NB I: Én kipihenem magam a Honvéd elleni meccsig, de a játékosok... – Rebrov

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.06.13. 21:20
Szerencsés góllal nyert a Ferencváros a Kisvárda ellen 1–0-ra a labdarúgó NB I 29. fordulójában. A találkozó után Szerhij Rebrov elmondta, a körülményeket tekintve elégedett volt csapata teljesítményével. Bódog Tamás a potya gól miatt bosszankodott.

„Mindig nehéz egy ilyen védelemmel felálló csapat ellen játszani. A legfontosabb, hogy megvan a három pont, megérdemelten nyertünk. Abszolút azt játszotta a Kisvárda, amit vártam tőle. Sok játékost cserélt erre a meccsre, sok volt a keretben a fiatal. Nekünk ez volt a harmadik meccsünk, amelyet zsinórban játszottunk le mindössze két nap szünettel, ráadásul elég meleg is volt, de jól játszottunk, gratuláció illeti a csapatot” – értékelt Szerhij Rebrov, aki előretekintett a Honvéd elleni keddi találkozóra is.

„Hogy lehetnénk frissek a Honvéd ellen, ha csak két napot pihenhetünk? újságírói kérdésre válaszolva utalt arra,amit már a Paks elleni találkozó után is nehezményezett,hogy a mérkőzéseik fordulók óta három naponta követik egymást. – Az UEFA szabályai szerint 72 órának kell eltelnie a két mérkőzés között, a szerdai mérkőzésünk után 68 órával léptünk pályára a Kisvárda ellen. Ezért nem is várható el, hogy teljesen kipihentek legyünk. Én biztos az leszek, de kétlem, hogy a játékosok is.”

„Gratulálunk a Fradinak, odaszögezett minket a kapunkhoz – kezdte az értékelését Bódog Tamás, a Kisvárda vezetőedzője.– Olyan nagy helyzetet azért nem tudtak kidolgozni a hazaiak, de persze voltak lehetőségeik, és jobbak is voltak. Bosszantó, ha így veszítesz el egy mérkőzést, a múlt heti hibákat és a maiakat összevonva, sok pontunkba került. A hiba azonban a játék része. Sajnálom a fiúkat, mert mindent megtettek, viszont gratulálok a hat újoncnak, aki most mutatkozott be az NB I-ben, bízok benne, hogy egy sikeres pályafutás kezdete volt ez mindannyiuk számára.”

A Sigér Dávid lecsúszott beadásából, Minca hatalmas hibájából született potya gólt így látta.

„Azt hittem oldalháló, de miután hallottam, hogy örülnek a Fradi-szurkolók, gondoltam, hogy nem az volt. Kapsz kettőt, hármat, akkor azt mondom, hogy rendben van, de ez így egyértelműen fáj, és fájni is fog jó darabig. A következő mérkőzéseken másképp fogunk játszani.”

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ

Ferencváros–Kisvárda 1–0(Minca 75. – öngól)
Budapest,Groupama Aréna,2123néző.Vezette:Pintér Cs.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 29. FORDULÓ
JÚNIUS 12., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–2
Mezőkövesd,Városi Stadion1100Vad II István
JÚNIUS 13., SZOMBAT
Ferencváros–Kisvárda 1–0
Budapest,Groupama Aréna2123
Pintér Csaba
Debrecen–Puskás Akadémia 2–2
Debrecen,Nagyerdei Stadion2850
Iványi Zoltán
21.05:ZTE FC–PaksZalaegerszeg,ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor
JÚNIUS 14., VASÁRNAP
19.00:Kaposvár–DiósgyőrKaposvár,Rákóczi Stadion?
21.05:Mol Fehérvár–Újpest
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó?
Az M4 Sport az összes mérkőzést élőben közvetíti.
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC29207254–23+3167
2. Mol Fehérvár FC28167550–24+2655
3. Mezőkövesd Zsóry FC29137939–27+1246
4. Puskás Akadémia FC291111744–37+744
5. Diósgyőri VTK281251137–37041
6. Budapest Honvéd291181031–36–541
7. Kisvárda291051437–40–335
8. Újpest FC281051335–40–535
9. Zalaegerszegi TE FC28981143–38+535
10. Paksi FC28961334–44–1033
11. Debreceni VSC29951542–55–1332
12. Kaposvári Rákóczi FC28322321–66–4511
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik