NB I: Ez a Viditől hazai pályán elfogadhatatlan – Juhász

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.11.24. 11:51
null
Juhász Roland élesen kritizálta a Fehérvár szombati támadójátékát (Fotó: Micheller Szilvia)
Juhász Roland szerint a Fehérvárnál már a Puskás Akadémia elleni bemelegítésnél sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben. A székesfehérváriak védője a 3–1-re elvesztett bajnoki után csapata támadójátékát hiányolta.

„Már a bemelegítésünk sem olyan volt, amilyennek lennie kellett volna, erre a szakmai stáb fel is hívta a figyelmünket az öltözőben kezdés előtt – kezdte értékelését Juhász Roland a Fehérvár honlapján.Sajnos nem sikerült váltanunk, és az első percekben egy kavarodás után gólt kaptunk. Ez pedig rányomta a bélyegét a játékunkra, melyet nagyon sok pontatlanság jellemzett.”

A Fehérvár szépítő gólját a 90. percben megszerző Juhász elmondta, a második gólt labdaeladás után kapták, de a védő főleg a támadójátékkal volt elégedetlen.

„Nagyobb gond, hogy az első félidőt sikerült csupán egy helyzettel lehoznunk. Ez a Viditől hazai pályán elfogadhatatlan. Akkor inkább játsszunk olyan meccset, mint amilyen a Kaposvár elleni hazai bajnokink volt, ahol szintén voltak védelmi hibáink, de legalább lőttünk négy gólt. Inkább dolgozzunk ki nyolc-tíz helyzetet, mert abból biztos, hogy legalább hármat gólra váltunk – nyilatkozta Juhász. – Megengedhetetlen, hogy gyakorlatilag helyzet nélkül hozzunk le egy teljes félidőt.”

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ

Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC 1–3 (0–2)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 3365 néző.Vezette: Karakó
Gólszerző: Juhász R. (90.), ill. Vanecek (3.), Gyurcsó (26., 71.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik