NB I: Filkor Attila a Pakshoz szerződik - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.10. 10:23
A Milan kölcsönjátékosaként legutóbb a Serie B-ben szereplő Avellino labdarúgója, Filkor Attila Pakson folytatja pályafutását a rangado.hu szerint.

Olasz sajtóértesülések korábban arról számoltak be, hogy Filkor a Budapest Honvédnál vesz részt próbajátékon, ám a kispestieknél hétfőn bemutatták a téli érkezőket (kilenc külföldit), és a középpályás nem volt közöttükFilkor a Budapest Honvédnál vesz részt próbajátékon, ám a kispestieknél hétfőn bemutatták a téli érkezőket (kilenc külföldit), és a középpályás nem volt közöttük

A rangado.hu információja szerint Filkor nem a fővárosban, de nem is külföldön, hanem Pakson folytathatja pályafutását, ugyanis előrehaladott tárgyalásokat folytat a tolnai klub vezetőivel. Csertői Aurél vezetőedző szorgalmazza a szerződtetését, amire értesülésük szerint már kedden sor kerülhet.

A hétszeres magyar válogatott középpályás ebben a szezonban három másodosztályú meccsen lépett pályára az Avellinóban, amely a továbbiakban nem tart igényt a szolgálataira.

Filkor 2004-ben igazolt el Magyarországról, amikor az MTK-tól Máltára szerződött, azóta a máltai mellett 10 olasz és egy francia klub foglalkoztatta.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Balázs Zsolt (Kecskemét), Rodenbücher István (MTK, legutóbb kölcsönben Vasas)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Filkor Attila (Avellino – Olaszország, próbajáték), Lenzsér Bence (Győri ETO, próbajáték)
Távozók: Eppel Márton ( Dunaújváros PASE), Fiola Attila (PAFC), Kovács Gábor (DVTK)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Bartha László (érdeklődnek iránta: Balikesirspor – Törökország)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik