NB I: Éreztük, hogy több mint tízezren szurkolnak nekünk – Feczkó

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.03.15. 07:32
null
Nem bírt egymással a Fehérvár és a DVTK (Fotó: Székelyhidi Balázs)
A Mol Fehérvár FC nem bírt otthon a Diósgyőrrel a labdarúgó NB I 25. fordulójának záró mérkőzésén. A két csapat a hajráig rengeteg helyzetet dolgozott és hagyott ki, az utolsó percekben aztán mind a két gárda betalált egyszer (1–1). A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Mol Fehérvár vezetőedzője, Joan Carrillo szerint egyenlő létszámban több helyzetet dolgoztak ki ellenfelüknél.

Adódott két-három igen nagy lehetőségünk is, azonban a befejezéseknél hiányzott a precizitás – mondta a molfehervarfc.hu-nak. – A kiállítás után értelemszerűen nehezebb dolgunk volt, de ekkor is jó mentalitással mentünk tovább, továbbra is győzelemre játszottunk, a DVTK pedig jobbára a védekezéssel foglalkozott és a gyors ellentámadásokban bízott. Az utolsó percben hibáztunk, egy rögzített szituáció után egyenlített ellenfelünk, azonban nem szabad ezt az egy percet, egy momentumot kiragadni, a találkozó egészét kell kielemeznünk.”

A DVTK trénere, Feczkó Tamás elárulta: nem az volt a tervük, hogy ennyit védekeznek.

„De a hazai csapat ránk erőltette az akaratát, jelenleg a Fehérvár az erősebb csapat – jelentette ki a dvtk.eu-nak. – Ez a tavasz eddig arról szólt, hogy hány gólt szerzünk, és eddig mi lőttük az élvonalban a legtöbb gólt. De ma a csapat megmutatta a másik arcát, hogy nagyon fegyelmezetten tud védekezni is. Volt, amikor a gólvonalról rúgtuk ki a labdát, volt, amikor Danilovics védett nagyot, s ma is igazi csapat voltunk. Igaz, nem voltak itt a szurkolóink, de éreztük azt, hogy országszerte több mint tízezren nekünk szurkolnak. Pontot, pontokat akartunk szerezni, és az utolsó húsz percben benne is lett volna, ha okosabban használjuk ki a létszámelőnyt. Akkor kicsit kapkodtunk, fölöslegesen siettettük a játékot, a támadó harmadban nem annyit birtokoltuk a labdát, mint kellett volna. Az a csapat, amely a Mol Arénából el tud vinni egy pontot, az nem lehet boldogtalan, főleg úgy, ha közvetlenül a lefújás előtt szerzi a gólt. Ez is azt bizonyítja, hogy mentálisan mennyire rendben van a társaság, még a nyolcvannyolcadik percben kapott gól után is van erőnk egyenlíteni. Tudjuk jól, hogy a televízió előtt nagyon sokan szurkoltak nekünk, és ahogy a szurkolótáborunk elbúcsúztatott minket a Székesfehérvárra indulás előtt, az a minimum, hogy a közös képet megcsináltuk ezúttal is. Lélekben ezúttal is velünk voltak, és nagyon szurkoltak. Ezzel háláltuk meg a szurkolók bizalmát, szimpátiáját, és amit értünk tettek.”

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ

Mol Fehérvár FC–Diósgyőri VTK 1–1(Nego 88., ill. Tabakovic 90.)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó,zárt kapuk mögött.Vezette:Berke
Kiállítva:
Bamgboye (68., Mol Fehérvár FC)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 16 5 2 44–19 +25 53
2. Mol Fehérvár FC 25 15 5 5 47–23 +24 50
3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37–21 +16 45
4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 +8 39
5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35–33 +2 37
6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25–32 –7 34
7. Kisvárda 25 9 4 12 35–36 –1 31
8. Debreceni VSC 24 9 3 12 36–44 –8 30
9. Újpest FC 24 8 5 11 31–37 –6 29
10. Paksi FC 25 8 4 13 30–42 –12 28
11. Zalaegerszegi TE FC 25 7 7 11 34–37 –3 28
12. Kaposvári Rákóczi FC 25 3 1 21 19–57 –38 10
NB I, 2019–2020, 25. FORDULÓ
MÁRCIUS 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
FTC–Kaposvár 5–0
Budapest, Groupama Aréna
Solymosi Péter
Mezőkövesd–Puskás Akadémia 0–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Zalaegerszeg, Városi Stadion
Pillók Ádám
Honvéd–Kisvárda 1–5
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Vad II István
DVSC–ZTE FC 0–3
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
Mol Fehérvár–DVTK 1–1Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Berke Balázs
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
A forduló mérkőzéseit a koronavírus-világjárvány miatt zárt kapuk mögött rendezték meg.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik