NB I: Kassai becsületsértésért perli Liptákot

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2017.11.24. 10:37
null
Emlékezetes jelenet volt, ahogy Lipták Zoltán (középen) fenyegetően lépett fel Kassai Viktorral szemben – és ezzel még nem ért véget… (Fotó: Szabó Miklós)
A diósgyőri labdarúgók szerint rasszista szavakat használt Kassai Viktor – válaszképp a játékvezető becsületsértésért perel.

 

A DVTK AZ MLSZ-HEZ FORDUL

A DVTK haladéktalanul az MLSZ-hez fordul azzal a kéréssel, hogy a DVTK csapatkapitányával, Lipták Zoltánnal perben álló Kassai Viktor ne működjön közre sem játékvezetőként, sem más hivatalos személyként a DVTK labdarúgó-mérkőzésein – adta hírül péntek délelőtt a diósgyőri klub.

A DVTK bízik abban, hogy a peres eljárásban bebizonyosodik Lipták Zoltán ártatlansága, és a két fél békülése jeléül kezet nyújt egymásnak, mert ez szolgálná a magyar labdarúgás érdekét – olvasható a dvtk.eu-n.

A DVTK addig is kéri a Magyar Labdarúgó-szövetséget, hogy a peres eljárás ideje alatt Kassai Viktor ne működjön közre semmilyen funkcióban – játékvezetőként, asszisztensként, vagy bármilyen hivatalos személyként – a DVTK mérkőzésein, mert az sértené a versenysemlegesség elvét. Ugyanakkor tudni kell, hogy az MLSZ a közelmúltban hasonló kérés estén elutasító volt, már megszűnt az a korábbi gyakorlat, hogy egyes klubok kérhetik, hogy mely játékvezető ne vezessen nekik mérkőzést.

 

Per futballista és játékvezető között? Úgy értesültünk, ez hamarosan valósággá válhat. Egy tavaszi, immár hét hónapos történet érhet véget a bíróságon.

Az ügy főszereplői: Kassai Viktor, a legismertebb magyar játékvezető, valamint Lipták Zoltán, a DVTK labdarúgója. Mint arról a Nemzeti Sport is beszámolt, az április 29-én lejátszott Diósgyőri VTK–Vasas (2–1) mérkőzés 74. percében Kassai kiállította Liptákot – a játékvezető szerint a DVTK futballistája megütötte az angyalföldiek légiósát, Felix Burmeistert (utóbbi később a televízióban megerősítette az ütés tényét). Liptákot az MLSZ fegyelmi bizottsága is bűnösnek találta és öt bajnokitól eltiltotta. A súlyos ítéletnek az is magyarázata lehetett, hogy a védő a piros lap láttán csaknem nekirontott a bírónak, csak társai tudták megfékezni, és közben indulatosan vitatta az ítéletet.

A szövetség illetékeseinek közreadott indoklásában szerepel, hogy a védő „amikor a labda nem volt játékban, ellenfelével szemben sportszerűtlen módon viselkedett, majd kiállítása után a játékvezető személyére sértő kifejezést használt, és a játékvezetővel szemben fenyegetően lépett fel.”

A DVTK vezetősége azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és Lipták büntetése kapcsán a tárgyalás megtartását kezdeményezte. A meghallgatáson kapott igazán „gellert” a történet, hiszen a fegyelmi bizottság előtt elhangzottakról feljegyzés készült, és az írásba foglaltak alapján Kassai – információnk szerint rágalmazásért valamint becsületsértésért – feljelentette a kiállított labdarúgót. Az idézést megkapták a felek, akik így a futballpálya helyett a bíróságon találkozhatnak ismét (Kassai azóta nem működött közre a borsodiak mérkőzésén).

Lapunk úgy tudja, a fegyelmi tárgyaláson a DVTK a játékosokra hivatkozva azt állította, hogy a játékvezető „rasszista megjegyzéseket tett” az akkor a klubban szereplő, azóta Felcsúton futballozó Patrick Mevoungoura. A vád súlyos, és úgy tartják, ami a pályán elhangzik, azt néha nem szabad meghallani. Ám ez más szint, ez hivatalos jegyzőkönyvben rögzített súlyos vád, alighanem ezért fordult bírósághoz a FIFA-kerettag játékvezető.

A döntés a jogi szakértők dolga, bár a bizonyítás a kívülálló szerint sem tűnik bonyolultnak. Noha úgy tudjuk, több DVTK-játékos is hallani vélte a színes bőrű légiósnak címzett állítólagos sértő szavakat, a játékvezetők kommunikációját segítő szett rögzíti a mérkőzés közben elhangzottakat. A bíróságnak csak annyi a dolga, hogy visszahallgassa a hangfelvételt.

Annak segítségével hallani, kinek, mikor, mit mondott Kassai (aki tudatában van, hogy ez a technikai eszköz rögzít…), miként azt is, ki mit mondott a játékvezetőnek. Tehát a bíróság dönti el, jogosan vádolták-e meg a diósgyőriek Kassait. Mindkét felet megkerestük, ám az érintettek a folyamatban lévő ügyben nem kívántak megszólalni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik