NB I: Elszúrtuk, három pontot hagytunk Győrben - Artner

Vágólapra másolva!
2013.12.08. 21:14
A Haladás labdarúgócsapatát irányító Artner Tamás szerint együttese három pontot hagyott Győrben, miután 1–0-s vezetésről emberelőnyben 2–1-re kikapott. Az ETO vezetőedzője, Pintér Attila szerint bevált, hogy a szünet után más rendszerben kezdtek játszani.

„Elszúrtuk ezt a mérkőzést – nyilatkozta Artner Tamás, a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek. – Az első félidőben megszereztük a vezetést, létszámfölényben voltunk, a második félidőben viszont a Győr fölénk kerekedett, nem tudtuk kihasználni a létszámfölényünket. Itt hagytunk három pontot Győrben. Direkt kértük, hogy tartsuk meg a labdát, eggyel többen vagyunk, futballozzunk, erre nem kezdtünk el futballozni, sajnos átadtuk a kezdeményezést, és a futball ilyen: ha átadjuk a kezdeményezést, akkor meg fog minket büntetni. Meghatározó játékosaink hiányoztak, őket nagyon nehezen tudjuk pótolni. Nagy valószínűséggel ha egy vagy kettő tud közülük játszani, akkor megnyertük volna a mérkőzést, így sajnos nem tudtuk. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, akik óriási szurkolást csináltak. Az egész őszi szezont megköszönöm a játékosaimnak, mert annak ellenére, hogy ma kikaptunk, azt hiszem, le a kalappal előttük, és a szurkolóink előtt is.”

„A mérkőzés előtt is megmondtam, hogy egy nagyon jó csapat jön hozzánk. Nagyon nagyot hibáztunk az első félidőben, amiből kaptuk a gólt. Igaz, hogy két labda volt a pályán, és az egyik játékosom arra figyelt, hogy kirúgja, hiszen innen, kintről is szóltak, hogy rúgja ki. Beindítottak, abból kaptunk egy tizenegyest, vezetést tudtak szerezni, és hátrányba kerültünk, de azt gondolom, hogy amit utána tett a csapat, az önmagáért beszél. Amit léptünk rendszerben, arra nem tudott a Haladás reagálni, illetve a játékosok nagyon jól megoldották, amit a félidőben megbeszéltünk és kértünk. Az egész félévhez külön gratulálni kell a csapatnak, hiszen igaz, hogy sok kritikák kaptunk a BL-ből való kiesés miatt, de ott is megpróbáltunk mindent megtenni, egy erősebb csapattól kaptunk ki. Az idény elején néha nem volt szerencsénk, márpedig a futballhoz szerencse is kell, és mindig nem nyerhet a csapat, de akkor is tette becsülettel a dolgát. Itt a végén már kezdtünk kiegyenesedni, visszatértek sérültjeink – bár közben mások meg kidőltek –, de összességében ma is megmutatta ez a csapat, hogy hány rendszerben és milyen jól tud futballozni” – mondta Pintér Attila, mielőtt egész Magyarországnak kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik