NB I: három távozót jelentett be az Újpest

Vágólapra másolva!
2020.01.06. 13:28
null
Fadgyas Tamás (balra) fél év után távozik a lila-fehérektől (Fotó: ujpestfc.hu)
Mint beszámoltunk róla, Kovács Lóránt távozott Újpestről, és a Sepsi OSK-nál folytatja pályafutását. Az egy évvel ezelőtt Szombathelyről szerződtetett játékos mellett további két labdarúgó távozását jelentette be az ujpestfc.hu.

 

Kovács Lóránt tavaly januárban tette át székhelyét Szombathelyről Újpestre.

Mészáros Karol is távozik a lila-fehérektől, az őszi szezonban bajnokin háromszor lépett pályára – mindannyiszor csereként. A Magyar Kupában egyszer szerepelt. A Magyarországon a Puskás Akadémiát, a Debreceni VSC-t és a Szombathelyi Haladást is megjárt támadó új klubjáról nem tesz említést az Újpest.

Fadgyas Tamás, az együttes nyáron igazolt, harmadik számú kapusa Nyíregyházára – korábbi klubjához – tér vissza. „Sok kivédett lövést kívánunk, Fagyi” – búcsúzik a BLSZ első osztályában szereplő Újpest FC B-ben hét mérkőzésen lehetőséget kapó, egyszer kiállított kapustól a lila-fehérek hivatalos honlapja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Novothny Soma(?, Puszan Ipark – Dél-Korea)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Fadgyas Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Kovács Lóránt (romániai, Sepsi OSK – Románia), Mészáros Karol (szlovákiai, ?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik