Tovább tart a Paks gólképtelensége, Prosser góljával nyert a DVTK

Vágólapra másolva!
2019.04.20. 16:50
null
A DVTK hazai pályán egy góllal legyőzte a Paksot (Fotó: Koncz György)
A labdarúgó NB I 29. fordulójában a Diósgyőri VTK hazai pályán Prosser Dániel góljának köszönhetően 1–0-ra legyőzte a Könyves Norbert kiállítása miatt a 36. perctől kezdve emberhátrányban játszó Paksot.

 

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Paks 1–0 (Prosser 27.)
Kiállítva: Könyves (Paks, 36.)
Miskolc, DVTK Stadion, 3269 néző. Vezette: Iványi Zoltán

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

Nem árul zsákbamacskát Fernando Fernández. A spanyol szakvezető az idény kezdete óta többször elmondta, hogy a Diósgyőrnek egyetlen célja lehet ebben a bajnokságban, mégpedig az, hogy meghosszabbítsa az élvonalbeli tagságát. A szakember nyilvánvalóan tudja, hogy mit beszél, elvégre ő ismeri a legjobban a keret tagjait, látja, hogy ki mire képes.

Az eredmények nem sok bizakodásra adhattak okot, utóbbi négy bajnokija (Debrecen, MTK, Haladás, Kisvárda) közül háromszor pont nélkül maradt a piros-fehér együttes, amely legutóbb még március 9-én érezhette meg a győzelem ízét – akkor éppen hazai környezetben, a Puskás Akadémia ellen bizonyult jobbnak (1–0).

A Paks ellen feltüzelt, harapós, agresszív Diósgyőrt vártak a szurkolók. Erősítette bennük a győzni akarást a két csapat idénybeli mérlege is: szeptemberben, hazai pályán 0–0 lett a felek összecsapása, december 15-én, Pakson azonban a DVTK nyert 2–1-re.

A diósgyőriek múlt heti kezdőjét egyetlen helyen változtatta meg Fernando Fernández: a kisebb sérüléssel bajlódó Tajti Mátyás helyett Vernes Richárd kapott bizalmat. A szakvezető a húzástól minden bizonnyal a támadójáték erősödését remélte. Nos, a kezdés után a hazaiak azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, míg a vendégek láthatóan a biztonságot helyezték előtérbe. Szinte állandóan a paksi térfélen pattogott a labda, Csertői Aurél együttese szinte meg sem tudta közelíteni Antal Botond kapuját. Az első negyedóra végén óriási hazai helyzet maradt ki: Nagy Gergely kifutva, fejjel mentett, a labda Martin Juhar elé került, aki azonban nem találta el az üres kaput.

Eltalálta viszont a 27. percben Prosser Dániel, aki Martin Juhar balról érkező beadását az öt és felesről perdítette a jobb alsó sarokba. Megszerezte tehát a DVTK a vezetést, ettől nyugodtabban vezethette támadásait a láthatóan feszült csapat. 1–0

Prosser Dániel gólja

A Paksi FC ugyanakkor nehéz helyzetbe került, változtatnia kellett a játékán. Csakhogy a 36. percben tovább romlott a helyzete: Könyves Norbert felettébb ártatlan helyzetben rálépett Tamás Márk lábára, ezzel kiérdemelte a második sárga lapot, amelyet követett a piros.

Könyves Norbert két perc alatt két sárga lapot gyűjtött be

A mérkőzés alakulása a DVTK malmára hajtotta a vizet, a hazaiak pedig éltek a lehetőséggel, folyamatosan nyomás alatt tartották a paksi kaput. Florent Hasani lőhetett 12 méterről, Szabó János jó érzékű mentése miatt viszont nem született meg a második diósgyőri gól. Aztán Prosser Dániel duplázhatott volna, ám hiába csípett el egy könnyelmű átadást, gyengén célozta meg az üres paksi kaput, és Egerszegi Tamás kirúgta a labdát.

Szünet után (is) az történt, amire számítani lehetett: a vendégek a megszerzett labdákkal igyekeztek gyors kontrákat vezetni, ám az akciókból hiányzott az átütőerő, szinte állandóan a Paks térfelén folyt a játék. Több esetben is fellazult a vendégvédelem, de a diósgyőriek helyzetkihasználása is kívánnivalót hagyott maga után.

A Paks a folytatásban már egyre ritkábban jutott át a felezővonalon, közben Polgár Kristóf közelről fejelhetett volna a kapuba, azonban kihagyta a nagy helyzetet. Próbálkoztak a vendégek, ám mintha fokozatosan veszítették volna el a hitüket. A DVTK ezúttal megragadta az utolsó szalmaszálat, és fontos győzelmet könyvelhetett el – sikere teljesen megérdemelt. A Diósgyőr továbbra is kieső helyen áll, de már a Paksra is nehéz napok várnak a folytatásban.

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

NB I, 2018–2019, 29. FORDULÓ
ÁPRILIS 20., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd 1–0
Felcsút, Pancho Aréna
Vad II István
1038
Újpest FC–Bp. Honvéd 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
3884
MTK–Kisvárda 0–1Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
1819
DVTK–Paksi FC 1–0
Miskolc, DVTK Stadion
Iványi Zoltán
3269
DVSC–Haladás 2–1 Debrecen, Nagyerdei StadionBogár Gergő
3600
Ferencváros–Mol Vidi FC 4–1 Budapest, Groupama Aréna Berke Balázs
16 127
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 29 21 4 4 65–21 +44 67
2. Mol Vidi FC 29 17 5 7 46–31 +15 56
3. Debreceni VSC 29 13 8 8 37–32 +5 47
4. Újpest FC 29 12 11 6 36–21 +15 47
5. Budapest Honvéd 29 11 8 10 33–29 +4 41
6. Mezőkövesd Zsóry FC 29 9 8 12 39–38 +1 35
7. MTK Budapest 29 10 4 15 39–46 –7 34
8. Puskás Akadémia FC 29 10 4 15 31–41 –10 34
9. Kisvárda 29 8 8 13 30–43 –13 32
10. Paksi FC 29 7 11 11 29–41 –12 32
11. Diósgyőri VTK 29 8 7 14 27–49 –22 31
12. Szombathelyi Haladás 29 7 4 18 27–47 –20 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik