NB I: klinikai kómától a vizes lepedőig – edzői nyilatkozatok

Vágólapra másolva!
2020.02.02. 12:08
null
Fiola Attila (jobbra) végigjátszotta az Újpest elleni mérkőzést (Fotó: Dömötör Csaba)
Szombaton délután lejátszották a 18. forduló mérkőzéseit a labdarúgó NB I-ben, ami után összeszedtük a hat mérkőzést követő edzői nyilatkozatokat. Akad itt kómában lévő játékostól a vizes lepedőn át megszokhatatlan edzői érzésekig minden.

 

Újpesti TE–Mol Fehérvár FC 0–1 (Petrjak 84.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1125 néző. Vezette: Pintér Cs.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

A Mol Fehérvár 1–0-s idegenbeli sikert ért el az Újpest otthonában a labdarúgó NB I 18. fordulójában. A lila-fehérek ezúttal jóval szervezettebben védekeztek, mint a DVSC ellen, de ezúttal sem úszták meg a vereséget.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője

– Miért nem az Újpest szerezte a mérkőzés egyetlen gólját?
– Jó kérdés. Pedig több helyzetünk volt, mint a fehérváriaknak, de ezeket nem használtuk ki. Már az első félidőben is szerezhettünk volna gólokat, voltak olyan akcióink, amelyek magukban hordozták a vezetés megszerzésének lehetőségét. Nem szolgáltunk rá erre a vereségre.

– A nézők távolmaradása mennyire nyomja rá a bélyegét a csapat hangulatára?
– Nyilván jobb lenne, ha a drukkerek itt lennének velünk.

– A folytatás sem ígérkezik könnyűnek, kedden utaznak Mezőkövesdre, majd jön a Ferencváros elleni derbi.
– Egymást követik a mérkőzések, abból a szempontból mindenképpen jobb ez így, hogy nincs idő a sebeket nyalogatni, siránkozni. Nyakunkon a Mezőkövesd elleni bajnoki, az sem ígérkezik könnyűnek. De fel kell emelnünk a fejünket, és harcolnunk kell.

JOAN CARRILLO, a Mol Fehérvár vezetőedzője

– Ivan Petrjak jött és döntött…

– Az ukrán szélső a múlt heti sérülése miatt a kispadon kezdett, de remekül szállt be. Kihagyott néhány edzést, ugyanakkor láttam rajta, hogy játszani szeretne. Megkérdeztem az orvosunkat, készen áll-e. Szerencsére készen állt, és győztes gólt lőtt.

– Az eredménnyel alighanem elégedett, de a játékkal is az volt?
– Tudunk ennél jobban játszani, de a végén csak megnyertük a meccset. A három pontnak természetesen örülünk. Nehéz mérkőzés volt, nem szeretnék kifogásokat keresni, próbáltuk a földön járatni a labdát, de a gyep ezt nem tette lehetővé. El kell ismerni, hogy a hazaiak fizikailag jobbak voltak nálunk.

– A cseréknél egyértelműen a támadósorban próbált frissíteni. Kockáztatott a végén?
– Nem volt más választásunk. Nagyon jó játékosok ültek a kispadon. Nem szeretem a döntetleneket, győzelemre játszottunk. Szerencsére bejöttek a cserék.

Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry 1–2 (Moutari 28. – 11-esből, ill. Nagy D. 40., Besirovic 50.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1973 néző. Vezette: Iványi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

A Mezőkövesd 0–1-ről nyert a Bp. Honvéd ellen az Új Hidegkuti Stadionban. Az első félidő derekán Moutari büntetőből szerzett vezetést, ezt Nagy Dániel egyenlítette ki, majd a szünet után Besirovic találatával harcolta ki a győzelmet a borsodi csapat.

ALESSANDRO RECENTI, a Budapest Honvéd pályaedzője

– Hogyan látta a mérkőzést?
– Fordulatos, érdekes mérkőzést játszottunk a Mezőkövesddel. Nem lehet panaszom a labdarúgóinkra, hiszen jól és harcosan futballoztak, de két hiba megpecsételte a sorsunkat. Ne feledjük, a Kövesd erős együttes, nem a véletlen műve, hogy az élmezőnyhöz tartozik.

– Miként élte meg, hogy az egyik legrutinosabb játékosa, Djordje Kamber olyan hibát követett el, mint a második gól előtti?
– Nem szabad az ő nyakába varrni a vereséget, ráhúzni a vizes lepedőt – a csapat együtt nyer és együtt veszít. Így alakult, ez ellen már nincs mit tenni…

– Szerdán következik a Ferencváros elleni rangadó, mit várnak attól a mérkőzéstől?
– Igyekszünk felkészülni, igencsak sűrű a program. Nagy csata előtt állunk, biztosan nehéz lesz, de szeretnénk meglepetést szerezni. A sérültek? Jól halad a rehabilitációjuk, de hogy felépülnek-e szerdáig, egyelőre nem tudni.

KUTTOR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője

– Fordítottak, nagy győzelmet arattak. Egyetért?
– Ez nem is lehet kérdés! Kemény, harcos bajnokin vagyunk túl, a legfontosabb, hogy három pontot szereztünk. Ha berúgtuk volna még néhány helyzetünket, magabiztosabban nyerünk. Próbáltuk kihasználni a sebességünket a támadósorban, ez többször is sikerült. El kell ismerni, a Honvéd előtt is adódott lehetőség, de szerencsére rendre hibáztak a játékosai.

– Nincs megállás, kedden újabb találkozó vár a Kövesdre, az Újpest következik.
– Teljesen más meccset várok, hiszen az Újpest más futballt játszik, mint a Honvéd. Fel kell készülnünk, és újabb sikert kell aratnunk.

– Gondolta volna, amikor hátrányba került a csapata, hogy fordítanak? A mérkőzés képe alapján az első félidőben nem erre lehetett számítani.
– Nem éreztem, hogy tompán kezdtünk volna, inkább úgy fogalmaznék, hogy a két együttes kioltotta egymás futballját. Kétségtelen, az első félidőben nem ült annyira a játékunk, mint a fordulás után. Fontos kiemelni, hogy a futballistáim egy pillanatra sem adták fel, ennek a gyümölcse az idegenbeli siker.

Kisvárda–Ferencváros 1–2 (Obradovics 39., ill. Boli 28., Isael 85. – 11-esből)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 3308 néző. Vezette: Erdős

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nagy csatában, egy öt perccel a rendes játékidő letelte előtt, büntetőből esett góllal győzött a Ferencváros a nagyon szervezetten futballozó Kisvárda otthonában, ezzel megnyerve a hetedik élvonalbeli mérkőzését is a várdaiak ellen.

DAJKA LÁSZLÓ, a Kisvárda vezetőedzője

– Megérdemelték volna a döntetlent?
– Talán igen. Szervezett, zárt, biztonságos védekezéssel készültünk a meccsre, ezt a taktikát félig-meddig sikerült megvalósítani, egyedül amiatt van bennem hiányérzet, hogy az első félidőben kevesebbet birtokoltuk a labdát. Igaz, akkor a Fradi sem tudott nagy helyzetet kialakítani, mégis vezetést szerzett. Nem estünk össze, szép kontratámadás után egyenlítettünk, ami visszaadta játékosaink hitét. A fordulás után váltottunk, többet volt nálunk a labda, veszélyesebbek voltunk a kapura, és egyenrangú ellenfelei voltunk a Ferencvárosnak.

– Mindent megtettek a bravúrért?
– Ha nem is mindent, de nagyon sokat tettünk a pontszerzésért. Mindenki odatette magát, legfeljebb abban hibáztunk, hogy az első félidőben túl sok időt adtunk a Ferencvárosnak arra, hogy építse a támadásait. A lelkünknek nagyon kellett volna a pontszerzés.

– A lefújás után miről beszélgetett a játékvezetővel?
– Megkérdeztem tőle, miért ítélt büntetőt, amire azt felelte, hogy a védőnk szerelési kísérlete ütemet tévesztett, és Varga Rolandot találta el. Hiszek neki, de még vissza kell néznem az esetet ahhoz, hogy megbizonyosodjak az ítélet helyességéről. Mindenesetre a hátvédnek nem szabad bántania a szögletzászló felé forduló csatárt.

SZERHIJ REBROV, a Ferencváros vezetőedzője

– Ilyen meccsre számított?
– Az első félidőben kézben tartottuk a mérkőzést, a fordulás után kevésbé. Még nem vagyunk abban az állapotban, hogy kilencven percen keresztül nyomást gyakoroljunk az ellenfélre és irányítsunk. Labdarúgóim hozzáállásával viszont elégedett vagyok, mert olyan meccset nyertünk meg, amelyen nem volt sok helyzetünk, és masszívan védekező ellenfelet kellett legyőznünk. Építhetünk arra, hogy két győzelemmel kezdtük a tavaszt, hasonló folytatásban bízom.

– Mit kért a játékosaitól a szünetben?
– Néhány apróságra hívtam fel a figyelmüket, főleg a támadásépítés terén. Nagyon nehéz jól futballozni, amikor az ellenfél falat húz a kapuja elé, a szünet után ráadásul a játékunk is akadozott. Ezzel együtt az ilyen meccsek mutatják meg a csapat igazi karakterét, az nyer, aki bátran beleáll a párharcokba, és jobban akarja a három pontot.

– Mi a véleménye a mérkőzést eldöntő tizenegyesről?
– A kispad előtt állva teljesen jogosnak éreztem. Varga Roland előtt volt a labda, tolt is rajta egyet, mire az ellenfél játékosa hátulról fellökte. Ilyen esetben mindegy, hogy a pálya melyik pontján történik a szabálytalanság, le kell fújni. A játékvezető az eset közelében helyezkedett, nyilván jobban is látta, mint én.

Diósgyőri VTK–Kaposvári Rákóczi 2–0 (Brkovics 20., Fodor 22. – öngól)
Miskolc, DVTK Stadion, 3702 néző. Vezette: Solymosi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A DVTK hazai pályán, közel négyezer néző előtt az első félidő derekán esett két góljának köszönhetően 2–0-ra legyőzte a sereghajtó Kaposvárt.

FECZKÓ TAMÁS, a DVTK vezetőedzője

– Hosszú idő után ez volt az első olyan mérkőzése a csapatnak, amelyen esélyesként lépett pályára. Mennyire nyomasztotta ez a játékosokat?
– Valóban jelentős tétje volt a találkozónak, és nem csupán a három pont megszerzése. A játékosok és a szakmai stáb tagjai is átérezték ennek a súlyát, még a tulajdonosunk is, aki pluszmotivációval is segítette az amúgy is motivált labdarúgókat.

– Lehet tudni erről a motivációról?
– Vannak bizonyos témák, amelyek az öltözőn belül maradnak. Ez is oda való... Lényeg, hogy minden körülmény összejátszott ahhoz, hogy nyerjünk. Jól futballoztunk, mellettünk volt a csodálatos közönség is, és sikerült kapott gól nélkül lejátszani a találkozót.

– Milyen érzés, amikor a meccs után a lelátó népe a vezetőedző nevét skandálja?
– Felemelő, megható, szinte megszokhatatlan. Bevallom, az első ilyen után – amikor visszatért a B-közép a lelátóra – a könnyeimmel küszködtem. Azon vagyunk én és a játékosok is, hogy minél többször átélhessük ezt azt a fantasztikus érzést, amellyel a közönségünk ajándékoz meg minket.

DISZTL LÁSZLÓ, a Kaposvár vezetőedzője

– Látva a csapat múlt heti játékát, most szinte rá sem lehetett ismerni az együttesre. Mit gondol, mitől van ez?
– Úgy éreztük, jó esély van arra, hogy folytassuk a Puskás Akadémia elleni játékot. Az első kapott gólig nem is volt gond, azután valóban rá sem lehetett ismerni a csapatra. Bátortalanul, gyáván futballoztak a játékosok.

– A félidő hajrájában Ádám Martinnak volt egy hatalmas helyzete. Mit gondol, ha sikerül a szépítés, változott volna valami?
– Biztos vagyok benne, mert akkor a Diósgyőr nem állt volna vissza védekezni, és nagyobb terület nyílt volna a támadásaink előtt. Ám kettő nullás vezetésnél már bátrabbá váltak, mi pedig képtelenek voltunk a felállt védelem ellen futballozni. Megpróbálkoztunk távoli lövésekkel, de a kaput nem találtuk el.

– A múlt heti kezdőcsapathoz képest csupán egy változás történt: Csiki Norbert kimaradt a csapatból. Mi történt a csatárral?
– Vírus ütötte fel a fejét a keretben, Csiki Norbertet is elérte, ezért aztán egész héten nem edzett. Mindig az hiányzik, aki nem játszik, sajnos ez most is beigazolódott.

Puskás Akadémia–Debreceni VSC 0–0
Felcsút, Pancho Aréna, 1018 néző. Vezette: Berke
Kiállítva: Bényei (89., Debrecen)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A Puskás Akadémia és a DVSC Felcsúton lejátszott bajnoki mérkőzésén nem esett gól, a felek egy-egy ponttal gazdagodtak.

HORNYÁK ZSOLT, a Puskás Akadémia vezetőedzője

– Több volt ebben a meccsben egy pontnál?
– Az első félidőben a kulcsembereink passzívan kezdek. A másodikban sokkal jobbak voltunk, nem engedtük játszani a Debrecent. A védelmünk jó volt, nem kaptunk gólt, de nagyon bántó, hogy ennyi helyzetből nem tudtunk egy gólt sem szerezni. Úgy vélem, egy tizenegyes is járt volna nekünk. Egy góllal jobbak voltunk szerintem, de ezt meg is kellett volna mutatni.

– Ég és föld volt a különbség a két félidei játékuk között. Mi változott a szünetben?
– Föl kellett ébreszteni Gyurcsó Ádámot és Josip Knezevicet. Utóbbit nem sikerült, ő ma klinikai kómában volt. A szünet után sokkal aktívabbak lettünk, iramot váltottunk a középpályán, a csereként beálló Jakub Plsek sokat tett hozzá a játékhoz, ő és Urblík József volt a legjobb.

– Gondol arra, hogy a tavaszi két pont könnyen hat is lehetne?
– Nem látszik rajtam, de ez nagyon bánt engem. Nyerő típus vagyok, roppantul zavar, hogy Kaposváron is a saját hibánkból hagytunk pontokat. Ha lefocizna minket az ellenfél, akkor könnyebben megemészteném, ám erről szó sem volt.

VITELKI ZOLTÁN, a DVSC vezetőedzője

– Elégedett az idegenbeli pontszerzéssel?
– Némileg csalódott vagyok, mert győzni szerettünk volna. Hektikus meccs volt, az első félidőben még tudtunk olyan támadásokat vezetni, amilyeneket szerettünk volna, a másodikban már ránk erőltette akaratát a Puskás Akadémia. Ziccerek voltak itt is, ott is, de egyik csapat sem tudott élni ezekkel. A hozzáállásunkkal viszont nagyon elégedett vagyok.

– Haris Attila válla a jelek szerint súlyosan megsérült, így Tőzsér Dániel után a másik kezdő védekező középpályását is elveszítheti. Gondokat okozhat ez a következő hetekben?
– Meg kell oldanunk a helyzetet. Már megvan az elképzelésünk a pótlásukra, biztos vagyok benne, hogy a helyetteseik ugyanolyan jól ellátják a feladatukat, mint ők.

– Első két meccsén négy pontot gyűjtöttek, egy kiesés ellen harcoló csapatnál ez nagy fegyvertény.
– Hat pontra számítottam a két mérkőzésen, és ezt nem nagyképűségből mondom. Nagy teherrel kell játszanunk, de mindkét meccset lehoztuk kapott gól nélkül két jó csapat ellen, ez nagyon fontos.

Paksi FC–Zalaegerszegi TE2–0 (Kelemen 25., Böde 77. )
Paks,Városi Stadion, 1119 néző.Vezette:Bognár T.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

A Paks a kiesés elől menekülő Zalaegerszeget fogadta és Kelemen góljával sikerült megszereznie a vezetést az első félidőben, majd a folytatásban Böde bebiztosította a hazai győzelmet.

OSZTERMÁJER GÁBOR, a Paks vezetőedzője

– A második félidő elején tudatosan engedték át a kezdeményezést az ellenfélnek?
– Tudatosan, mert gyors csatárunk, Könyves Norbert, illetve Böde Dániel képes megtartani a labdát, míg a többiek felzárkóznak. Szerettük volna ezt kihasználni, s mint az eredmény is mutatja, sikerült.

– Az első félidőben mutatott teljesítménnyel is elégedett?
– Mindkét oldalon voltak gólhelyzetek, talán szerencsések is vagyunk, hogy vezetéssel fejeztük be az első félidőt, de tettünk is érte. Ezt a győzelmet Süle János elnök úrnak ajánljuk születésnapja alkalmából.

– A győzelemért járó három pontnál többet is szereztek, mivel előnyük már kétgyőzelemnyi a ZTE előtt.
– Készültünk is erre a mérkőzésre alaposan, sőt a múlt heti, Ferencváros elleni meccs nekünk még a felkészülés része volt, a formaidőzítést erre a találkozóra, illetve a néhány nap múlva esedékes, Kaposvár elleni bajnokira terveztük.

DOBOS BARNA, a ZTE vezetőedzője

– Érthetően letört a vereség miatt…
– Csalódott és elégedetlen vagyok, nem így terveztük. Rengeteg lehetőségünk volt a gólszerzésre mindkét félidőben, kétszer a lécet is eltaláltuk, de bosszantó, hogy a legnagyobb helyzeteket sem vagyunk képesek értékesíteni.

– Tény, hogy a múlt heti, Diósgyőr elleni bajnokihoz képest lényegesen több gólszerzési lehetőségük volt, de mintha hiányzott volna az átütőerő a csapatból. Egyetért?
– Egyáltalán nem, épp arról beszéltem, a helyzeteinket kidolgoztuk, két tizenegyest nem kaptunk meg a játékvezetőtől, és hátrányban sokkal lendületesebben futballoztunk. Szóval nem az átütőerőt hiányoltam a csapatból, hanem az eredményességet.

– Mi szükséges az előrelépéshez?
– Az mindenképpen, hogy mezőnyben megtartsuk a labdát, és az elsőhöz hasonló gólt semmiképp se kapjunk. Megengedhetetlen ezen a szinten ekkora védekezési hiba.

NB I, 2019–2020, 18. FORDULÓ
FEBRUÁR 1., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Paksi FC–ZTE FC 2–0
Paks,Városi Stadion
Bognár Tamás1119
Kisvárda–Ferencváros 1–2
Kisvárda,Várkerti Stadion
Erdős József
3308
Diósgyőri VTK–Kaposvár 2–0
Miskolc,DVTK Stadion
Solymosi Péter
3702
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
Iványi Zoltán
1973
Puskás Akadémia–DVSC 0–0
Felcsút,Pancho Aréna
Berke Balázs
1018
Újpest FC–Mol Fehérvár FC 0–1
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Pintér Csaba
1125
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 17 13 3 1 35–15 +20 42
2. Mol Fehérvár FC 18 11 3 4 32–17 +15 36
3. Mezőkövesd Zsóry FC 18 10 4 4 23–14 +9 34
4. Puskás Akadémia FC 18 7 6 5 27–21 +6 27
5. Diósgyőri VTK 18 8 1 9 21–25 –4 25
6. Budapest Honvéd 18 7 4 7 20–22 –2 25
7. Újpest FC 18 7 3 8 23–27 –4 24
8. Debreceni VSC 17 7 2 8 29–30 –1 23
9. Kisvárda 18 6 2 10 19–25 –6 20
10. Paksi FC 18 6 2 10 22–33 –11 20
11. Zalaegerszegi TE FC 18 4 5 9 24–27 –3 17
12. Kaposvári Rákóczi FC 18 3 1 14 16–35 –19 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik