NB I: mégsem lesz zárt kapus az Újpest–Ferencváros bajnoki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.08. 15:46
null
Pajovics is takarította a füstbombákat (Fotó: Török Attila)
Az Újpest FC a hivatalos honlapján közölte, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség a mai napon megtartott fellebbezési tárgyalásán megváltoztatta a fegyelmi bizottság december 8-án az Újpest–Mol Vidi bajnokin tapasztalt rendbontások után hozott döntését, így nem lesz zárt kapus a Ferencváros ellen február 9-én rendezendő bajnoki. A zárt kapus tilalom feloldása mellett az Újpestet – a korábban kiosztott egymillió forint pénzbüntetésen túl – további egymillió forint pénzbüntetés befizetésére kötelezi a fellebbezési döntés értelmében a szövetség.

 

Az Újpest honlapján megjelent közlemény fogalmazása szerint a klub „vezetősége sikeresen zárta a fellebbezési tárgyalást a Magyar Labdarúgó-szövetséggel a mai napon, így az MLSZ a Mol Vidi FC elleni bajnoki után született eredeti határozatát, melyben »a sportszervezet NB I-es férfi felnőtt nagypályás hazai bajnokságban részt vevő csapata 1 (egy) soron következő hazai mérkőzésének nézők nélküli, zárt sportlétesítményben történő megtartását rendeli el, tovább a sportszervezetet 1.000.000,- Ft (azaz egymillió forint) pénzbüntetés megfizetésére is kötelezi«, arra változtatta, hogy zárt kapus találkozó helyett a pénzbüntetés összegét emelte 2.000.000 forintra.”

A döntés értelmében tehát nézők előtt rendezhetik meg a február 9-i derbit.

Az Újpestet a címvédő Mol Vidi FC december 8-i újpesti vendégjátéka miatt szankcionálták a tavaly decemberi fegyelmi bizottsági ülésen, mégpedig a „rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért, szurkolói részéről obszcén kifejezések bekiabálásáért, nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz használatáért és nézőtéri rendbontásért, valamint másokat etnikai hovatartozásukra tekintettel becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető, rasszista magatartásáért, ami másodszor fordult elő a bajnokságban.”

A lila-fehérek néhány nappal később az MLSZ-től fellebbezési tárgyalást kértek, amelyet ma tartottak meg, s végül a zárt kapus büntetés eltörlése mellett döntöttek.

A Mol Vidi elleni bajnokin tapasztalt nézőtéri rendbontás miatt az Újpest előbb belső biztonsági vizsgálatot rendelt el, majd miután kiderült, hogy egy profi nehézsúlyú bokszoló balhézott, és ennek „eredményeképpen” egy nézőt súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani, a klub felbontotta a biztonsági szolgálat szerződését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik