid Pakson nagy hibát követett el, és ezt már Kuttor Attila vezetőedző sem nyelte le, váltást határozott el. A kövesdieket egyébként még a héten is sokat foglalkoztatta a Pakson elszenvedett vereség (1–2), szerintük ugyanis mindkét kapott góljukat leshelyzet előzte meg.

A Debrecen a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat megnyert, egy végződött döntetlenre, így a hajdúságiak önbizalommal telve és újabb győzelem reményében léptek pályára. A másik oldalon Kuttor Attila azt sem nézte tétlenül, hogy elöl Sztefan Drazsics hetek óta gólképtelen, a támadó így a kispadon találta magát – helyére a csapat legutóbbi idénybeli gólkirálya, Koszta Márk került.

Szó sem volt tapogatózásról, azonnal egymásnak estek a felek mindjárt a félidő elején. Az 5. percben aztán jött a hideg zuhany... A debreceniek első szöglete azonnal gólt hozott, noha erre senki sem számított: Bódi Ádám beadására Könyves Norbert érkezett, és közelről lőtt a hálóba – Szappanos Péter aligha ilyen kezdésről álmodott. Két perc múlva Koszta Márk egyenlíthetett volna, ám Nagy Sándor remekül mozdult ki, zárta a szöget és hárított. A vendégeket innentől kezdve egyáltalán nem sürgette az idő, megbecsülték a labdát. A hat gólnál járó Molnár Gábor mégis egalizálhatott volna, csakhogy rossz megoldást választott, és három méterről sem sikerült a hálóba találnia. A vendégek átadták a területet és a kezdeményezést, ám a Mezőkövesd csak a mezőnyfölény kiharcolásáig jutott. A 18. percben aztán Koszta Márk megmutatta, hogy érdemes volt beállítani a kezdők közé: a csatárt Kinyik Ákos buktatta, a szabadrúgást pedig ő maga végezte el, és jobbal 19 méterről mesterien csavart a kapu jobb sarkába.

Tizennyolc perc, két gól, soha rosszabb kezdést. Visszaállt az alaphelyzet, kezdődhetett minden elölről. A mérkőzést megelőző esélylatolgatásunkban férfias küzdelmet reméltünk, nos, ebből nem is volt hiány, élvezetes párharcokat láthattunk. Molnár Gábor és Koszta Márk egyre többször keverte meg a debreceni védelmet, nehéz volt a párost tartani.

A második félidőből két perc sem telt el, és Szécsi Márk ismét vezetéshez juttathatta volna csapatát, csakhogy elhibázta a meccslabdát, és Szappanos Péter szögletre mentett. Látszott, hogy egyik gárda sem nyugodott be a döntetlenbe, nagy harc indult meg az újabb, győzelmet jelenthető gólért. Egyre több lett a szabálytalanság, a kapuk azonban csak elvétve kerültek veszélybe. Érezte a tétlenséget csapata játékán Herczeg András, ezért pályára küldte a gólveszélyes Takács Tamást. Az újabb fordulat a 72. percben következett be, amikor is Vajda Sándor helyzetbe hozta Molnár Gábort, aki ügyesen fordult kapura, és megszerezte idénybeli hetedik gólját. A hajdúságiak mindent egy lapra tettek fel, folyamatosan rohamoztak, végül négy perccel a lefújás előtt a cserecsatár Takács Tamás egyenlített, így mindkét fél pontot szerzett, és tegyük hozzá, nem érdemtelenül.

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry–Debreceni VSC 2–2
(Koszta 17., Molnár G. 72., ill. Könyves 4., Takács T. 86.)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 2532 néző. Vezette: Bognár

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


NB I, 2018–2019, 13. FORDULÓ
NOVEMBER 3., SZOMBATHELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Paksi FC–Mol Vidi FC 0–4
Paks,
Városi Stadion
1269Kassai Viktor
Kisvárda–Bp. Honvéd 0–3
Kisvárda,
Várkerti Sporttelep
2685Solymosi Péter
Újpest FC–Szombathelyi Haladás 2–0
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
2350
Karakó Ferenc
Puskás Akadémia–Diósgyőri VTK 2–1
Felcsút,
Pancho Aréna
916
Pintér Csaba
Mezőkövesd–Debreceni VSC 2–2Mezőkövesd,
Városi Stadion
2532Bognár Tamás
Ferencváros–MTK Budapest 2–0
Budapest,
Groupama Aréna
11 067
Andó-Szabó Sándor
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 13 9 3 1 27–10 +17 30
2. Budapest Honvéd 13 8 2 3 18–8 +10 26
3. Mol Vidi FC 12 6 4 2 24–12 +12 22
4. MTK Budapest 13 6 3 4 18–18 0 21
5. Debreceni VSC 13 5 6 2 20–17 +3 21
6. Mezőkövesd Zsóry FC 13 5 4 4 21–17 +4 19
7. Újpest FC 12 5 4 3 12–9 +3 19
8. Paksi FC 13 5 4 4 19–18 +1 19
9. Puskás Akadémia FC 13 4 2 7 14–19 –5 14
10. Kisvárda 13 2 3 8 12–28 –16 9
11. Diósgyőri VTK 13 1 3 9 10–24 –14 6
12. Szombathelyi Haladás 13 1 2 10 11–26 –15 5
A 6. fordulóból elhalasztott Mol Vidi–Újpest összecsapást november 21-én rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik