NB I: „Lazovics gólja parádés volt, Cantona szerzett hasonlót”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.04. 19:01
Mint megírtuk, a labdarúgó NB I 22. fordulójában a Videoton Danko Lazovics duplájával, valamint Marko Scsepovics büntetőből szerzett találatával 3–0-ra nyert az utolsó fél órát emberhátrányban töltő Budapest Honvéd ellen. A mérkőzést követően a két csapat vezetőedzője értékelte a találkozót.

Henning Berg, a Videoton vezetőedzője érthető okokból elégedetten nyilatkozott, Danko Lazovics első gólját pedig külön kiemelte.Henning Berg, a Videoton vezetőedzője érthető okokból elégedetten nyilatkozott, Danko Lazovics első gólját pedig külön kiemelte.

„Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, kemény meccsen, jó csapatot győztünk le, amely védekezni jött és alaposan megnehezítette a dolgunkat – mondta a norvég szakember a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. – Tudtuk, hogy veszélyesek pontrúgásokból és a tizenhatoson belül, de sikerült ezt jól levédekeznünk. Türelmesen kellett játszanunk, a talaj nem kedvezett a gyors passzainknak, a Honvéd is jól védekezett, de jól tettük a dolgunkat. Az első gól után már nyíltabbá vált a meccs, nekünk ez kedvezett, és jött is a többi gól. Elégedett vagyok a játékosok mentalitásával, nagy meccs volt, amely remek eredménnyel végződött.”

„Lazovics első gólja? Parádés volt. Éric Cantona jutott eszembe, ő szerzett hasonlót, de Dankóé talán még nehezebb is volt, futásból, bal lábbal talált be. De az egész meccsen fontos szerepet játszott, hiszen ő harcolta ki a büntetőt, majd a meccs végén is betalált, örülök, hogy ő is legjobb formájában játszik. A piros lap után nagyjából tíz percig jól futballozott a Kispest, ekkor csapatként nem működtünk annyira jól. Nem szabad azt gondolni, hogy tíz emberrel ellen könnyű játszani. Később ezt sikerült rendezni, elégedett vagyok a három nullás sikerrel.”

A mérkőzés összefoglalója

A Honvéd vezetőedzője szerint a külső körülmények meghatározóak voltak.

„Az első gólig egy veszélyes támadást tudtak csak vezetni a hazaiak, utána pedig nagyon kedvezően alakult számukra a mérkőzés – mondta Marco Rossi. – A második félidőben visszaállt a Vidi, és amikor már csak tíz emberrel játszottunk, akkor is uraltuk a játékot. Kérdésesek voltak a játékvezetői döntések, vissza kell néznem őket, hogy melyik volt jogos, melyik nem. Lazovics rendkívül ügyes, intelligens játékos, az Újpest ellen egy kiállítást, most meg egy tizenegyest harcolt ki csapatának. Az első gól előtt valóban hibáztunk, de összességében máshogy kellett volna alakulnia ennek a meccsnek, a külső körülmények meghatározóak voltak.”

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

Videoton–Bp. Honvéd 3–0 (Lazovics 38., 85., Scsepovics 76. – 11-esből)
Felcsút, Pancho Aréna, 2749 néző. V: Andó-Szabó Sándor

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2016–2017, 22. FORDULÓ
MÁRCIUS 4., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–Vasas 0–2
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József
MTK Budapest–Paks 1–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Solymosi Péter
DVSC–DVTK 3–0
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Kassai Viktor
Videoton–Bp. Honvéd 3–0
Felcsút, Pancho Aréna
Andó-Szabó Sándor
Gyirmót–Haladás 1–2
Győr, Alcufer Stadion
Vad II István
18.00: Újpest–Ferencváros
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Farkas Ádám
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 22 12 5 5 47–20 +27 41
2. Budapest Honvéd 22 12 4 6 35–21 +14 40
3. Vasas FC 21 11 5 5 33–19 +14 38
4. Ferencvárosi TC 21 8 8 5 34–27 +7 32
5. Mezőkövesd Zsóry FC 22 8 6 8 24–29 –5 30
6. Újpest FC 21 7 9 5 33–31 +2 30
7. Paksi FC 22 7 9 6 25–25 0 30
8. Szombathelyi Haladás 21 8 5 8 24–26 –2 29
9. Debreceni VSC 22 6 6 10 23–27 –4 24
10. MTK Budapest 22 5 8 9 17–27 –10 23
11. Diósgyőri VTK 22 6 3 13 26–45 –19 21
12. Gyirmót FC Győr 22 3 6 13 10–34 –24 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik