NB I: Dunát lehetne rekeszteni a hiányzók listájával a DVSC–Videoton előtt

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2017.11.17. 07:46
null
Rengeteg hiányzóval kell számolnia Marko Nikolicsnak a DVSC elleni bajnokin (Fotó: Meder István)
Sem a hajdúsági, sem a Fejér megyei csapat nem tud a legjobbjaival pályára lépni, de így is remek csata kerekedhet a Debrecen és a Videoton összecsapásán.

 

Nagy rangadó jön az NB I-ben szombaton, a harmadik helyen álló Debrecen a listavezető Videotont fogadja. A tét nem kicsi, azon tehát nem múlik a szórakozásunk.

De a játék színvonalának biztosan nem tesz jót, hogy mindkét oldalon Dunát lehetne rekeszteni a sérültekből, valamint egyéb okokból távol maradókból. A DVSC a válogatott meccsek miatti szünetben, a múlt szombaton felkészülési mérkőzést játszott az ugyancsak élvonalbeli Mezőkövesd ellen (1–2), ám Herczeg András vezetőedző kilenc játékosát is nélkülözni volt kénytelen.

Noha a Csősz Richárd, Könyves Norbert, Kusnyír Erik, Justin Mengolo, Danko Szekulics, Sós Bence, Szilvási Péter, Haris Tabakovic és Varga Kevin nevét tartalmazó listáról többen amúgy sem gyakran kerülnek a kezdőbe vagy a kispadra, közülük Könyves, Mengolo, Sós és Varga is alapembernek számít. Könyves beteg volt, ő talán meggyógyul a mérkőzésre, az ősz egyik felfedezettjének számító 21 éves Varga Kevin a Ferencváros elleni fővárosi meccsen kapott egy nagy rúgást a combjára, a játéka még kérdéses.

A Videotonnál ugyancsak hiányzik a gépezet több fontos láncszeme. Asmir Suljic például biztosan nem lehet ott szombaton a Nagyerdei Stadion gyepén, hiszen eltiltását tölti, miután az Újpest elleni 2–2-es bajnokin kiállították (az ugyanezen a meccsen piros lapot kapó Anel Hadzic viszont már csatasorba állítható, mivel ő csak egy meccsre szóló eltiltást kapott, azt pedig már letöltötte a Mezőkövesd ellen a legutóbbi fordulóban).

A továbbra is sérült Kovács István játékára ugyancsak nem számíthat Marko Nikolics vezetőedző. A támadó középpályás már néhány gyakorlatot együtt végezhetett a társaival, de még nem végez teljes értékű edzésmunkát, a visszatérésére heteket kell várni. Lapzártánkkor egyelőre nincs diagnózis a magyar válogatott keddi, Costa Rica elleni (1–0) felkészülési mérkőzéséről korán kiszálló két székesfehérvári labdarúgó sérülése ügyében. A hátvéd Vinícius és a középpályás Pátkai Máté egyaránt a 10. percben volt kénytelen elhagyni a pályát a közép-amerikaiak elleni összecsapáson. Csütörtök esti információnk szerint Viníciusnak a térdszalagjával, Pátkai Máténak a hajlítóizmával vannak gondjai, s ezt péntek reggelre honlapján a Videoton meg is erősítette.

Nem elképzelhetetlen, hogy valamelyikük ott lesz a pályán a Debrecen ellen, de az a valószínűbb, hogy egyikük sem. Marko Nikolics szakvezető akkor jár el helyesen, ha van B-terve a pótlásukra. Hogyha kimaradnak, gyanítható, hogy előbbit Fejes András helyettesíti, az utóbbinak a pótlására több lehetőség is van – például Géresi Krisztián, aki nemegyszer bizonyította már, hogy megérdemelne több játéklehetőséget.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Videoton FC 15 9 5 1 33–16 +17 32
2. Ferencvárosi TC 15 9 5 1 30–14 +16 32
3. Debreceni VSC 15 7 4 4 24–14 +10 25
4. Budapest Honvéd 15 7 4 4 28–25 +3 25
5. Diósgyőri VTK 15 6 3 6 28–25 +3 21
6. Paksi FC 15 5 6 4 24–24 0 21
7. Vasas FC 15 6 2 7 19–24 –5 20
8. Újpest FC 15 4 7 4 19–19 0 19
9. Puskás Akadémia FC 15 4 4 7 20–25 –5 16
10. Balmazújváros 15 3 4 8 18–23 –5 13
11. Szombathelyi Haladás 15 3 2 10 12–29 –17 11
12. Mezőkövesd Zsóry FC 15 2 4 9 15–32 –17 10
NB I, 2017–2018, 16. FORDULÓ
NOVEMBER 18., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
15.30: Újpest FC–Bp. Honvéd
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc StadionBognár Tamás
15.30: Mezőkövesd–VasasMezőkövesd, Városi Stadion Szabó Zsolt
15.30: Paksi FC–FerencvárosPaks, Városi Stadion
Berke Balázs
15.30: Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTKFelcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
15.30: Balmazújváros–HaladásBalmazújváros, Városi StadionKassai Viktor
19.30: Debreceni VSC–Videoton FC
(Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK • GÓLLÖVŐLISTA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik