1-1 után 1-1: ezúttal sem bírt a KTE a Győrrel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 17:55
null
A KTE nem hiába üldözte a győrieket, megmentett egy pontot (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I hetedik fordulójában félbeszakadt Kecskemét–Győri ETO mérkőzést szerdán pótolták, és a mérkőzés ezúttal nem sikerült olyan izgalmasra, mint az előző, de ezt is 1–1-es állásnál fújták le – ám ezúttal a „megfelelő" időben.
LABDARÚGÓ NB I

A 7. FORDULÓBÓL ÚJRAJÁTSZOTT MECCS
KECSKEMÉTI TE–GYŐRI ETO 1–1 (Bebeto 60. – 11-esből, ill. Lipták 36.)

Bár szinte nem is divat, kötelesség szidni a magyar futballt, annak élvonalát meg különösképpen, de szögezzük le rögtön: a Kecskemét és a Győri ETO bajnokijának első felvonása érdekes, izgalmas, hajtós-harcos találkozót hozott. Első felvonása, ugyanis az 58. percben a hatalmas esőzésben kialakult tócsák miatt Solymosi Péter játékvezető félbeszakította a bajnokit.

Nos, az újra kitűzött időpontra sem sivatagosodott el Magyarország, de sajnos a színvonal sem maradt változatlan. Hazai pályán is kontrákra rendezkedett be a KTE, ám túl pontatlanul játszott ahhoz, hogy gólhelyzetbe kerüljön az első félidőben. Nem sziporkázott az ETO sem, de a Rudolf Gergely, Varga Roland kettős többször is kapura lőtt – gólt azonban a korábban egy ziccert elrontó Lipták Zoltán szerzett, egy bátor előretörés és egy megpattant lövés után. 0–1!

A szünetben Bekő Balázsnak lehetett egy-négy keresetlen szava övéihez, mert sokkal támadóbb felfogásban folytatták tanítványai, és egy védő kezére pattanó beadást miatt megítélt büntetőből Bebeto egyenlíteni tudott. 1–1!

A Kecskeméthez és Bekőhöz rengeteg szállal kötődő Horváth Ferenc Koltai Tamást, Marek Strestíket és Giorgi Kvilitaiát is pályára vezényelte – őt magát pedig a hajrában Solymosi a lelátóra, természetesen túl heves reklamálásért.

Nyílt sisakkal támadt mindkét gárda a végén, a legközelebb a gólhoz Djordje Kamber állt, de fejese célt tévesztett – ismét 1–1-re végzett egymással a két csapat, csak ezúttal 90 (plusz 4) percnyi játék után.

Nagyon nem megy odahaza mostanában a Kecskemétnek, botladozik idegenben a Győr: nem is lehetett más a vége, mint döntetlen. Nagy kérdés, az egy pont változtat-e Horváth Ferenc jelenlegi helyzetén...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 11 10 1 28–5 +23 30
2. MTK Budapest 11 9 2 17–10 +7 27
3. MVM Paks 11 6 4 1 20–8 +12 22
4. Diósgyőri VTK 11 6 3 2 17–12 +5 21
5. Ferencvárosi TC 11 6 1 4 16–10 +6 19
6. Újpest FC 11 4 6 1 9–5 +4 18
7. DVSC-Teva 11 4 3 4 12–9 +3 15
8. Puskás Akadémia FC 11 4 2 5 14–16 –2 14
9. Győri ETO FC 11 3 3 5 15–17 –2 12
10. Kecskeméti TE 11 3 3 5 11–14 –3 12
11. Budapest Honvéd 11 3 2 6 9–14 –5 11
12. Pécsi MFC 11 2 4 5 11–18 –7 10
13. Lombard Pápa FC 11 2 4 5 5–15 –10 10
14. Nyíregyháza Spartacus FC 11 2 2 7 8–16 –8 8
15. Szombathelyi Haladás 11 2 2 7 5–14 –9 8
16. Dunaújváros PASE 11 1 3 7 7–21 –14 5
A Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik