Simon Krisztiánék három ponttal távoztak (Fotó: Dömötör Csaba)
A FORDULÓ GALÉRIÁJÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!


NB I

Diósgyőr–Újpest 1–2 (Tajti 38., ill. Zsótér 14., Nwobodo 48.)

Miskolc, DVTK Stadion, 6518 néző. V: Farkas Á.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Azt mondják a szakemberek, a mai futballban kulcsszerepük van a szélső védőknek: a szélső csatárok őrzése mellett támadniuk kell, részt venni az akciókban. Már a meccs előtt tudni lehetett, hogy ez a poszt különös figyelmet érdemel. Annál is inkább, mert az újpestieknél az első fordulóban megsérült Dzenan Burekovic nem léphetett pályára, Balázs Benjámin vette át a szerepét, Fernando Fernández pedig úgy határozott, a Honvéd ellen (2–1) jól teljesítő Polgár Kristóf jobbról menjen át a bal oldalra, és a fiatal Ternován Patrik legyen a jobbhátvéd. Nem kellett sokat várni, és kiderült, ezeknek a változtatásoknak milyen fontos szerepük lehet a mérkőzés végkimenetelét illetően.

Az alkalmi balbekk, Balázs Benjámin tört előre Ternován Patrik oldalán, és ami a mai futballban a legfontosabb, a védelem mögé is tudott kerülni. A beadása után ide-oda pattogott a labda, amelyet a mezőny egyik, ha nem a legtechnikásabb tagja, Zsótér Donát talált meg, s máris vezetett az Újpest. Vagyis a Diósgyőr – akárcsak a rajton, a Honvéd ellen – ezúttal is hátrányba került. Rekkenő hőségben játszottak a felek, de nem volt rossz a meccs, mindkét csapat nagy iramban próbált játszani, és mondani sem kell, mind a négy szélső védő rendre felzárkózott az akciókhoz. Egy különös, ritkán látható jelenet hozott fordulatot: Litauszki Róbert lábáról a saját kapusa felé pattant a labda és Filip Pajovics meg is fogta azt.

A játékvezető szerint szándékos hazaadás történt, ezért hat méterről közvetett szabadrúgást ítélt a házigazdának. Az előző bajnokság záró fordulójában Tajti Mátyás a tizenhatoson kívülről is gólt rúgott ugyanebbe a kapuba, ilyen közelről pedig könnyedén lőtt a léc alá. A gól után még próbálták győzködni Farkas Ádámot az újpestiek, mondván, szerintük vétlen volt Litauszki Róbert mozdulata, de ők sem gondolták komolyan, hogy a játékvezető visszavonja a gólt.

Az egyenlítés feldobta a piros-fehéreket, egyre többet volt a labda a fővárosiak térfelén, ám több gólt már nem hozott az első félidő. Ha valaki hiányolta volna a látványos megoldásokat, alighanem az is állva tapsolt rögtön a második játékrész elején. Az átszervezések miatt ideiglenesen az előretolt ék pozíciójában szerepeltetett, egyébként szélsőként ismert Obinna Nwobodo labdát szerzett, majd gyönyörű gólt lőtt a diósgyőri kapu bal felső sarkába. Az első fordulóban csalódást keltően teljesítő Újpest tehát másodszor is vezetést szerzett, és a hazaiak spanyol vezetőedzője, Fernando Fernández ezt nem nézte tétlenül: előbb Florent Hasanit, majd Bacsa Patrikot küldte pályára – utóbbit a jobbhátvéd Ternován Patrik helyett, a pozícióját pedig Szerhij Sesztakov foglalta el. Azonban úgy tűnt, hiába az edzői változtatások, a Diósgyőr túlságosan statikusan futballozik ahhoz, hogy állandó nyomás alatt tartsa az újpesti kaput.

A DVTK birtokolta a labdát, de lassú volt a passzjátéka, és túlságosan kiszámítható – az utolsó félórában egy valódi gólhelyzetet alakított ki a házigazda, akkor viszont Prosser Dániel nem találta el a kaput. Márpedig ilyen, szélről belőtt labdákra óriási szüksége lett volna a borsodi együttesnek ahhoz, hogy feltörje az újpesti védelmet (ehhez kellettek volna a lendületes szélső védők...), de az Újpest már nem engedte ki a kezéből a három pontot.

A lila-fehérek kétszer is megszerezték a vezetést, időnként tetszetősen adogattak, és a játék képe alapján megérdemelten győztek a kissé fantáziátlan Diósgyőr otthonában.

Vignjevics infúziót kapott, menni is alig bírt, de győzelemre vezette csapatát

„Remélem, a szurkolóknak pozitívabb lett a szemlélete velünk kapcsolatban”



ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 10., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Kaposvári Rákóczi FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–2Kaposvár, Rákóczi StadionBerke Balázs
2950
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–2Miskolc, DVTK Stadion
Farkas Ádám
6518
AUGUSZTUS 11., VASÁRNAP    
18.00: Debreceni VSC–Kisvárda Debrecen, Nagyerdei Stadion Andó-Szabó Sándor
 
18.00: Paksi FC–Bp. Honvéd Paks, Városi Stadion Karakó Ferenc
 
18.00: Puskás Akadémia FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) Felcsút, Pancho Aréna Kassai Viktor
 
A Zalaegerszeg–Ferencváros mérkőzést későbbre halasztották
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS 
1. Mezőkövesd Zsóry FC 2 2 3–1 +2  6
2. Mol Fehérvár FC 1 1 4–2 +2  3
3. Puskás Akadémia FC 1 1 3–1 +2  3
4. Kisvárda 1 1 1–0 +1  3
5. Diósgyőri VTK 2 1 1 3–3 0 3
6. Újpest FC 2 1 1 3–4 –1  3
7. Ferencvárosi TC 0 0–0 0 0
7. Debreceni VSC 0 0–0 0 0
9. Budapest Honvéd 1 1 1–2 –1  0
10. Zalaegerszegi TE FC 1 1 0–1 –1  0
10. Paksi FC 1 1 0–1 –1  0
12. Kaposvári Rákóczi FC 2 2 3–6 –3  0