A Gyirmót újra pontot szerzett, de nem lehet elégedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.18. 15:20
A labdarúgó NB I 20. fordulójában a télen alaposan felforgatott, sereghajtó Gyirmót FC Győr hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Pakssal.

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ

Gyirmót FC Győr–Paks 0–0LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ

Gyirmót FC Győr–Paks 0–0

A sereghajtó, télen szinte teljes mértékben átalakuló Gyirmót hazai pályán lépett pályára először a tavaszi szezonban, ellenfele pedig a – vele ellentétben – szinte semmilyen játékosmozgást nem jegyző Paks volt.

A hazaiaknál a nyolc téli érkezőből hat (Nagy Sándor, Kristián Kolcák, Tamás Krisztián, Simon Ádám, Volodimir Tancsik, Bebeto) rögtön a kezdőben kapott helyet, ennek ellenére csak meddő mezőnyfölényt tudott kialakítani a gyirmóti együttes.

Az első félidőben mindössze két helyzetet jegyezhettünk fel: előbb Vass Patrik lövését hárította Molnár Péter, majd a hosszabbításban a meccs legszebb jelenetét láthatta a helyszínre kilátogató mintegy 800 néző, amikor a paksi kapus óriásit nyújtózva védte Bebeto remek ollózását.

A második játékrész az elsőhöz hasonló mederben csordogált, a Gyirmót birtokolta többet a labdát, míg a paksiak a kontrákra rendezkedtek be, helyzetek helyett azonban ismét csak szabálytalanságokat és sárga lapokat jegyezhettünk fel, így – a két együttes őszi összecsapásához hasonlón – maradt az egyik csapat számára sem kedvező gól nélküli döntetlen.

Ezzel a Gyirmót sorozatban nyolc vesztes bajnokit követően szerzett ismét pontot, ám már több mint 360 perce gólképtelen a bajnokságban – Urbányi Istvánék előtt még rengeteg feladat áll, hogy kiharcolják az áhított bennmaradást.

NB I, 2016–2017, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 18., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ

Videoton FC–Újpest FC 5–1

Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter

Gyirmót FC Győr–Paksi FC 0–0

Győr, Alcufer Stadion

Berke Balázs

Mezőkövesd–Diósgyőri VTK 3–0

Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
MTK Budapest–Bp. Honvéd 1–2

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

Pintér Csaba

Debreceni VSC–Ferencváros 0–0

Debrecen, Nagyerdei Stadion
Farkas Ádám
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
A Vasas–Haladás mérkőzés a Szusza-stadion talajának állapota miatt elmarad.
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 20 11 4 5 44–20 +24 37
2. Budapest Honvéd 20 11 4 5 34–18 +16 37
3. Vasas FC 19 10 4 5 30–18 +12 34
4. Ferencvárosi TC 20 8 7 5 34–27 +7 31
5. Mezőkövesd Zsóry FC 20 8 6 6 24–22 +2 30
6. Újpest FC 20 6 9 5 31–31 0 27
7. Szombathelyi Haladás 19 7 5 7 22–23 –1 26
8. Paksi FC 20 5 9 6 18–24 –6 24
9. Diósgyőri VTK 20 6 3 11 24–39 –15 21
10. Debreceni VSC 20 5 6 9 20–26 –6 21
11. MTK Budapest 20 4 8 8 13–23 –10 20
12. Gyirmót FC Győr 20 3 5 12 8–31 –23 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik