NB I: már nem Miriuta László a Kisvárda edzője

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.08. 17:09
null
Miriuta László ideje lejárt Kisvárdán (Fotó: Koncz György)
A nyáron kinevezett Miriuta László és a kisvárdai klubvezetők „futballról alkotott elképzelései különböztek”, ezért a csapat hivatalos honlapján megjelentek szerint közös megegyezéssel szerződést bontottak a felek.

„A mai nappal közös megegyezéssel szerződést bontottunk vezetőedzőnkkel, Miriuta Lászlóval. Klubunk és a vezetőedző futballról alkotott elképzelései különböztek, és elébe szeretnénk annak menni, hogy a felek között kialakult korrekt viszonyt a későbbiekben valami megfertőzze. A keddi megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy megköszönve Miriuta László nálunk végzett munkáját, elválnak az útjaink egymástól. Egyúttal ezzel is lehetőséget biztosítunk Miriuta Lászlónak, hogy a csapatunkkal elért jó eredményeket meglovagolva, a későbbiekben, akár már a közeljövőben új csapatot találjon magának. Ehhez és a további karrierjéhez is nagyon sok sikert kívánunk” – fogalmaz a Kisvárda közleménye.

„Sajnálom, hogy így alakult, de szeretném megköszönni a lehetőséget, amit Kisvárdán kaptam. Sok sikert kívánok a továbbiakban a csapatnak és a klubnak is, kívánom a szurkolóknak, hogy a folytatásban is sok örömüket leljék a csapat szereplésében” – búcsúzott a klub honlapján Miriuta.

A hét első, kedd délutáni edzését Kocsis János és Bodnár László segédedzők, valamint Szabó Attila kapusedző irányította.

AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 8 7 1 19–6 +13 21
2. Mezőkövesd Zsóry FC 8 6 2 12–7 +5 18
3. Ferencvárosi TC 7 5 1 1 10–5 +5 16
4. Puskás Akadémia FC 8 4 2 2 13–8 +5 14
5. Újpest FC 8 3 1 4 12–14 –2 10
6. Kisvárda 8 3 1 4 11–14 –3 10
7. Paksi FC 8 3 1 4 9–13 –4 10
8. Debreceni VSC 7 3 4 14–13 +1 9
9. Zalaegerszegi TE FC 8 2 2 4 14–12 +2 8
10. Budapest Honvéd 8 2 1 5 10–15 –5 7
11. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 6–15 –9 7
12. Kaposvári Rákóczi FC 8 2 6 7–15 –8 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik