NB I: „Így akartam motiválni őket, mert hiányzott a lelkesedés néhányukból”

Vágólapra másolva!
2019.11.10. 08:56
null
Az Újpest a Puskás Akadémia fölé nőtt a szombati bajnokin (Fotó: Koncz György)
A labdarúgó NB I 12. fordulójának mestermérlegei.

 

PUSKÁS AKADÉMIA–ÚJPEST 1–3

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője:

– Az egyenlítő gólnál jelentős érzelmek szabadultak fel önben, a zakóját is lerángatta magáról, és kiabált néhány játékosa felé. Miért tette ezt?
– Azért, mert így próbáltam őket kilökni a komfortzónájukból, így akartam motiválni őket, mert hiányzott a lelkesedés néhányukból.

– Váratlan a mostani vereség?
– Igen. Valamiért nem tudtunk ritmust váltani, és sajnos legutóbb a Honvéd ellen is ez hiányzott. Voltak szép megmozdulásaink, de sokkal agresszívebbnek kellett volna lennünk hazai pályán. A két belső védőnknek pedig nem szabad ilyen hibákat elkövetnie. Eddig ez nem volt jellemző rájuk, mindenképpen beszélnem kell velük.

– Varga József állapotáról mit lehet tudni?
– Sajnos súlyos a sérülése, alighanem elszakadt a közelítőizma. Pedig nagyon vártam, hogy visszatérjen, vele dinamikus lett volna a középpályánk. Él-hal a futballért, nagyon sajnálom őt.

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője:

– A győzelem a legjobb fájdalomcsillapító, nemde?
– Egyértelmű. Ennél jobban egyetlen pirula sem hozhatná rendbe csípőmet. Jól futballoztunk, de azért ismerjük el, nehéz mérkőzés volt. Ezúttal igazi harcosok voltak a pályán, és okosan is futballoztunk. A hozzáállás és a türelem volt a győzelem kulcsa.

– A második félidőben többször is heves kézmozdulatokkal hajtotta ki játékosait a kapu előteréből. Túlságosan behúzódott a csapat?
– Igen. A gólt is éppen ilyen szituációból kaptuk: túlságosan is hátul voltunk, ezért is kértem a futballistáinkat, hogy jöjjenek ki a tizenhatosról. Próbálták az eredményt őrizni, de végül erre is jól reagáltak, és támadtunk is.

– Megérdemelt a győzelmük?
– Azt hiszem, igen. Még akkor is, ha olykor ránk jött az ellenfél. A kapusunknak ziccert nem kellett fognia, könnyebb lövéseket hárított. Jó lenne így folytatni!

ZTE FC–MEZŐKÖVESD 1–1

Dobos Barna, a ZTE FC vezetőedzője:

Mi játszódott le a lelkében a második kihagyott tizenegyes után?
– Nem voltam boldog, és akkor még finoman fogalmaztam. Ugyanakkor nincs értelme kritizálni a hibázó játékosokat, a tizenegyest csak az hagyhatja ki, aki odaáll a labda mögé. A labdarúgókat is bántja, ami történt, nincs szükség rá, hogy rátegyünk még egy lapáttal.

– A csapata a fordulás után feljavult, két tizenegyest rúghatott. Edzőként mit tehet még a győzelemért?
– Gyakoroltathatom a csapatommal a védekezést, mert azon van mit csiszolni. A belső közösséget is erősítenünk kell, hogy legközelebb az a játékos, aki odaáll a labda mögé, azt érezze, biztosan a hálóba küldi a labdát.

– Ha a Mol Fehérvár elleni három hármas döntetlent, és a mostani találkozót nézzük, akkor nyertek két pontot, vagy vesztettek négyet?
– Erről sokat beszélhetnénk, csakhogy nincs értelme. Ha az elmaradt győzelmek miatt kesergünk, nem leszünk képesek fejlődni.

Kuttor Attila, a Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője:

– Hogyan élte meg a kilencven percet?
– Igazságos döntetlen született, ezt annak ellenére is így gondolom, hogy a Zalaegerszeg két tizenegyest rúghatott. Érzésem szerint a lehető legtöbbet hoztuk ki a mérkőzésből, ezúttal ennyi volt bennünk.

– Nem érzi úgy, hogy a vezetés megszerzése után túlságosan védekezni kezdtek?
– Kívülről talán így látszott, de akkor sem adtuk fel a támadások lehetőségét, egy kicsit nagyobb odafigyeléssel újabb gólt szerezhettünk volna. Hiányérzet legfeljebb amiatt van bennem, hogy kétszer is hibáztunk a tizenhatosunkon belül, s ezek után az ellenfél jutott büntetőhöz. Csak halkan teszem hozzá, hogy mi még egyetlen tizenegyest sem rúgtunk a mostani bajnokságban.

– Szappanos Péter teljesítményéről mi a véleménye?
– A kapus életében ritka pillanat, amikor egy mérkőzésen két büntetőt hárít, Szappanos Péternek most sikerült. Extra teljesítményt nyújtott, amely nagyon kellett a pontszerzéshez.

 

KAPOSVÁR–MOL FEHÉRVÁR 0–2

Disztl László, a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője:

– Hideg zuhannyal érhetett fel így kezdeni a mérkőzést.
– Nagyon nagy ajándékokat adtunk a Fehérvárnak, a tizenegyes és a kiállítás is ilyen volt, az ilyen hibákat egyszerűen nem bírjuk el. Nulla egy után is volt lehetőségünk az egyenlítésre, de aztán megint ajándékoztunk egy gólt az ellenfelünknek. Sokat dolgoztunk ezúttal is, ám ez nem párosult szerencsével.

– Hétről hétre óriási hibákat követnek el védekezésben. Meddig lehet ezt elviselni?
– Próbálunk javítani a játékunkon, de a játékosok nem elvi hibát követnek el védekezésben, hanem egyikük-másikuk választ rossz megoldást. Nem olyan bő a keretünk, hogy ilyenkor a hibázót kirakjuk a csapatból.

– Túl a bajnokság egyharmadán mibe lehet kapaszkodni?
– Föl kell készülni minden mérkőzésre, hiszen mindegyikben van esély. A Fehérvár ellen emberhátrányban is egyenlíthettünk volna, nem játszottunk alárendelt szerepet.

Marko Nikolics, a Mol Fehérvár vezetőedzője:

– Három nyeretlen bajnoki után szereztek ismét három pontot.
– Mi voltunk a jobbak, főleg az első játékrészben alakítottunk ki helyzeteket. Az első helyen állunk a bajnokságban, de tovább kell dolgozni, hogy elérjük a céljainkat. Fontos, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést.

– A győzelmet sohasem kell megmagyarázni, de nagyjából hetven percet emberelőnyben futballozva nem lehetett volna nagyobb különbségű a győzelem?
– Ahogy említettem, a befejezéseknél többször is hibáztunk, vagyis van hova fejlődni. Ezúttal is sok helyzetet rontottunk el, hamarabb is eldönthettük volna a mérkőzést.

– Pátkai Máté hosszú idő után kezdett, hogyan látja, milyen állapotban van a középpályás?
– Pátkai Máté fontos játékosunk, végigjátszotta a találkozót, és szokás szerint sok energiát adott a csapatnak. A pálya talaja is nehéz volt, és bár a válogatott összeállítása nem az én feladatom, úgy látom, készen áll a soron következő mérkőzésekre.

 

PAKSI FC–KISVÁRDA 1–1

Osztermájer Gábor, a Paksi FC megbízott edzője:

– Bemutatkozásként egy pont. Sok vagy kevés?
– Nekünk volt több helyzetünk, és ha mi vezettünk volna, most elégedetlen lennék a döntetlennel. De így, hogy hátrányban voltunk, s emberhátrányban kellett játszanunk a végén, az egy pontot is meg kell becsülnünk.

– A játékkal mennyire elégedett?
– Az első félidőben nagyon rosszul futballoztunk, lassan hoztuk ki a labdát, illetve váltogattuk a széleket. A félidőben rendeztük a sorokat, de elsősorban a fejekben kellett rendet rakni. A második félidőben volt három-négy ziccerünk, meg kellett volna nyernünk a meccset. Sajnos a kiállítás után figyelmetlenségből gólt kaptunk, ez bosszantó, mert elsősorban az összpontosításon múlik.

– Hogy érezte magát a kispadon az első meccsén?
– A héten még izgultam, szombaton már a játékosoké volt a színpad. Az első félidőben rosszul éreztem magamat, mert rosszul játszottunk. Örülök, hogy egyenlítettünk, és a végén kicsit lázba hoztuk a közönséget. Talán ez önbizalmat ad.

Dajka László, a Kisvárda Master Good vezetőedzője:

– Nem ez volt az év mérkőzése, de a vége izgalmasan alakult.
– Az első félidőben tapogatózó volt a játék, de látni kell, nem kicsi a tét, mindkét csapat óvatosan játszott, kevés helyzet volt. Aztán amint lenni szokott, egyre többet kellett kockáztatni. Miután megszereztük a vezetést, okosabban kellett volna futballoznunk.

– A paksiaknak volt több helyzetük, de az önök kezében volt a meccs. Tud örülni az egy pontnak?
– A helyzetek alapján elfogadható a döntetlen. De az ilyen meccseken fontos, melyik csapat szerzi az első gólt, és ha azt nézem, hogy mi lőttük, s már nagyon kevés volt hátra, akkor sajnálhatjuk, hogy ebből csak egy pont lett.

– Mit csinálna másként az utolsó percekben?
– Csak azt tudom mondani, okosabban kellett volna futballoznunk. Emberelőnyben voltunk, vezettünk, percek voltak hátra, ilyen helyzetben meg kell nyerni a meccset.

A Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK (1–0) edzői értékelését itt tekintheti meg!

NB I, 2019–2020, 12. FORDULÓ
NOVEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
NÉZŐSZÁMJÁTÉKVEZETŐ
ZTE FC–Mezőkövesd 1–1
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
2780Kassai Viktor
Kaposvár–Mol Fehérvár 0–2
Kaposvár,Rákóczi Stadion1500
Iványi Zoltán
Puskás Akadémia–Újpest 1–3

Felcsút,Pancho Aréna

1725Bogár Gergő
Paksi FC–Kisvárda 1–1
Paks, Városi Stadion 1210Erdős József
Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 1–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion2669
Pintér Csaba
NOVEMBER 10., VASÁRNAP
17.15: Debreceni VSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Debrecen,Nagyerdei StadionFarkas Ádám
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Mol Fehérvár FC 12 8 2 2 25–11 +14 26
2. Mezőkövesd Zsóry FC 12 7 3 2 17–10 +7 24
3. Ferencvárosi TC 10 7 2 1 14– 7 +7 23
4. Puskás Akadémia FC 12 6 2 4 20–15 +5 20
5. Budapest Honvéd 12 6 1 5 16–16 0 19
6. Újpest FC 12 5 2 5 18–18 0 17
7. Debreceni VSC 10 5 5 20–18 +2 15
8. Kisvárda 12 4 2 6 15–19 –4 14
9. Diósgyőri VTK 12 4 1 7 12–20 –8 13
10. Paksi FC 12 3 2 7 14–23 –9 11
11. Zalaegerszegi TE FC 12 2 5 5 18–17 +1 11
12. Kaposvári Rákóczi FC 12 2 10 9–24 –15 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik