NB I: Ez utánpótlás szint! Ilyeneket nem lehet hibázni, ez tudás kérdése – Dobos Barna

Vágólapra másolva!
2019.11.24. 22:22
A ZTE FC 3–2-es legyőzésével élre állt a labdarúgó NB I-ben a Ferencváros. A mérkőzés után az egerszegiek vezetőedzője, Dobos Barna igen kritikus volt csapatával szemben, s Szerhij Rebrov, a zöld-fehérek mestere sem örült, hogy a második félidőben nem ők irányították a játékot. 

Először Dobos Barna, a ZTE FC vezetőedzője értékelt.Dobos Barna, a ZTE FC vezetőedzője értékelt.

„Az első félidőben nagyon nem tetszett a játékunk, alapvető védekezési hibákat követtünk el, aminek következtében még nagyobb hátrányba is kerülhettünk volna. Olyan mérges voltam! Próbálom magam visszafogni, hogy ne beszéljek csúnyán. Ilyen alapvető hibákat nem lehet elkövetni, nem lehet posztokon területvédekezéskor kiszaladgálni, mégis több játékos elkövette ezt. Ez utánpótlás szint! Ilyeneket nem lehet csinálni, ez tudás kérdése. A fiúkat próbáltam a szünetben összeszedni, örülök neki, hogy sikerült, hiszen közel voltunk a pontszerzéshez is. Azonban nem sikerült plusz egy gólt lőni, csak a kapufát találtuk el. Azért a Fradi is visszaesett, lehet, hogy ennek is volt szerepe ebben. Masszívabbnak kell lennünk, a védekezést meg lehet tanulni. Most még morgok, de nyilván próbáljuk ezeket a hibákat kijavítani.”

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője így látta a mérkőzést.

„Mindig nehéz a válogatott szünet után visszatérni a bajnoki mérkőzésekhez, mindenki másfajta állapotban van ilyenkor. Támadásban nagyon jók voltunk, védekezésben van még hová fejlődnünk. A ZTE-nek nem a tizenegyedik helyen kellene állnia a tabellán, mert ha megnézzük a legutóbbi három meccsét, az egerszegiek nagyon jól futballoztak kemény ellenfelek ellen. Természetesen bosszant a második félidei játékunk, a három-egyes vezetés önbizalmat kellett volna adjon a játékosoknak, irányítanunk kellett volna, tartani a labdát. Ehelyett a ZTE nagyobb nyomást tudott ránk gyakorolni három-kettő után, mint legutóbb a Mol Fehérvár.”

13. FORDULÓ
Ferencváros–ZTE FC 3–2
(F. Boli 6., Nguen 15., Isael 45., ill. Radó 18., Bobál G. 60.)
Budapest,Groupama Aréna,9123néző.Vezette:Bognár T.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 13. FORDULÓ
NOVEMBER 23., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Kisvárda–Debrecen 1–0
Kisvárda,Várkerti StadionIványi Zoltán
Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia 1–3
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóKarakó Ferenc
Bp. Honvéd–Paks 2–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionPillók Ádám
Mezőkövesd–Kaposvár 2–0
Mezőkövesd,Városi StadionSolymosi Péter
Újpest–Diósgyőr 0–2Budapest,Illovszky Rudolf StadionAndó-Szabó Sándor
NOVEMBER 24., VASÁRNAP
Ferencváros–ZTE 3–2
Budapest,Groupama ArénaBognár Tamás
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC1292123–10+1329
2. Mezőkövesd Zsóry FC1383219–10 +927
3. Mol Fehérvár FC1382326–14+1226
4. Puskás Akadémia FC1372423–16 +723
5. Budapest Honvéd1371518–17 +122
6. Újpest FC1352618–20 –217
7. Kisvárda1352616–19 –317
8. Diósgyőri VTK1351714–20 –616
9. Debreceni VSC125721–25 –415
10. Paksi FC1332815–25–1011
11. Zalaegerszegi TE FC1325620–20 011
12. Kaposvári Rákóczi FC13211 9–26–17 6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik