NB I: Horváth Ferenc a Haladás új vezetőedzője – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.27. 15:15
null
Horváth Ferenc vette át a Haladás irányítását (Fotó: Koncz György)
Ahogyan arra számítani lehetett, Horváth Ferenc lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás új vezetőedzője – jelentette be a szombathelyi klub a hivatalos honlapján.

A 45 esztendős szakember várható kinevezésének híréről már korábban beszámoltunk.

Horváth Ferencnek vezetőedzőként a Haladás a hetedik NB I-es csapata. Korábban a Kecskeméti TE-t, a Paksi FC-t, a Győri ETO-t, a Videotont, a Diósgyőri VTK-t és legutóbb a Balmazújvárost irányította.

„Horváth Ferenccel a bajnokság végéig kötöttünk szerződést – idézi Tóth Miklós ügyvezető igazgatót a haladas.hu. – Mivel a csapat az utolsó helyen áll a tabellán, nem is lehet más célunk, mint hogy bent maradjunk az első osztályban. Bízunk benne, új edzőnkkel a cél teljesíthető. Horváth Ferenccel együtt érkezik Szamosi Tamás másodedző és Borsos Vilmos kapusedző, így a korábbi másodedző, Pinte Attila mellett Jakab Csaba kapusedző is távozik. További változás nincs a szakmai stábban.”

Horváth Ferenc szerdán még a Balmazújváros kispadján ült, a Monor legyőzésével búcsúzott a klubtól, s a mérkőzés után megható jelenetek játszódtak le a pálya szélén.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Balmazújvárosnál ki veszi át a távozó Horváth Ferenc helyét, az NB II-es klub vezetősége annyit mondott lapunk megkeresésére, hogy szeretnék mielőbb megtalálni a csapat új vezetőedzőjét.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2018–2019-ES SZEZONBAN
2018. július 30.Kisvárda
Kondás Elemér helyett – megbízott edzőként – Kocsis János, majd augusztus 14-től Dajka László
2018. augusztus 22.
FerencvárosThomas Doll helyett Szerhij Rebrov
2018. szeptember 19.
Haladás
Michal Hipp helyett – megbízott edzőként – Desits Szilárd, majd szeptember 27-től Horváth Ferenc
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 8 6 2 18– 6 +12 20
2. Budapest Honvéd 8 5 1 2 12– 6 +6 16
3. MTK Budapest 8 4 1 3 11–13 –2 13
4. Mol Vidi FC 7 3 3 1 15– 7 +8 12
5. Mezőkövesd Zsóry FC 8 3 2 3 12–10 +2 11
6. Paksi FC 8 2 4 2 10– 9 +1 10
7. Újpest FC 7 2 4 1 6– 6 0 10
8. Debreceni VSC 8 2 4 2 9–10 –1 10
9. Kisvárda 8 2 2 4 7–14 –7 8
10. Diósgyőri VTK 8 1 3 4 7–14 –7 6
11. Puskás Akadémia FC 8 1 2 5 9–14 –5 5
12. Szombathelyi Haladás 8 1 2 5 10–17 –7 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik