Kinyik góljával győzött a Loki a Kövesd ellen

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2019.03.09. 16:53
null
Harcolt a Mezőkövesd, de a Debrecené lett a három pont (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A DVSC a Mezőkövesdet fogadta a labdarúgó NB I 24. fordulójában. Több kimaradt helyzet után a 37. percben Kinyik Ákos 16 méterről lőtt gólt a vendégeknek, és mivel több találat nem esett, végül ezzel nyert a Debrecen. 

 

NB I
24. FORDULÓ
Debreceni VSC–Mezőkövesd 1–0 (Kinyik, 37.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2800 néző. Vezette: Bogár Gergő

Herczeg András ismét a megérzésére hallgatott. A Mezőkövesd Zsóry elleni hazai meccsre két vereséggel a háta mögött készülődő debreceni csapat rutinos szakvezetője ezúttal Kinyik Ákost vette elő a talonból. Persze a 25 éves játékos a legutóbbi másfél idényben többnyire kezdőként kapott szerepelt, de rendszerint belső védőként. Most azonban a védelem jobb oldalán küldte pályára a Loki mestere, s jól oldott meg a feladatát – ráadásul a győzelmet jelentő gólt is megszerezte.

A Lokiban a bokasérüléssel bajlódó Bódi Ádám már leült a kispadra, s vészhelyzetben talán pályára is lépett volna, ám erre nem volt szükség. Talán éppen azért, mert a másik oldalon is hiányzott egy alapember, a gólfelelős Sztefan Drazsics. A szerb labdarúgó vádlisérülése miatt a Nagyerdei Stadion sajtótribünjéről szurkolt a társainak, ám azt elmondta, hogy kedden, a két csapat Magyar Kupa-negyeddöntős párharcának első meccsén mindenképpen szeretne pályára lépni.

Tudjuk be Sztefan Drazsics hiányának, hogy a Mezőkövesd cseppet sem tudott olyan támadó szellemű futballt bemutatni, mint a legutóbbi fordulókban. Hogy pontosabban fogalmazzunk: Kuttor Attila csapata ezúttal gólhelyzetig sem jutott el. Nem úgy a DVSC. A hazaiak végig jelentős mezőnyfölényben játszottak, s csak idő kérdése volt, hogy mikor szerzik meg a vezetést. Végül aztán Herczeg András megérzése hozta meg a gólt a Lokinak, elvégre egy szöglet után Kinyik Ákos lövése talált utat a vendégek kapujába.

A debreceniek a folytatásban sem álltak vissza, talán a „legjobb védekezés a támadás” szlogen lebegett a szemük előtt, amikor az ellenfél térfelén tartották a labdát. Így a hajrára pusztán annyi kérdés maradt, hogy láthatjuk-e Zsórit a Zsóry ellen. Nos, a Ferencvárosnak pazar gólt ollózó ifjú támadó pályára lépett, s ezúttal is bizonyította, hogy szép jövő előtt állhat.

A DVSC hazai mérlege továbbra is dicséretes – csupán a Mol Vidi tudott az idényben nyerni a Nagyerdei Stadionban –, ennek is köszönhető, hogy Herczeg András csapata továbbra is harcban van a harmadik helyért.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2018–2019, 24. FORDULÓ
MÁRCIUS 9., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Paks–Mol Vidi 2–2
Paks, Városi StadionVad II István
1700
Kisvárda–Honvéd 1–1
Kisvárda, Várkerti SporttelepSolymosi Péter
2110
Haladás–Újpest 3–2
Szombathely, Haladás Stadion
Andó-Szabó Sándor
3023
DVTK–Puskás Akadémia 1–0
Miskolc, DVTK StadionKarakó Ferenc
3837
DVSC–Mezőkövesd 1–0
Debrecen, Nagyerdei StadionBogár Gergő
2800
MTK–FTC 1–3Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPintér Csaba
4587
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC24164453–19+3452
2. Mol Vidi FC24135639–25+1444
3. Debreceni VSC24107729–27+237
4. Újpest FC24910530–18+1237
5. Budapest Honvéd24106828–24+436
6. Mezőkövesd Zsóry FC2488834–31+332
7. MTK Budapest24941134–37–331
8. Paksi FC24710729–32–331
9. Puskás Akadémia FC24831327–32–527
10. Diósgyőri VTK24761124–44–2027
11. Kisvárda24671124–40–1625
12. Szombathelyi Haladás24441621–43–2216
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik