NB I: Dibusz és Tokmac a Nemzeti Sport őszi rangsorának élén

TŐSÉR NORBERT, B. A. B.TŐSÉR NORBERT, B. A. B.
Vágólapra másolva!
2019.12.18. 10:33
null
Tokmac Nguen (balra) nagy csatákat vív az ellenfél védőivel (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport elkészítette a 2019–2020-as első osztályú bajnokság őszi szezonjának játékosrangsorát munkatársaink osztályzatai alapján.

 

A nullától tízig adható érdemjegyek átlaga határozza meg a sorrendet, azzal a kitétellel, hogy a pályán töltött minimális játékidő miatt kapott vagy a próbára nem tett kapusoknak adott nullás osztályzatok nem számítanak be. A bajnokság eddig lejátszott 16 fordulójában 275 labdarúgó lépett pályára, hattal kevesebb, mint egy évvel korábban. A listára viszont csak 144 futballista kerülhetett fel, mégpedig azok, akik a mérkőzések felénél eggyel többször, vagyis legalább kilenc – illetve, az áprilisra halasztott Ferencváros–Debrecen mérkőzés miatt e két csapat játékosai legalább nyolc – bajnokin értékelhető teljesítményt nyújtottak. Pontazonosság esetén a több értékelhető teljesítmény rangsorol.

A MAGYAR ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG ŐSZI RANGSORA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN (MEZŐNYJÁTÉKOSOK)
1. Tokmac Chol Nguen (Ferencváros)6.182(11)
2. Gyurcsó Ádám (Puskás Akadémia)6.083(12)
3. Isael da Silva Barbosa (Ferencváros)6.000(10)
4. Cseri Tamás (Mezőkövesd)5.938(16)
5. Márkvárt Dávid (Diósgyőr)5.857(14)
6. Stieber Zoltán (ZTE FC)5.846(13)
7. Olekszandr Zubkov (Ferencváros)5.833(12)
Ezekiel Henty (Puskás Akadémia)5.833(12)
9. Batik Bence (Bp. Honvéd)5.800(15)
Nagy Richárd (Kaposvár)5.800(15)
Berecz Zsombor (Mezőkövesd)5.800(15)
12. Gazdag Dániel (Bp. Honvéd)5.800(10)
13. Kovács István (Mol Fehérvár)5.786(14)
14. Lucas Marcolini Bertucci (Kisvárda Master Good)5.750(16)
Josip Knezevic (Puskás Akadémia)5.750(16)
16. Bobál Gergely (ZTE FC)5.727(11)
17. Gheorghe Grozav (Kisvárda Master Good)5.688(16)
Loic Nego (Mol Fehérvár)5.688(16)
Radó András (ZTE FC)5.688(16)
20. Davide Lanzafame (Bp. Honvéd)5.667(12)
Feczesin Róbert (Újpest)5.667(12)

Magyarázat: A helyezés után a játékosok neve, csapata, illetve az osztályzatok átlaga szerepel, míg zárójelben az értékelhető pályára lépéseket tüntettük fel. Vastaggal szedve az országuk felnőttválogatottjában valaha is szereplő játékosokat jelöltük.

A teljes rangsort a Nemzeti Sport szerdai számában találják!

Ezúttal nem is lehetett kérdés, hogy melyik kapus végez rangsorunk első helyén.

Bár a nyáron a Ferencváros a Bp. Honvédtól szerződtette Gróf Dávidot, a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtezőkön az addig első számú kapusnak számító Dibusz Dénes kapott lehetőséget, ő pedig élt a bizalommal, a razgradi visszavágón kritikus pillanatban tizenegyest hárított, s ezzel az egész őszi idényét megalapozta. Egyik bravúr követte a másikat, így a szakmai stáb legfeljebb akkor változtatott a gólvonal előtt, ha pihentetni akarta a kilencszeres válogatott kapust.

Az élete formájában védő Dibusz Dénes egész ősszel tartotta a szintet, az Újpest (1–0) és a Mol Fehérvár (2–1) elleni kulcsfontosságú rangadókon egyaránt parádés teljesítménnyel vette ki részét a győzelemből, nem véletlen, hogy a Ferencváros kapta a második legkevesebb gólt a bajnokságban (14-et). Az NB I-es meccseken ötször maradt érintetlen a hálója, a szakmai sikerek mellett pedig a magánéletben is révbe ért. Ősszel megnősült, október végén megszületett a kisfia, Bence, így a meccsek után immár felesége és kisgyermeke várja otthon. Némi ijedelmet legfeljebb az utolsó őszi forduló hozott: a Diósgyőr elleni meccs (1–0) hajrájában egy szöglet után ütközött az ellenfél támadójával, Rui Pedróval, az eset után a gyepen maradt, felrepedt szemöldökéből pedig folyt a vér. Szerencsére nem szenvedett agyrázkódást, némi ápolást követően kötést kapott a fejére s folytatta a játékot.

KAPUSOK
1. Dibusz Dénes (Ferencváros)6.667(9)
2. Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár)6.222(9)
3. Szappanos Péter (Mezőkövesd)6.200(10)
4. Nagy Sándor (Debrecen)6.125(8)
5. Demjén Patrik (ZTE FC)6.071(14)
6. Hegedüs Lajos (Puskás Akadémia)5.923(13)
7. Braniszlav Danilovics (Diósgyőr)5.727(11)
8. Luiz Felipe Ventura dos Santos (Kisvárda Master Good)5.667(9)
9. Holczer Ádám (Paks)5.333(9)
10. Pogacsics Krisztián (Kaposvár)5.167(12)

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYE
8 gólos

Feczesin Róbert (Újpest)

7 gólos
Davide Lanzafame (Bp. Honvéd)
Gheorghe Grozav (Kisvárda Master Good)
Futács Márkó, Armin Hodzic (Mol Fehérvár)
Gyurcsó Ádám, Ezekiel Henty (Puskás Akadémia)

6 gólos
Budu Zivzivadze (Mezőkövesd)

5 gólos
Haruna Garba (Debrecen)
Tokmac Chol Nguen, Olekszandr Zubkov (Ferencváros)
Ádám Martin (Kaposvár)
Hahn János (Paks)
David Vanecek (Puskás Akadémia)
Bobál Gergely, Radó András (ZTE FC)

4 gólos
Babatunde Adeniji, Szécsi Márk (Debrecen)
Isael da Silva Barbosa, Varga Roland (Ferencváros)
Cseri Tamás (Mezőkövesd)
Könyves Norbert (Paks)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik