Az emberhátrányba kerülő DVSC kiküzdötte a sikert a DVTK ellen

BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), BACSINSZKI ÁDÁM (percről percre)BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), BACSINSZKI ÁDÁM (percről percre)
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 16:51
null
Szécsi Márk góljával került előnybe a DVSC (Fotó: Meder István)
Habár a DVTK előtt is adódtak nagy lehetőségek, az emberhátrányba kerülő DVSC Tőzsér Dániel tizenegyesből szerzett góljával 2–1-re legyőzte a miskolci együttest a labdarúgó NB I 9. fordulójában.

 

LABDARÚGÓ NB I
9.FORDULÓ
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 2–1 (Szécsi 8., Tőzsér 65. – 11-esből, ill. Márkvárt 47.)
Kiállítva: Varga K. (DVSC, 61.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5460 néző. Vezette: Bogár Gergő

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

ÖSSZEFOGLALÓ

„Szomszédvárak” csaptak össze a Nagyerdőben, de az ilyenkor megszokott gyakorlattal szemben a felek ezúttal nem nagyon dörgölhettek semmit a másik orra alá. Nem csak azért maradhattak el a zrikák, mert a diósgyőri vezérszurkolók továbbra is sztrájkolnak a csapat gyenge szereplése miatt, így igencsak kevesen voltak a vendégszektorban, de azért is, mert egyik csapat sem legfényesebb napjait éli: a Debrecen zsinórban elszenvedett négy vereség után lépett pályára, míg a Diósgyőr kieső helyen állva.

Az első percekben a DVTK meglepő módon szabályosan beszorította a kapuja elé a hazai együttest. Nagy Sándor kapusnak előbb Rui Pedro, majd a kipattanóból Prosser Dániel lövését is hárítania kellett, és néhány perc leforgása alatt négy szögletet végezhetett el a borsodi együttes. Egyik sem okozott azonban valódi veszélyt, a DVSC pedig nem volt ennyire tékozló: amint kiszabadult a szorításból, első helyzetét mindjárt gólra is váltotta! Szécsi Márk volt eredményes, így nyolc perc után már előnyben is volt a Loki – soha rosszabbul ne induljon meccs az NB I-ben!

Pedig félő volt, hogy sokáig csak kerülgetik majd egymást a felek, hiszen mindkét együttes 4–2–3–1-es játékrendszerben lépett pályára, és elvileg mindenkinek megvolt a túloldali párja, arról nem is beszélve, milyen jól ismerik egymást a felek.

A félidő közepén nem csupán a csapatát, de önmagát is ünnepelhette kicsit a debreceni publikum: a hazai ultraszektorban görögtüzek gyulladtak és füstfelhő tört az ég felé, ezzel a műsorral emlékeztetett mindenkit 25. születésnapjára a Szívtiprók szurkolói csoport, nem véletlenül a 25. percben (ünnep ez az MLSZ-ben is, hiszen minden ilyen, futballhangulatot keltő jelenetsor után csilingelni szoktak a szövetségi perselyben a garasok).

Aztán Nagy Sándor hősi percei következtek, mert Márkvárt Dávid és Mirko Ivanovszki nagy helyzeténél is bravúrral védett a hazai kapus. Őrizte előnyét a Debrecen, irányította is a játékot, a helyzetek mégis a hazai kapu előtt alakultak ki rendre.

A második félidőt ugyanolyan vehemensen kezdte a Diósgyőr, mint az elsőt, ám fontos különbség, hogy eredményesen is. Igaz, Nagy Sándor eszén aligha jártak volna túl, de a szöglet utáni átlövés megpattant valakin a tömegben, így védhetetlenül vágódott a hazaiak kapujának bal alsó sarkába.

Agresszívabbá, határozottabbá is vált a vendégek játéka, vérszemet kaptak a góltól is. Sajnos a meccs is elkezdett eldurvulni, egy ízben többszereplős pofozkodás alakult ki a pályán (csak ketten kaptak sárgát, pedig akár négyen is büntethetők lettek volna), s néhány perccel utána második sárga lapja révén a kiállítás sorsára jutott Varga Kevin.

Néhány perccel később aztán – mielőtt pánikba esett volna a Loki az emberhátrány miatt – jött az újabb fordulat: tizenegyeshez jutott a hazai együttes, s Tőzsér Dániel büntetett is. Újra a Herczeg András edzette csapatnál volt az előny, a hátralévő szűk fél órának a hazaiak gól-, a vendégek emberelőnyben vághattak neki.

Természetes, hogy a játék áttevődött a hazaiak térfelére, hiszen többen voltak a diósgyőriek, és nekik volt sürgetőbb változtatni az eredményen. A Debrecen alig-alig ment át labdával a felezővonalon – ami azt illeti, az utolsó negyedórában labda nélkül is alig-alig. Kontratámadásokra sem nagyon futotta az erejükből, labdaszerzések után megelégedtek a felszabadító rúgásokkal. Igaz, a 84. percben Szécsi Márk kis híján 3–1-re alakította az eredményt. A Debrecennek azonban a 2–1-es győzelem pont úgy megfelelt, ezzel lezárt egy sikertelen sorozatot. A Diósgyőr sem festett rosszul ezen a meccsen, ám pontot nem tudott szerezni, így a tabellán marad a vonal alatt.

NB I, 2019–2020, 9. FORDULÓ
OKTÓBER 19., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Mezőkövesd–Mol Fehérvár FC 0–0
Mezőkövesd,Városi StadionFarkas Ádám2642
Puskás Akadémia–Paksi FC 4–2
Felcsút,Pancho ArénaKarakó Ferenc1141
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 2–1Debrecen,Nagyerdei Stadion
Bogár Gergő
5460
Kaposvár–Kisvárda 0–2
Kaposvár,Rákóczi StadionSolymosi Péter1155
ZTE FC–Bp. Honvéd 0–1
Zalaegerszeg,ZTE ArénaIványi Zoltán4023
Ferencváros–Újpest FC 1–0
Budapest,Groupama Aréna
Bognár Tamás18 759
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Mol Fehérvár FC 9 7 1 1 19–6 +13 22
2. Ferencvárosi TC 8 6 1 1 11–5 +6 19
3. Mezőkövesd Zsóry FC 9 6 1 2 12–7 +5 19
4. Puskás Akadémia FC 9 5 2 2 17–10 +7 17
5. Kisvárda 9 4 1 4 13–14 –1 13
6. Debreceni VSC 8 4 4 16–14 +2 12
7. Újpest FC 9 3 1 5 12–15 –3 10
8. Budapest Honvéd 9 3 1 5 11–15 –4 10
9. Paksi FC 9 3 1 5 11–17 –6 10
10. Zalaegerszegi TE FC 9 2 2 5 14–13 +1 8
11. Diósgyőri VTK 9 2 1 6 7–17 –10 7
12. Kaposvári Rákóczi FC 9 2 7 7–17 –10 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik