NB I: Kuttor ideges volt, de nem firtatná az okát; Supkáék nem ezt beszélték meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.24. 19:48
Hiába vezetett a házigazda Budapest Honvéd a Mezőkövesd ellen, a csereként beálló Sztefan Drazsics négy helyzete közül egyet gólra váltva egyenlíteni tudott a labdarúgó NB I 15. fordulójában rendezett mérkőzésen. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Mezőkövesd vezetőedzője, Kuttor Attila úgy érzi: küzdelmes meccsen szereztek reálisnak mondható egy pontot.Kuttor Attila úgy érzi: küzdelmes meccsen szereztek reálisnak mondható egy pontot.

„Dicséret illeti együttesemet, megint a pályára tudtuk vinni az erényeinket, volt bennünk tartás, hogy vesztes állásból egyenlítsünk, és megvolt a meccslabdánk is. Sajnos nem sikerült értékesítenünk, de benne volt a mérkőzésben, hogy gólt tudunk még szerezni. Ennek ellenére az egy pontot meg kell becsülni a Honvéd otthonában. Ez férfias teljesítmény volt a csapattól.”

Kollégánk, Pietsch Tibor ezután arról érdeklődött: miért volt annyira ideges a második csere előtt, amikor úgy tűnt, Mevoungout akarja beállítani, de végül Mihajlo (Meszhi – a szerk.) folytatta Vadnai helyett.

„Igen, ideges voltam, de az okát ne firtassuk.”

A Budapest Honvéd trénere, Supka Attila kijelentette: csupán annak örülhetnek, hogy megmaradt a veretlenségi sorozatuk.

„Nem tudtuk megvalósítani azokat a dolgokat, amiket hét közben megbeszéltünk. Nem volt agresszív a középpályánk, nem szereztünk annyi labdát, ezáltal támadásban sem voltak meg a beindulásaink. A végén az egy pontot is egy kis szerencsével sikerült megtartani, mert a védelemben olyan hibákat követtünk el, amiket nem szoktunk.”

A kispesti szakember szerint az volt a legnagyobb hiba, hogy visszaálltak az egygólos vezetés tudatában.

„Pedig azt kértem, hogy maradjunk fenn az ellenfél térfelén. Ennek lett a következménye, hogy közel volt a kapunkhoz az ellenfél, ami miatt helyzeteket tudott teremteni és egyet a sokból be is lőtt. Rengeteg problémával küszködtünk az elmúlt időszakban, sok sérültünk volt, egy-két játékos most is az utolsó pillanatban vállalta a játékot. Az egy ponttal sohasem vagyok elégedett, de sajnos ennyire volt elég a mai teljesítmény.”

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–1 (Holender 64., ill. Drazsics 76.)
Budapest, Új Hidegkuti-stadion, 1556 néző. V: Pintér Cs.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 15 10 3 2 29–11 +18 33
2. Budapest Honvéd 15 8 4 3 19–9 +10 28
3. Mol Vidi FC 14 7 4 3 25–13 +12 25
4. MTK Budapest 14 7 3 4 21–20 +1 24
5. Mezőkövesd Zsóry FC 15 6 5 4 23–18 +5 23
6. Újpest FC 15 6 5 4 17–12 +5 23
7. Debreceni VSC 14 5 6 3 20–18 +2 21
8. Paksi FC 15 5 6 4 20–19 +1 21
9. Puskás Akadémia FC 15 5 2 8 18–22 –4 17
10. Diósgyőri VTK 14 2 3 9 11–24 –13 9
11. Kisvárda 15 2 3 10 13–34 –21 9
12. Szombathelyi Haladás 15 2 2 11 12–28 –16 8
NB I, 2018–2019, 15. FORDULÓ
NOVEMBER 24., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Pintér Csaba
1556
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Solymosi Péter
1435
Ferencváros–Kisvárda 2–0Budapest,
Groupama Aréna
Vad II István
7543
Puskás Akadémia–Haladás 2–0
Felcsút,
Pancho Aréna
Szőts Gergely
700
19.30: Diósgyőri VTK–MTK Budapest
(Tv: M4 Sport)
Miskolc,
DVTK Stadion
Erdős József
NOVEMBER 25., VASÁRNAP
17.00: Debreceni VSC–Mol Vidi FC
(Tv: M4 Sport)
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik