Emberfórban ikszelt a Kaposvár a vendég Puskással

VAJDA GYÖRGY (ÖSSZEFOGLALÓ), P. GYULA (PERCRŐL PERCRE)VAJDA GYÖRGY (ÖSSZEFOGLALÓ), P. GYULA (PERCRŐL PERCRE)
Vágólapra másolva!
2020.01.25. 16:46
null
A Kaposvár pontszerzéssel kezdte a 2020-as évet (Fotó: Lang Róbert/Somogyi Hírlap)
A labdarúgó NB I 17. fordulójában először játszott döntetlent az újonc Kaposvár ebben a bajnokságban. A sereghajtó somogyi csapat hiába játszott több mint 20 percet emberelőnyben, csak 1–1-re végzett a vendég Puskás Akadémiával.  

 

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

Kaposvár–Puskás Akadémia 1–1 (Nagy Ri. 20., ill. Mebrahtu 14.)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 1053 néző. Vezette: Erdős
Kiállítva:
Van Nieff (69., Puskás)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA EL!

Noha három újoncot is avatott a Puskás Akadémia a Kaposvári Rákóczi elleni bajnoki mérkőzésen, emlékezetes teljesítményt azonban csupán az akadémián nevelkedő húszéves Deutsch László nyújtott. A védő megilletődés nélkül egyszerűen oldotta meg feladatát, sőt, gyorsasága révén gyakorta felzárkózott a támadásokhoz is. Ennek köszönhették a vendégek a vezető góljukat is, hiszen a balhátvéd szinte akadálytalanul futott végig a mészvonal mellett, majd nagyszerű labdát adott Gyurcsó Ádámnak, s onnantól már garantálható volt a gól (0–1). Ezzel szemben a télen igazolt ukrán Artem Favorov és a cseh Jakub Plsek azonban egyelőre nem igazolta szerződtetésük jogosságát.

A kaposvári csatárok erősítették azt a tételt, miszerint a gyorsaság kompenzálhatja az alkatból eredő hiányosságot. Az alacsony termetű Nagy Richárd, s a nem túlzottan magas Csiki Norbert és Balázs Zsolt úgy cikáztak a megtermett, ám de lassan forduló belső védők között, ahogy csak akartak. Igaz, a másik oldalon is akadt átlag feletti sebességgel futballozó labdarúgó, mégpedig Gyurcsó Ádám, aki állandó veszélyt jelentett a bal oldalon. Jól cselezett az alapvonal felé, majd amikor lőtávolságba került, jobb külsővel visszavette a labdát, s kapura küldte.

No, de nem sokáig vezettek a felcsútiak, ugyanis az egyik gyors, látványos hazai akciót követően a fürge Nagy Richárd pazar góllal egyenlített. A hideg ellenére jó iramú élvezetes futballt láthattak a nézők, szerencsére mindkét együttes győzelemre játszott, ennek köszönhetően gyakorta forogtak veszélyben a kapuk.

A második félidőre a Kaposvár alaposabban megszervezte a védekezését, a 4–2–3–1-ről áttért a 4–5–1-re, Nagy Richárd hátrébb került, és Vachtler Csabával együtt megpróbálta lezárni a területet Gyurcsó és Deutsch előtt. Sikerrel, ám ezzel együtt valamivel veszélytelenebbé váltak a hazai támadások.

A vendégek is változtattak, igaz, kényszerből, hiszen a 69. percben Yoel Van Nieffet kiállította a bíró. A Rákóczi megérezte a lehetőséget, s egy perc alatt kétszer is gólt szerezhetett volna, ám az első félidőben szinte munkanélkülivé váló Hegedüs Lajos bravúrral védett. A vendégek védekezése ugyan zártabbá vált, ám a támadás lehetőségét sem adták fel. A Rákóczi pedig ment előre, de ahogy fogyott az erő, úgy vált egyre inkább egysíkúvá a játéka, ez pedig azt jelentette, hogy a látványos cseleket, passzokat felváltották az ívelgetések, ezeket azonban a Puskás Akadémia magas védői rendre semlegesítették, ha pedig nem, akkor ott volt a jól védő kapus.

Soha rosszabb meccset, mondogatták a szurkolók, ám örömöt a győzelem jelentett volna Kaposváron, amelyhez közel állt a csapat. A Puskás Akadémiának sem volt oka a szégyenkezésre, nyílt, bátor játékot produkált még emberhátrányban is, viszont a védekezés stabilitása fontos feladat lesz Felcsúton, ugyanakkor ebben a csapatrészben fedezhettük fel az élvonal új tehetségét – Deutsch Lászlóhoz hasonlóan jöhetnének még hasonló képességű fiatalok a pályára. 1–1

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA EL!

NB I, 2019–2020, 17. FORDULÓ
JANUÁR 25., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Ferencváros–Paks 4–0Budapest,Groupama ArénaIványi Zoltán8075
Mol Fehérvár–Budapest Honvéd 0–0Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóBerke Balázs
3050
Mezőkövesd–Kisvárda 1–0
Mezőkövesd, Városi StadionSolymosi Péter
1600
ZTE–DVTK 1–3
Zalaegerszeg,ZTE Aréna Karakó Ferenc
2051
Kaposvár–Puskás Akadémia 1–1

Kaposvár, Rákóczi Stadion

Erdős József
1053
DVSC–Újpest 40 Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
2120
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 12 3 1 33–14 +19 39
2. Mol Fehérvár FC 17 10 3 4 31–17 +14 33
3. Mezőkövesd Zsóry FC 17 9 4 4 21–13 +8 31
4. Puskás Akadémia FC 17 7 5 5 27–21 +6 26
5. Budapest Honvéd 17 7 4 6 19–20 –1 25
6. Újpest FC 17 7 3 7 23–26 –3 24
7. Debreceni VSC 16 7 1 8 29–30 –1 22
8. Diósgyőri VTK 17 7 1 9 19–25 –6 22
9. Kisvárda 17 6 2 9 18–23 –5 20
10. Paksi FC 17 5 2 10 20–33 –13 17
11. Zalaegerszegi TE FC 17 4 5 8 24–25 –1 17
12. Kaposvári Rákóczi FC 17 3 1 13 16–33 –17 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik