Hármat kapott Kövesden a Diósgyőr, továbbra is nehéz helyzetben

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2019.04.27. 16:49
null
A Diósgyőr alulmaradt a Mezőkövesddel szemben (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 30. fordulójában a Diósgyőr kiadós verést kapott Mezőkövesden, így hét pontra nőtt a lemaradása a borsodi riválissal szemben. A 3–0-s győzelem gyakorlatilag a bennmaradást jelenti Kuttor Attila együttesének, miközben az utolsó előtti helyen álló Diósgyőrnek továbbra is nagyon nehéz a helyzete.

 

NB I
30. FORDULÓ

Mezőkövesd–DVTK 3–0 (Pekár 17., Cseri 75., Moutari 85.)

Mezőkövesd, Városi Stadion, 3425 néző. Vezette: Andó-Szabó

Felettébb rossz emlékei lehetnek Mezőkövesdről a diósgyőriek vezetőedzőjének, Fernando Fernándeznek. Csapata tavaly szeptember 15-én látogatott a városba, és bár magabiztosan, erőtől duzzadóan kezdte a bajnokit, tizenegy perc sem telt el, amikor már 3–0-s hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Noha Tajti Mátyás és Makrai Gábor szépített, a mezőkövesdiek 4–2-re nyertek.

„Senki sem felejtette el a szeptemberi mérkőzést, sőt élénken él még az emlékezetünkben a mezőkövesdiek elleni, vesztes stadionavatónk is még májusból – mondta Fernando Fernández a kezdés előtt. – Pluszerőt adhat a visszavágás vágya.”

A szeptemberi kezdő csapatokból mezőkövesdi oldalon öten léphettek ezúttal is kezdőként pályára, a diósgyőrieknél pedig négyen. Meglepetést keltett, hogy a Mezőkövesdnél csak két, kifejezetten támadó felfogású labdarúgó – Sztefan Drazsics és Vajda Sándor – kapott bizalmat. A Diósgyőr támadásban a 3–5–2-es, védekezésben az 5–3–2-es felállást alkalmazta, míg a pályaválasztó a 4–2–3–1-es hadrendet választotta. A diósgyőriek otthon érezhették magukat, hiszen csaknem 700 szurkoló kísérte el őket.

A DVTK kezdett higgadtabban, igaz, a támadásai lassan, sok adogatásból épültek fel. A Mezőkövesd a széleken igyekezett megbontani ellenfele védelmét – kevés sikerrel. Aztán teljesen váratlanul mégis a hazaiak kerültek előnybe: Sztefan Drazsics remekül adott középre balról, Pekár László pedig közelről a kapuba talált. A diósgyőrieket láthatóan megfogta a gól, a Mezőkövesd pedig magabiztosan őrizte a vezetését, a szervezett védekezés cseppet sem ízlett a vendégeknek. Ráadásul egy játékosukat is elveszítették: Tóth Barnabást kellett nagy turbánnal a fején az öltözőbe kísérni, összefejelt Mihajlo Meszhivel, s szédelgett.

A második félidőben a DVTK kezdeményezett, jelentős mezőnyfölényben futballozott. Fernando Fernández pályára küldte a tizennyolc esztendős, saját nevelésű Korbély Kristófot, aki a Paks ellen mutatkozott be a felnőttek között, vele igyekezett erősíteni a támadójátékot. Szappanos Péter a 66. percben bizonyíthatta először jó formáját, amikor Tamás Márk ollózását bravúros mozdulattal tolta kapu fölé. A kövesdiek észlelték, hogy csak védekezéssel aligha lehet eltölteni a hátralévő időt, egyre többet merészkedtek kelőre. Lüktetett a játék, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Aztán a hajrában minden eldőlt: előbb a csaknem tíz perce pályán lévő Cseri Tamás 18 méterről talált a bal alsó sarokba, öt perccel a befejezés előtt pedig Amadou Moutari is eredményes volt. 3–0

A diósgyőriek ettől hitehagyottak lettek, ráadásul a védelmük többször fellazult, így a hazaiak könnyebben kerültek helyzetbe. Kuttor Attila együttese küzdenitudásból jól vizsgázott, győzelmét többek között annak is köszönheti, hogy a kapu előtt határozottabbnak bizonyult ellenfelénél.

A DVTK ismét vereséget szenvedett – így továbbra is élet-halál harcot kell folytatnia a bennmaradásért.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC (b)
30 21 4 5 67–24 +43 67
2. Mol Vidi FC 30 17 6 7 47–32 +15 57
3. Debreceni VSC 30 13 9 8 38–33 +5 48
4. Újpest FC 30 12 12 6 37–22 +15 48
5. Budapest Honvéd 30 12 8 10 36–31 +5 44
6. Mezőkövesd Zsóry FC 30 10 8 12 42–38 +4 38
7. Puskás Akadémia FC 30 10 5 15 32–42 –10 35
8. Paksi FC 30 8 11 11 30–41 –11 35
9. MTK Budapest 30 10 4 16 39–47 –8 34
10. Kisvárda 30 8 8 14 31–45 –14 32
11. Diósgyőri VTK 30 8 7 15 27–52 –25 31
12. Szombathelyi Haladás 30 8 4 18 29–48 –19 28
NB I, 2018–2019, 30. FORDULÓ
ÁPRILIS 27., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Újpest–DVSC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
3557
Mol Vidi–Puskás Akadémia 1–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóKassai Viktor
2585
Mezőkövesd–DVTK 3–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor
3425
Paks–MTK 1–0
Paks, Városi Stadion
Vad II István
1153
Kisvárda–Haladás 1–2
Kisvárda, Várkerti Sporttelep
Erdős József 2620
Honvéd–FTC 3–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Iványi Zoltán
3090
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik