Hiába a Zsótér-gól – fordított a Honvéd az Újpest elleni derbin

SOMOGYI ZSOLT, KÁNTOR BARNABÁS (KÖZVETÍTÉS)SOMOGYI ZSOLT, KÁNTOR BARNABÁS (KÖZVETÍTÉS)
Vágólapra másolva!
2017.08.12. 17:52
null
Zsótér nem ünnepelte meg a gólját, a végén pedig szomorkodnia kellett (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 5. fordulójában az Újpest a korábbi kispesti, Zsótér Donát góljával került előnybe a Budapest Honvéd otthonában, de a hazaiak Davide Lanzafame és Djordje Kamber találatával fordítani tudtak a derbin.

 

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

HONVÉD–ÚJPEST 2–1 (Lanzafame 72., Kamber 81., ill. Zsótér 8.)

Zsótér Donát úgy viselkedett, ahogyan ilyenkor illik. A fiatal fedezet már az előző szezonban is az Újpest játékosának számított, de a lila-fehéreket sújtó átigazolási tilalom miatt Kispesten szerepelt kölcsönben. Aligha bánta meg: bajnoki címet szerzett a Honvéd futballistájaként, és a piros-feketék aranyérméhez többek között a tehetséges középpályás látványos gólja is kellett – amelyet az Újpest ellen szerzett.

Nos, Zsótér Donát a nyáron csatlakozott a Megyeri útiakhoz, és most találkozott először tavaszi csapattársaival, immár ellenfélként. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, rögtön gólt is szerzett. Nem is akármilyet: a kitűnő bal lábbal megáldott szélső lövőcsel után jobbal kilőtte a sarkot – de egyáltalán nem örült a gólnak, még a karját sem emelte föl. Ennyi tisztelet jár a korábbi társaknak, a kispesti szurkolóknak – nem illik ilyenkor mezt letépve a szögletzászlóig rohanni, és címert csókolgatva ünnepelni. (Ha már a beharangozó írásukban megemlítettük, hogy Zsótér Donát Ferencvárost sértő bejegyzése nem elegáns, mostani „gólöröméért” jár az elismerés.)

És a jelenet, mármint a gólöröm azonnal megismétlődhetett volna, egy gyors kontraakció végén ugyanis közvetlen közelről az üres kaput kellett volna a eltalálnia – sokkal könnyebb lett volna ebből a helyzetből a kapuba lőnie, mint amikor gólt szerzett, de ezúttal célt tévesztett.

A játék képe alapján egyáltalán nem volt meglepő, hogy az Újpest szerzett vezetést. Az első öt percben szinte csak a vendégeknél volt a labda, a hazaiak a felezővonalon is alig jutottak túl. Sokkal élesebbnek, frissebbnek tűnt az Újpest, pedig Erik van der Meer próbálta meglepni az ellenfelet, hiszen először szerepelt a kezdőcsapatban a Mosonmagyaróvárról szerződtetett Deák István, aki a négy védő előtt helyezkedett el. Az NB I legveszélyesebbnek tartott csatárduójához szinte egyáltalán nem jutott el a labda, Eppel Márton és Davide Lanzafame elől elszívták a levegőt az újpesti védők.

Mintegy húsz perc kellett ahhoz, hogy a bajnokcsapat ébredezni kezdjen. Egyre többet birtokolták a labdát a kispestiek, de a jól szervezett újpesti védelem ellen sokáig nem tudtak jelentős helyzetet kialakítani.

Azért tegyük hozzá: futballmeccsen érezhettük magunkat. Ha a nézőszám nem is idézte a dicsőséges múltat, amikor ez a két csapat hatvan-nyolcvanezer néző előtt is találkozott egymással, ezúttal mindkét tábor próbált kitenni magáért, lengtek a piros-fekete zászlók, a vendégek hófehér egyenpólóban érkeztek, és folyamatosan buzdította kedvenceit mind a két oldal. Ma már ez is nagy szó, amikor nem egy mérkőzés csendben zajlik…

Különösen az újpestiek bal oldala tűnt veszélyesnek: Zsótér Donát mellé többször is kihúzódott Nagy Dániel, aki a ferencvárosi Varga Rolanddal együtt a legjobban kezdte a bajnokságot, ráadásul Mohl Dávid is gyakran felzárkózott, így ezen az oldalon többször is meg tudták bontani a Honvéd védekezését.

Baráth Botond a lécet találta el – rögzített játékhelyzetből egy gyengébben futballozó csapat is bármikor veszélyes lehet, itt is majdnem egyenlített a Honvéd. Pedig egyértelműen az Újpest futballozott jobban, a Honvéd nem találta a vendégek kapuja felé vezető utat, míg a lilák időnként kimondottan tetszetősen járatták a labdát.

A mérkőzés utolsó harmadára minden változtatási lehetőséget kihasznált a Honvéd holland szakvezetője, kettős cserével próbálta felrázni a küszködő kispestieket. Válaszképpen Nebojsa Vignjevics is pályára küldött friss embereket, pedig az Újpestnek már nem volt sürgős, nyugodtan, higgadtan játszottak a látogatók. Sőt Bojan Szankovics is a kapufát találta el – alighanem eldőlt volna a három pont sorsa, ha kétgólosra nő a vendégek előnye.

Ám nem így történt. A kapura szinte teljesen veszélytelen kispestiek egyenlíteni tudtak – Davide Lanzafame szezonbeli hetedik tétmérkőzésén hetedszer talált a kapuba, vagyis minden meccsen eredményes volt eddig, és ez a sorozata most sem szakadt meg. Lement a pályáról Zsótér Donát – nem emlékszünk arra, hogy kispesti szurkolók az ellenfél lecserélt játékosát valaha ilyen vastapssal üdvözölték volna –, nem csoda, hogy a fiatal játékos megköszönte a gesztust. A hajrában jött a fordulat: Djordje Kamber a kapu előtti kavarodás végén a kapuba lőtt.

Az Újpest mindent megpróbált, többször is egyenlíthetett volna – az embernek az volt az érzése, hogy az Újpest lényegesen jobban futballozik, a mérkőzést mégis a Honvéd nyerte meg.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 5 3 2 10–5 +5 11
2. Videoton FC 5 3 2 9–4 +5 11
3. Diósgyőri VTK 5 2 2 1 9–8 +1 8
4. Vasas FC 5 2 1 2 4–4 0 7
5. Mezőkövesd Zsóry FC 5 2 1 2 6–11 –5 7
6. Ferencvárosi TC 5 1 4 9–4 +5 7
7. Szombathelyi Haladás 5 2 3 4–8 –4 6
8. Paksi FC 5 1 3 1 8–7 +1 6
9. Újpest FC 5 1 3 1 8–8 0 6
10. Balmazújváros 5 1 2 2 8–7 +1 5
11. Debreceni VSC 5 2 3 2–5 –3 2
12. Puskás Akadémia FC 5 2 3 4–10 –6 2
NB I, 2017–2018, 5. FORDULÓ
AUGUSZTUS 12., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Honvéd–Újpest FC 2–1
Budapest, Bozsik József StadionFarkas Ádám
Vasas–Mezőkövesd 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
Ferencváros–Paks 1–1
Budapest, Groupama Aréna Erdős József
DVTK–Puskás Akadémia 2–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion Iványi Zoltán
Haladás–Balmazújváros 3–1
Sopron, Városi StadionSzabó Zsolt
Videoton–DVSC 1–0
Felcsút, Pancho ArénaKassai Viktor
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik